Mire gondolt a költő?

Megjelent Nényei Pál Az irodalom visszavág sorozatának Petőfi különkiadása.
Az idén 200 éves Petőfi Sándor a témája a különleges, rendhagyó irodalomtörténettel is felérő kötetnek.

Nényei Pál: Az irodalom visszavág – Petőfi
A néma gyerektől a szent világszabadságig
Baranyai (b) András illusztrációival

„Ha azt hiszed, végre megjelent Az irodalom visszavág című sorozat negyedik része, sajnos csalódnod kell – ez nem az. De szomorkodásra nincs ok, hiszen ez Az irodalom visszavág Petőfi különkiadása, avagy spin-offja!

Petőfi, a korszakos zseni. Petőfi, a rab. Petőfi, a szörnyeteg. Petőfi, a magyar, Petőfi, az európai, Petőfi, a nép egyszerű gyermeke, a természet vadvirága, sok nyelven beszélő, művelt ifjú, aki közben gatyában táncol.

Petőfi Sándor ugyanis olyan, mint maga az élet. Azaz nem lehet róla igazából semmit sem mondani anélkül, hogy ordas közhelyeket ne pufogtatnánk. Ő se ez, se az, és mégis igazán „ez”, miközben nagyon is „az”!

Nézzünk a közhelyek mögé, és próbáljuk meg Petőfit annak látni, aki elsősorban volt – engedjük meg neki, hogy egyszerűen költő legyen.”

A könyv fülszövegéből is kiderül, hogy Nényei Pál Az irodalom visszavág című sorozatából már jól ismert szakmai alapossággal és felkészültséggel gondolkodik és ír a skatulyákba gyömöszölt költőről, a Petőfi-jelenségről, és az ismert vagy épp kevésbé ismert a Petőfi-szövegekről.
A szerző célja most is az, ami az eddigi kötetekben: gondolkodásra, vitára ösztönözni, és felszabadítani az irodalomoktatást a kötöttségek alól.
Az elképzelt olvasóval folytatott sokszor humoros pártbeszédek olvasása során a valódi olvasó új megközelítéseket, szokatlan, de valójában érvényes szempontokat, verselemzéseket ismer meg Petőfiről.
Ahogy a könyv epilógusában olvasható:
“… ez a könyv ezért született. Hogy Petőfi végre lehessen az is, ami volt: költő. Nem politikai viszonyítási pont, nem gatyában táncoló, nem ürügy MTA-ellenes kirohanásokra, összeesküvés-elméletek gyártására, nem utcanév vagy márványtábla, bronzszobor vagy művház névadója, hanem költő. Aki verseket írt. Akinek a szabadsága nem értelmezhető pusztán politikai kérdésként. Aki a művészi szabadsággal szembesít bennünket; ami teljesen más dimenzióban van, mint a politikai szabadság.”
14 éven felülieknek

Nényei Pál – Író, drámaíró, középiskolai tanár. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanult, majd az ELTE magyar-művészettörténet szakán végzett. Pannonhalmán, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban tanított. 2017-től a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanára. A Tilos az Á Könyvek kiadásában Az irodalom visszavág című sorozatának eddig három kötete jelent meg.

Baranyai (b) András – Sokoldalú illusztrátor, minden korosztálynak, többféle grafikus műfajban alkot. Rajzolt tankönyvet, reklámot, plakátokat itthon és külföldön egyaránt. Készített felnőtteknek szóló steampunk képregényt, és számtalan gyerekkönyveket illusztrált. Jellegzetes vektoros, számítógépes rajzaival hatalmas része van a kétezres évek magyar illusztrációjának megújításában.

Az irodalom visszavág sorozat kötetei

Beleolvasó a könyvhöz írt epilógusba


A könyv bemutatója november 17-én pénteken lesz a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban

Az irodalom visszavág: Petőfi

Így, a Petőfi-év vége felé, 2023. november 17-én, pénteken délután 5-kor a Jurányi Ház Kamaratermébe hús-vér valójában megérkezik
Petőfi Sándor, Széchenyi István eltitkolt fia, Kiskőrös, Szabadszállás és Kiskunfélegyháza szülötte, szibériai ólombányász, a szabadság lánglelkű apostola, a segesvári csata hőse, a János vitéz és A hóhér kötele halhatatlan szerzője,
és MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZOL!
Aki kérdez: Szabó Amanda PhD-OKJ (a magyar irodalomtudományok doktora)
Aki válaszol: Petőfi Sándor (nemzeti kincs)
Az esemény meghívott díszvendégei: Baranyai (b) András, Dióssi Gábor, Táncsics Mihály, Szűcs Bernadett, Kálmánczhelyi Zoltán, Nényei Pál

Az irodalom visszavág: Petőfi - könyvbemutató
2023. november 17., péntek, 17 óra
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Budapest, 1027, Jurányi utca 1-3


Kapcsolódó termékek