Fuss és nevess sokat!

Most én olvasok!-sorozat új kötetei a boltokban

Az olvasóvá válás folyamatában nagyon fontos az az időszak, amikor gyerekünk elkezd egyedül olvasni, és így az is, milyen könyvet kap ilyenkor a kezébe, milyen élmények érik olvasás közben: siker vagy kudarc. Ha ebben a bizonyos első könyvben megfelelő mennyiségű a szöveg, jól érthető és befogadható a szókincs, és emellett érdekes a történet, akkor biztos a siker.Huszárszky Zsuzsi írását olvasod.

Ebben a választásban szeretnénk segíteni a szülőket és gyerekeket a Most én olvasok!-sorozat köteteivel. A Berg Judit által írt Tökmagok kalandjait már mind a négy olvasási szinten megismerhettétek. A napokban jelent meg Finy Petra sorozatának befejező része, a Milu a lovagok között, a már gyakorlattal rendelkező olvasóknak, illetve Gévai CsillaAmíg kirándulunk című kötete, a nem teljesen, de mégis kezdő olvasóknak szól még.

Mivel a sorozat kötetei csak lazán épülnek egymásra, gyakorlatilag csak a főszereplők azonosak a történetekben, bármelyik szinten el lehet kezdeni az olvasást, bár a legizgalmasabb és koherensebb képet a kötetek sorban olvasva kapjuk. Arról nem is beszélve, milyen csalafinta módon gyakoroltatják be a könyvek az önálló olvasást. Mivel fontos, hogy az első könyvek izgalmasak legyenek és sikerélménnyel is szolgáljanak, ezek a szempontok voltak minden magyar szerző és illusztrátor előtt a legfontosabbak. 
Az első szint, kötet a teljesen kezdőké, akik most kezdenek egyedül olvasni. A sok-sok képhez egy oldalon két-három mondat tartozik.
A második szint a kicsit gyakorlottabbaknak szól, több szöveggel, de még minden oldalon képpel.
A harmadikban pedig még inkább növekszik a szövegmennyiség, bonyolultabb kifejezéseket is találunk, melyeket továbbra is képek kísérnek, s a negyedik szint a legsűrűbb, amiben már több információt kapnak a gyerekek az adott témával kapcsolatban. Hol régmúlt idők történelmi helyszíneire repít minket a történet, no meg az időfüst, hol mindennapi vidám kalandokról olvashatunk.

milu3.jpg

Milu és Kamilla a negyedik részben veszélyes küldetést kap: az időfüst Artúr király és a kerekasztal lovagjai korába repíti őket vissza, ahol Ginevra királynét kell megmenteni Merlin varázsló gonosz testvérének, Merficionak karmai közül. Artúr király és lovagjai nem jártak sikerrel; a várban pihegnek sebesülten, legyőzte őket Merficio és gonosz, hegyi tüskés sárkánya, aki mindenkit rettegésben tart, tehát a királynak segítségre van szüksége. Fellapozzák a sárkányok könyvét, hogy tudják, kivel állnak szemben, majd Merlin varázserejű tőrével felszerelkezve útnak indulnak, hogy megmentsék a királynét. Különösen tetszett nekem az a rész, ahol kiderül, hogy a rettegett sárkányt Ginevra királyné megszelídítette. Egy kis simogatás, és a sárkány már be is húzza mérgező pikkelyeit. Annyira összebarátkoznak, hogy végül ő lesz a kaland sikerének a kulcsa. Hogy hogyan? 

Olvass bele a könyve!milu1.jpg

Az Amíg kirándulunk című történet főszereplője Panni (akit az Amíg utazunk sorozatból már biztos ismersz), aki elsős, és életében először utazik a családja nélkül. Az osztálytársaival épp egy tanyatáborba tartanak. Lajos bácsi, Ica néni és unokájuk, Jani ismertetik meg a gyerekekkel a három nap alatt a tanya életét. Panni minden nap a szivárványos naplójába jegyzetel egy-egy mondatot, vagy készít rajzot. Közben éjszakai bátorságpróbát szerveznek nagy részletességgel, amiről aztán le is maradnak, mert éjfélkor végül nem ébred fel senki. Másnap kirándulnak, eltévednek, közben tanulnak, nevetgélnek, jól érzik magukat. Megélik azt is, milyen kútvízben mosakodni, gumicsizmában krumplit ültetni, állatokat gondozni, lovaskocsit vezetni. Megfogott nagyon az a levél, amit Panninak a szülei írnak és rejtenek el a bőröndjébe, ebből idéztem a címben is. A naplójegyzetek, a lista, a szülők levele érzelmileg sokkal közelebb hozzák a történetet és személyessé, változatossá és élményszerűvé teszik a szöveget.
Belefeledkezni, örülni, sokat nevetni – nincs más célja a sorozatnak sem.

Olvass bele!

amigkirandulunk4.jpg

Huszárszky Zsuzsi ajánlója

Kapcsolódó termékek