Én csak feldobom a labdát
“Azt hiszem, sokunkban van szándék arra, hogy a gyerekek nagyon okos, néha kínos kérdéseire őszintén, nyíltan válaszoljunk, csak nincsenek mintáink a saját gyerekkorunkból, amikhez visszanyúlhatnánk, így ezek a kérdések nagyon sokszor váratlanul érnek minket, és kihagyjuk ezeket a lehetőségeket.” - A Saci és Samu - Időtlen nyár című könyvünk szerzője, Paulik Móni segít, hogy hogy megragadjuk ezeket a lehetőségeket.
- Első könyved, a Lili és a bátorság hatalmas siker volt. Hogyan változott meg az életed a megjelenése után?
- Jó volt felkavarni az állóvizet, vagy kicsit feltörni egy nagyon fontos, de erősen tabusított témát. És persze jó volt megélni Vincze Zsuzsi barátnőmmel és szerzőtársammal együtt a könyv sikerét. A könyv rengeteg elismerést és komoly szakmai díjakat hozott, ami önbizalmat és erőt ad ahhoz, hogy ne engedjük el a témát. Sajnos az is kiderült, hogy sok munkára lenne még szükség ezen a téren.
- Hogyan született a Saci és Samu?
Sok témám volt és van is még, amiket hiányoltam a gyerekkönyvekből. Szeretem a hétköznapi meséket, amikor a gyerekek azt érezhetik, hogy ez velük is megtörténhet, amikor magukra ismerhetnek egy-egy helyzetben. Az óvodásoknak több ilyen mese van, aztán ahogy iskolába ment a lányom, úgy láttam, hogy egyre inkább az egyértelműen fikciós könyvek dominálnak. Szerettem volna egy kicsit visszahozni ezt az “olyan, mint én” élményt ennek a korosztálynak. Rengeteg inger éri a gyerekeket nap mint nap, és azt érzem, hogy megnyugtató olyan helyzetekről, érzésekről olvasni, amik ismerősek. Mert megnyugtató érzés, hogy ezekkel az érzésekkel, helyzetekkel nem vagyunk egyedül.
- Írásaidból kiderül, hogy számodra fontos, hogy ne állítsunk fel tabukat, és a gyerekekkel mindenről őszintén, nyíltan beszéljünk.
- Azt hiszem, sokunkban van szándék arra, hogy a gyerekek nagyon okos, néha kínos kérdéseire őszintén, nyíltan válaszoljunk, csak nincsenek mintáink a saját gyerekkorunkból, amikhez visszanyúlhatnánk, így ezek a kérdések nagyon sokszor váratlanul érnek minket, és kihagyjuk ezeket a lehetőségeket.
Emlékszem, mikor egy nyúzott nap végén, egy tömött boltban épp a hűtőpultot bámulva próbáltam kitalálni, hogy hogyan ne virsli legyen megint a vacsora, mikor a kislányom feltette nekem azt az egyetlen kérdést, amiről – miután szociológusként éveken át dolgoztam romaprogramokon egy alapítványnál – azt hittem, hogy nem lehet vele zavarba hozni: ”Anya, kik azok a cigányok?” Ekkor eldőlt a vacsoradilemma, leemeltem egy csomag virslit, miközben össze-vissza magyaráztam a népvándorlás koráról, országokról, népekről, ország nélküli népekről stb. Talán a harmadik másodpercben vált teljesen érdektelenné a mondandóm, és hiába hoztam fel újra a kérdést este, akkor már más téma érdekelte. De legalább megpróbáltam, és nem ráztam le.
- A meseolvasásra felkészülhetek előre a válaszokkal?
- Igen, kicsit átgondolhatom, hogy ne adjak fekete-fehér válaszokat, hogyan segítsek neki, hogy nyitott maradjon. De azért ne áltassuk magunkat, mert nem tudhatjuk, mik is lesznek a kérdések. Talán még jobb, ha mi kérdezzük a gyereket, ő mit gondol bizonyos dolgokról, melyik szereplővel tudd jobban azonosulni.
