
HELLÓ, SRÁCOK ÉS LÁNYOK!
Bemutatkozunk, és kiderülnek a barátaim különleges tulajdonságai. Felteszem a kérdést továbbá: egy lánynak minek kell folyton a haját nézni, illetve, miért nem érdekel mindenkit úgy a Voyager–2 űrszonda, ahogy engem?
Helló, srácok és lányok, az én nevem Mihályi Csongor, december 13-án leszek 9 éves, anyukám Katona Boglárka, apukám Mihályi György, de több privát adatot most nem áll módomban közölni, kivéve, hogy 2. b osztályos tanuló vagyok, és kedvencem a vaníliás rizstej. Barátaim Miklósi Miklós, akit én csak Duplamiknek hívok, és, tulajdonképpen már mondhatom így is, Fehér Léna, akinek a haja fekete. A „tulajdonképpen” alatt azt értem, hogy Fehér Léna, akinek a haja fekete, eredetileg nem tartozott a csapatba, de külső nyomásra – Duplamik annyit nyaggatott, hogy már elegem volt – és érdemei okán – vagyis Léna NAGYON sokszor mentett ki minket éles helyzetekből, ezt majd láthatjátok – bevettem a csapatba. És persze még egy személy, de róla csak később fogok mesélni.

Ilyenkor ingatja a fejét, és néha szól neki: „Miklós, menj a tornaterembe, fusd ki magad!” A tanító néni nem tudja, mi mindenre képes a barátom ezzel a futkározással, de nektek hamarosan elmondom, és irigyelni fogjátok érte! Duplamiket ilyen dolgok érdeklik: zombik, sárkányok, utazás extrém helyekre, sziklák, amelyekről le lehet ugrani, bár nem szabad, számítógépes játékok, izgalmas történetek, foci.

Ennek ellenére mindenki a haját emlegeti, ami szerintem a legunalmasabb és legérdektelenebb benne, bár igaz, hogy szereti lobogtatni meg rázni, és olyankor Duplamik néha-néha megérinti véletlenül. Tiszta hülyék, komolyan. Utálom, amikor azzal vannak elfoglalva, hogy Duplamik kedveskedik Fehér Lénának, akit ilyenkor Fekete Lénának hívok magamban, mert ehelyett igazából mindkettejüknek velem kellene valami érdekes dolgot megtárgyalni, példának okáért a Voyager–2 űrszonda jelenlegi helyzetét, ugyanis engem nagyon érdekelnek a bolygók, a galaxisok, kimondottan szeretek róluk beszélgetni, ahogy a dinoszauruszokról, a Föld országairól, a különféle zászlókról, a fővárosokról és a vízi és szárazföldi élőlényekről. És a kötöttpályás közlekedésről is. Tiszta szerencse, hogy Duplamik még Léna hajára sem figyel pár percnél tovább, mert hirtelen mindig elfordul tőle, rám néz, és azt mondja,

Persze láthatjátok, hogy Duplamik meg én egy csomó mindent másképp tudunk, mint a többi gyerek, mondjuk, én mindenkit megverek memóriában, Duplamik meg futásban, csak sajnos cipőfűzőkötésben meg nem, vagy „a”-betű írásban sem, meg, mondjuk, a hangzavart is utáljuk, és ezekért néha furcsán néznek ránk, ami mindkettőnket komolyan bánt.
De ha minderről megfeledkezünk, akkor annyit kell még tudni rólam, ami viszont nagyon fontos, hogy a bolygókon, dinoszauruszokon, járműveken, földi és vízi élőlényeken, országokon és kötöttpályás közlekedésen kívül van még egy dolog, ami régtől fogva foglalkoztat: ez pedig az idő. Erről kell beszélnem a következőkben, hogy megérthessétek azt a különös kalandot, amit Duplamikkel és Fehér Lénával átéltünk.
Ha szeretnéd tudni, hogyan folytatódik a történet, rendeld meg itt a könyvet!