Töpörtyű, a póni - A jelentkezési lap
Szuper hírünk van azoknak, akik szeretik a lovas történeteket, de leginkább azoknak a kisiskolásoknak, akik imádták Lópaci és Csuti meséit a Kockacukor lovassuli-sorozatban. Vadadi Adrienn most a Zseblámpás könyvek sorozatban írta meg a lovardai kalandok folytatását. Olvasd el a Töpörtyű, a póni első fejezetét, melyben Csuti nyári lovastábort szervez!
– Sziasztok! – nyújtottam a kezem, hogy a lovak megszagolhassanak. – Drága Lópaci, annyira hiányoztál! És te Mókás, mitől vagy ilyen poros, hempergőztél? Picipaci, már nem is vagy olyan picike, akkora vagy, mint a mamád! De jó, hogy megismertek! Én is nagyon örülök nektek, és képzeljétek, van egy meglepetésem! Lovastábort szervezek nyárra! – súgtam. – Jön egy csomó gyerek, és egész héten csak lovagolni fogunk! Na, mit szóltok? Ugye ti is örültök? De el ne áruljátok Pali bácsinak, meglepetésnek szánom! Kíváncsi vagyok, mit szól majd, ha egyszer csak betoppanunk!
Tudj meg mindent a legújabb részről ebből a cikkből!
– Még nem beszéltem meg anyukámékkal! – tapsikolt örömében. – De mindenképpen elmegyek a lovastáborba!
Annyira megörültem Kincsőnek, hogy a nyakába ugrottam! Kincsővel, a legjobb barátnőmmel leszek egy egész hétig, az istállóban fogunk aludni, és egész nap csak lovagolni fogunk! Olyan jó kedvem lett, hogy még az sem tudta elrontani, amikor kiderült, hogy a másik jelentkezési lapot Bendi töltötte ki. De persze nem igazából, hanem csak hogy bosszantson. Mindenféle marhaságot írt rá, hogy a neve Huszár Sanyi, százhetvenöt éves, pelenkás kora óta lovagol, és hiába volt odaírva, hogy Lópaci már foglalt, ő akkor is Lópacit karikázta be, ráadásul rajzolt egy kupac lócitromot is, és fölé írta, hogy fúj. A fiúk mind röhögtek rajta, de én úgy tettem, mintha nem érdekelne, és Kincsővel kivonultunk a lányvécébe.
A suliból egyelőre csak Kincső jelentkezett a lovastáborba. Remélem, a faluból azért jönnek néhányan. Például amikor kiraktam a jelentkezési lapokat, a boltos néni azt mondta, hogy az ő fia imádja a lovakat. Lassan anyuéknak be kellene adni valahogy, hogy mit tervezek, nehogy a végén lefújják az egészet! Meg is beszéltük Kincsővel, hogy ma este előhozakodunk vele. Én vártam volna a vacsora végéig, mert tele hassal jobb kedve van mindenkinek, de még asztalhoz sem ültünk, amikor megszólalt a telefon. Kincső anyukája volt. Amikor Kincső előadta otthon, hogy lovastáborban tölti majd a szünet első hetét, és megmutatta a jelentkezési lapot, amit már ki is töltött, az anyukája felhívta az én anyukámat, hogy megkérdezze, miről is van szó pontosan. Mivel az én anyukám sem tudta, hogy miről van szó, megkérdezett engem, nekem pedig vacsora előtt el kellett mondanom az egészet. Anyu nem volt mérges, sőt, szerinte a lovastábor egész jó ötlet, de azt mondta, hogy Pali bácsi nélkül semmi értelme szervezkedni, mert ugyebár övé a lovarda is, meg a lovak is, szóval első lépésként őt kellett volna megkérdezni. Erre sírva fakadtam. Annyira szuper tábort találtam ki, és most lehet, hogy vége mindennek, mert Pali bácsi nem is engedi meg! Mire apu nem bírta tovább hallgatni a zokogásomat, fogta a telefonját, felhívta a lovardát, és amikor Pali bácsi beleszólt, hogy „halló, itt a fő ló!”, átadta nekem a telefont.
– Szia, Csuti! – lepődött meg Pali bácsi. – Valami baj van?
– Nem, csak… – makogtam, mert nem tudtam hogyan kezdjek bele a lovastáborba, de Pali bácsi megelőzött.
– Ha nincs baj, akkor jó! Mert itt viszont nagy felfordulás van! Képzeld, híre ment a faluban, hogy lovastábort tartok a nyáron! Állítólag Samu, a boltos Juli fia talált egy jelentkezési lapot, azóta a lovastábort hirdeti a sulijukban. Már vagy egy tucatnyian eljöttek, hogy bejelentkezzenek, azt sem tudom, hogyan hajtsam el őket.
„Tucatnyian? – gondolkoztam el. – Az mennyi is? Nemrég tanultuk a suliban, ha jól emlékszem, a fél tucat az hat, akkor a tucat az tizenkettő. Tizenkettő? Tizenketten jelentkeztek a lovastáborba? Nincs is annyi ló! Hogy fogunk elférni?” Cikáztak a gondolataim, de akkor Pali bácsi már az ebédeltetésnél tartott, hogy ő nem tud főzni, a faluban meg bezárt az egyetlen fogadó, hogy fogja etetni a sok éhes szájat… úgyhogy muszáj volt közbeszólnom.
– Ki is találtál mindent? – kérdezett vissza Pali bácsi meglepetten, és én nagyon megijedtem, hogy kiderül, az én kezem van a lovastábor dolgában, de Pali bácsi folytatta: – Te egy zseni vagy, Csutikám, egy valóságos zseni! Egy hete mindenki a fülemet rágja a lovastábor miatt, én azt sem tudom, hol áll a fejem, te pedig egy perc alatt megoldod a legnagyobb gondomat!
Nem voltam biztos benne, hogy Pali bácsi őszintén mondja-e, vagy csak viccelődik velem, és igaziból az első perctől fogva tudta, hogy én találtam ki a lovastábort. Inkább úgy tettem, mintha az utolsó mondatát meg sem hallottam volna, és elmeséltem neki töviről hegyire mindent. Anyuék már megvacsoráztak nélkülem, amikor leraktuk a telefont. Nagyon elfáradtam a sok magyarázatban, ötletelésben, rábeszélésben, mégis irtózatosan boldog voltam! Mert mégis lesz lovastábor, ráadásul legalább egy tucatnyian leszünk, és ott lesz velem Kincső, és majdnem biztos, hogy lovagolhatok Lópacin, csak előbb a gazdáját meg kell kérdezni! Örömömben körbeugráltam a nappalit, csak akkor torpantam meg, amikor anyu becsukta a mosogatógépet, és csóválni kezdte a fejét.
– A nagyi fog főzni? – kérdezte.
– Ha nem vállalja, majd eszünk szendvicset! – vágtam rá gyorsan.