Egy mese abban segíthet, hogy a történetbe beleéli magát a gyerek, így érdekessé válik számára az ott felvetett téma. Ilyen, de nem feltétlen meséhez kapcsolódó beszélgetésektől lesz meg az az élmény, hogy a szülőktől bármit megkérdezhet, hogy bármiről lehet velünk, szülőkkel beszélgetni. Én ezt tartom a legfontosabbnak, és ezért is kell megugranunk a kínos vagy tabunak mondott témákat is. Nem pusztán a téma miatt.
Buzay István rajzai- Hogyan valósul meg ez az elképzelésed Saci és Samu történeteiben?
- A könyvben található mesék inkább csak lehetőségként tartalmaznak “beszélgetős” témákat, persze távolról sem didaktikusan: én csak feldobom a labdákat, amiket a szülők és a gyerekek vagy leütnek, vagy nem.
Ilyen feldobott téma a családtörténet, amit imádnak a gyerekek, pl. a soha nem látott dédmamáról, vagy arról, hogyan éltek az emberek a múltban. Ilyen a vallás, ami legkésőbb elsőben előkerül, mert választani kell hittan, jó esetben több féle hittan vagy erkölcstan között. Ilyen a szerelem, ami valakit már megérint, valaki meg csak hallott róla, és ilyen téma a ki- vagy bevándorlás is.
Saci és Samu történetei alapvetően arról szólnak, hogy milyen iszonyú jó dolog a szünidő. Milyen megélni azt, hogy végre nincs percről percre beosztva az idő, és nem figyeli a gyerekek minden lépését egy felnőtt, nem fegyelmezik őket folyamatosan. Végre önállóak, szabadok lehetnek. Lehetőségük adódik egy kicsit feszegetni a vágyott önállóság határait. Egy nyár alatt rengeteg új élmény éri őket, és van idő megélni, átélni ezeket. A háttérben meg ott van a nagyon változatos mintát nyújtó család. Szülők és nagyszülők együtt.
- Mit jelent neked a nyár?
- Több szabadidőt, spontánabb életformát, és ezzel sokkal több a családdal együtt töltött időt, és persze több beszélgetést és játékot.
- Saci és Samu meséjében felborulnak a berögzült, sztereotip nemi szerepek. Foglalkoztál a könyv előtt genderelmélettel?
- Külön emiatt genderelmélettel nem foglalkoztam. Egy rövid ideig dolgoztam együtt a NANE Egyesülettel egy színházi produkción (Kérsz teát?! - avagy miért olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó). A közös munka során tűnt fel, hogy mennyire evidenciaként égnek belénk már gyerekkorunkban azok a sztereotípiák, amiket felnőttkorunkban jobb esetben felismerünk.
Ma már a gyerekmesében is kezdenek megjelenni azok a hangok, melyek odafigyelnek a női szerepekre. De ezzel párhuzamosan legalább ennyire fontos odafigyelni a férfi szerepekre is. Nem csak szuperhősök lehetnek a fiúk, sokkal több mintát lehet nekik felajánlani a mesékben is, amik értékként jelennek meg, és amikkel azonosulhatnak. Ebben is tudatosan formáltam a mese fiú/férfi karaktereit.
- Mit gondolsz, mennyire van felkészülve a magyar olvasóközönség egy ilyen könyvre?
- Nem gondolom, hogy annyira formabontó gondolatok lennének nemi szerepek tekintetében a könyvben. Nagypapa főz, nagymama mászik a létra tetejére, anya vezet, apa marad otthon egy hétre a gyerekekkel, Saci a vagányabb, Samu tépelődő, érzékenyebb alkat. De valóban azt érzem én is, hogy lehetnének gender-tudatosabbak a kortárs gyerekmesék. Nekem ez fontos szempont volt, és az is, hogy ne erről szóljon a mese, hanem szinte észrevétlenül épüljön be ez a megközelítés a történetekbe.
Rendeld meg Paulik Móni könyvét, és légy részese te is a nyári kalandoknak!
