Miért jó bűvészkedni?

5+1 szuper bűvészkedős könyv Farsangra, vagy csak úgy

Ismerős az a trükk, mikor a bűvész a füled mögé nyúl, és előhúz egy százforintost? Vagy mikor egy csinos asszisztenst kettéfűrészelnek az asztalon? Vannak, akik a kártyatrükkök megtévesztő mesterei, de olyanok is, akik eltűnnek, mint a kámfor! Netán hihetetlen helyzetekből szabadulnak vagy előkapják a varázspálcájukat és hipp-hopp, máris egy mesebeli erdőt vagy várat varázsolnak, ahol a gyerekek kedvükre szaladgálhatnak! De miért is jó „varázsolni”, azaz bűvésztrükköket ismerni? Tudd meg cikkünkből!

A bűvészek sokáig vásárok és búcsúk fellépői voltak, akik mindenféle vicces trükkel szórakoztatták a közönséget. Népszerűségük máig sem csökkent, szinte nem találni olyan embert, aki ne hallott volna a híres Houdiniről vagy akár Dynamoról. A bűvésztrükköknek is különféle fajtái vannak; close-up-nak hívják, amikor a bűvész az asztalánál mutat be trükköket, stand-up pedig az, amikor nagy közönség előtt, a színpadon prezentálják a „varázslatokat”. Listán szerepel még az illúzió, aminek során hihetetlen és látványos attrakciókat mutat be a bűvész, illetve a gyermekműsorok is, amikor - akár a kis nézők bevonásával - gyerekeknek tart előadást.

De hogyan hat az egyénre a bűvészet? Miért jó, ha ilyesmi is érdekli a gyerekeket? Minden életkorban más és más funkciója van. Mutatunk pár könyvet, hogy el tudj igazodni a témában!

1. Szofi varázsol

25072.jpgA legkisebbeknek ismerős lehet Harcos BálintSzofi varázsol című könyve, amikor Feribűvész Szofit választja ki önkéntesnek. Persze ő sosem azt a varázsigét mondja, amit a bűvész kér, viszont őrült varázslásba kezd, és olyan dolgokat teremt a pálcával és a hókuszpókuszaival, amire minden gyerek vágyik. Varázsol erdőt, ahol futkározhatnak a gyerekek, mesebeli várat királylányokkal és lovagokkal, báltermet csillogó ruhákkal, majd egy hatalmas sártengert, ahol sárcsatázni lehet. És medencét, és egy hatalmas ugrálnivaló ágyat is. A történet végül boldogan zárul, egy trükkel sikerül rávenni Szofit a helyes varázsige kimondására, így a gyerekek és Feribűvész is visszatérnek oda, ahonnan elindultak.

De miért is izgalmas ez a fajta „varázslás” a kicsiknek? 5-6 éves korig a gyerekek nem tudják pontosan elhatárolni a képzelet és a realitás világát, így egy trükk bemutatásakor a szabad fantáziaáramlást élhetik át, ami magával sodorhat minket is. A képzelet gyógyító ereje, a mágikus gondolkodás érdekes világa mind hozzátartozik a gyermekkorhoz, ezért érdemes ennek teret engedni és hagyni, hogy a gyermek ebben is szabadon kiteljesedhessen.

Tedd kosárba!

2. Marci és a bűvészolimpia

marci_es_a_buveszolimpia_borito_1000px.jpgWéber Anikó Marciját már biztos sokan ismeritek a legvidámabb osztályból (Most én olvasok!-sorozat, Marci és Merkúr). Marci a vidámságfelelős, és nagyon komolyan veszi a feladatát. Igyekszik mindenkit felvidítani, esetenként vigasztalni, ha kell. A haladó olvasóknak szánt második kötetben éppen Bűvészolimpiát rendeznek! Minden gyerek részt szeretne venni rajta, de csak egy csapat győzhet. A gyerekeknek rá kell jönniük, hogy együtt dolgozni nem is olyan könnyű: van, aki mindennel elégedetlen, van, aki állandóan veszekszik, van, aki túl hangos, van, aki túl halk. Különösen nehéz a feladat, ha a tanító néni nem a legjobb barátokat osztja egy csoportba! Viszont Marci elhatározza, hogy nekik mégis sikerülni fog és megpróbálja összekovácsolni a csapatot!

Wéber Anikó mint mindig, most is egy nagyon fontos témát boncolgat: miközben végigizguljuk Marciékkal a felkészülést és a versenyt, megtanuljuk elfogadni, hogy a másik másképp gondolkodik. Ez olykor nehéz lehet felnőttként is, nemhogy kisikolásként, amikor annyi mindennek kell megfelelni. Ugyanakkor a konfliktusokban könnyen magára ismer az olvasó, és eljut oda, ahova a bűvészcsapat: együtt mégis könnyebb! Még ha elsőre nem is tűnik úgy.

Rendeld meg!

3. Stuart Horten-sorozat

25757.jpgAz következő korosztálynak (9-12 éveseknek) szóló Stuart Horten-könyvek is nagy népszerűségnek örvendenek. Az első részben, a Stuart Horten mágikus masináiban az igen apró termetű Stuart Horten a szomszédban lakó lány, April segítségével megtalálta a rég elhunyt nagybácsi, Pöttöm Kis Tony Horten bűvészkellékeit. Közben eltüntette a polgármester asszonyt, megtévesztett pár bingózó nyugdíjast és megzúzott pár tárgyat a múzeumban... Szóval csak a szokásos. De még nagyobb szerepet kap a bűvészkedés a folytatásban, a Stuart Horten talányos trükkjeiben! Ebben a részben ugyanis Stuart elvállalja a feladatot, hogy ő legyen a múzeumban kiállított bűvésztárgyak kurátora, és végre-valahára alaposabban is szemügyre veheti Tony bácsikája hagyatékát. Ahogy Stuart és April megismerkednek az eszközökkel, úgy derül ki egyre több titok. A piramisból egy igazi sivatag nyílik, egy tükör segítségével Stuart megsokszorozódik... A kalandok Tony bácsi varázstudományának az eredményei, és mind azt a célt szolgálják, hogy Stuart és April rájöjjenek a műhely összes rejtélyére.

Sokan nem is gondolnák, hogy a bűvészet is lehet készségfejlesztő játék, mivel egy trükk elsajátításához szükség van kitartásra, szorgalomra, koncentrációra és megfelelő mozgáskoordinációra. Ha pedig ehhez társul némi kaland és rejtély, szinte biztosak lehetünk benne, hogy elnyerjük a gyermek tetszését és fenntarthatjuk lelkesedését.

Kattints ide a könyvvért!

4. Feri és a csodagyár

25307.jpgHa már megemlítettük, hogy mennyi minden lakozik a bűvésztrükkök elsajátítása mögött, érdemes lehet beszélnünk Kőhalmi FerencFeri és a csodagyár című könyvéről. Ebben a kötetben ugyanis 50 bűvésztrükköt találhatunk, melyeket 6 éves kortól egészen akár 100 éves korig élvezettel gyakorolhatunk. A bevezetőben Győri Ildikó pszichológus hangsúlyozza a bűvészet pozitív oldalait, kiemelve a készségfejlesztést, a családdal eltöltött minőségi időt és hogy a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. A kötetben találunk olyan bűvésztrükköt, amelyhez csak befőttes gumi kell, golyó vagy kártya, esetleg egy pár forint, és lépésről lépésre elsajátíthatjuk az izgalmas bűvésztrükköket. A könyvhöz tartozik egy DVD is, melyen további 21 trükköt ismerhetünk meg. Ez hasznos kapaszkodó lehet a gyerekeknek hogy megfigyelhessék a bűvész minden mozdulatát, rezdülését és arckifejezéseit.

A könyv végére képes leszel konfettit varázsolni egy hétköznapi labdából, esetleg villámcsomót kötni, de a kártyalapokat is eltüntetheted. A lényeg a sok gyakorlás és kitartás, no meg a bűvésztrükkök komoly ismerete. De persze ha csak némi szórakozásra vágysz, azt is megtalálod Feri csodagyárában!

Tanulj meg bűvészkedni te is!

5. Varázslatos optikai csalódások

30400.jpgA bűvésztrükkök egyik fajtája az illúzió. Ez általában igazán látványos, hiszen a saját érzékszerveinket is becsaphatjuk és ehhez nagyszerű segítséget nyújthat a Varázslatos optikai csalódások című könyv. Ebben olyan bámulatra méltó optikai csalódásokat gyűjtöttek össze, amelyek becsapják a szemedet és az agyadat is. Szó esik áramló folyadékokról, különleges alakzatokról és lüktető színekről is. A könyv végén pedig mindenre magyarázatot találsz! Megismerheted ezeknek az illúzióknak a tudományos hátterét, majd a saját otthonodban elvégezhető illúziókhoz is tippeket ad. Például ha eljátszol a környezet színeivel, alakjával és tónusaival, megváltoztathatod a közönség nézőpontját, ezáltal rengeteg illúziót hozhatsz létre, és a nézők képtelenek lesznek eldönteni, hogy mi a valós és mi nem az!

Itt teheted kosárba!

+1 Fake!

fake_borito_1000px.jpgA személyiség- és csapatfejlesztő hatásán túl az illúziók és a mágikus gondolkodás jelen vannak a mindennapi életünkben is, ezért a bűvészet, mint „csodaforrás” könnyen becsaphat bennünket. Mit higgyünk el és mit ne? Ennek kiküszöbölésére talán segítséget nyújthat a Fake! című, nemrég megjelent könyv, amiben benne van minden, amit tudnod kell az álhírekről, az átverésekről és az összeesküvés-elméletekről! Ehhez ajánlom figyelmedbe Hajdu Zsanett ajánlóját.

Rendeld meg most!


Murányi Odett szemléjét olvastad.

Kapcsolódó termékek