Jókai és a Csillagok háborúja találkozása Szibériában

A Millennium expressz-trilógia A fogoly című második kötete a kaliforniai Death Valley-ban ért véget, és nem is maradt hűtlen a hely szelleméhez: a csodavonat utasai eltemették a széria egyik szeretett szereplőjét, a gonosz Kirpics felügyelő és csatlósai elorozták tőlük járművüket, és csak új barátaikon múlt, hogy nem ragadtak ott a kaliforniai sivatagban a fejük fölött köröző keselyűkkel. Híven a sorozathoz, most gyorsan össze kellene foglalnom, miért nevezik a Halál-völgyet Halál-völgynek és mi a különbség az amerikai és az afrikai keselyűk között, de mivel a Death Valley nevének története A fogolyban is olvasható, a keselyű-ügynek meg elég gusztustalan részei is vannak, ugorjunk a harmadik kötetre.

Tehát a millenniumosok csapata megint két részre szakadt, a történet kezdetén a mozdonnyal együtt Kirpics felügyelete alatt állnak Vlagyivosztokban, míg a többiek immár expressztelenül nekivágnak a nagy utazásnak, hogy Japánon, Indián és Kínán át utolérjék társaikat, visszaszerezzék a páratlan járművet, majd egyszer és mindenkorra leszámoljanak a gaz Kirpiccsel. A fogolyból már kiderült, hogy A tudósító alcímmel ellátott zárókötet helyszíne Oroszország lesz, és nyitófejezet a cári birodalom irodalmát és alaphangulatát, kiváltképp Tolsztojt idéző kanyargó mondatai rögtön egyértelművé is teszik, hogy a helyszínváltással enyhe stílusváltás is együtt jár. Na persze csak addig, amíg nem megy a gördülékenység és a pergő ritmus kárára. Ahogy korábbi kötetekben megidézett szerzők esetében is – Jókain és Gárdonyin át Jules Vernéig –, Dávid Ádám most is áramvonalasítja a századfordulós regényhagyomány örökségét, épp annyit tartva meg belőle, amivel megteremtheti egy-egy jellegzetes helyszín hangulatát anélkül, hogy ezzel megtörné az események sodrát. És hogy egyértelművé tegye, hogy a Millennium expressz számára első a sebesség, természetesen újra többször találkozhatunk a sorozat jellegzetes grafikai megoldásával, vagyis az izgalmasabb részeknél a lapszélen ketyegő kis stopperórával.

De nem csupán az oroszországi helyszín hozott új elemeket Dávid Ádám trilógiájába. Míg a szereplőgárda nagyobbik fele az első kötet könnyed hangulatában utazza körbe a keleti félgömböt, Teri és Szike Oroszországban sokkal baljósabb feladatot kap: oknyomozó újságíróként kellene nyomára akadniuk a „halálvonatként” hírhedté vált jelenségnek, amely egyre nagyobb számban szedi áldozatait az orosz sztyeppén. Ha valaki a kusza családi viszonyok és a robotkarok mennyiségéből eddig nem fogott volna gyanút, a halálvonat motívuma végleg leleplezi: a Millennium expressz másik nagy ihletforrása a már említett 19. századi írók mellett aCsillagok háborúja. Persze, a „halálvonat” nem egyszerűen a „halálcsillag” lánctalpas megfelelője, hanem a Millennium expressz afféle gonosz képmása is, ugyancsak egy szupergépezet, csak éppen a bajbajutottak megmentése helyett ezt csupa gonoszságra használják – és így a millenniumosok eddigi legkomolyabb ellenfele.
 
De ahogy a Csillagok háborújában, a hatalmas utazások és a sok látványos kaland mögött a Millennium expresszben is ott húzódik egy tragikus családtörténet, talán tragikusabb is, mint a Skywalker-família hányattatásai egy messzi-messzi galaxisban. A tudósító újra emlékeztet rá, hogy minden bonyodalom eredője az 1848‒49-es szabadságharc leverése volt, amivel Dávid Ádám egyrészt szorosan lehorgonyozza ezt a világkörüli kalandot a magyar történet egy komor pillanatában, másrészt a szimpla gonoszkodásnál sokkal árnyaltabb mozgatórugókat sejtet a sötét oldalra sodródott karakterek tettei mögött. Ezek közül is kiemelkedik Randássy alakja, aki elcsábulásával, a gyermekeihez fűződő ellentmondásos viszonyával és végül azzal, hogy megpróbálja jóvá tenni bűneit, igazi szerelmi bánattól hajtott Darth Vadere lett a szériának.

Apropó, szerelem. Nincs igazán nagy utazás románc nélkül, és a Millennium expresszen kezdettől fogva igencsak gabalyodtak a szerelmi szálak, főleg az után, hogy A fogolyban újabb tagokkal bővült az érzelmi sokszög. Zsolnay Teri és társainak huzavonája pont olyan bűbájosan suta, mint az első általános iskolai próbálkozások. A tudósítóban pedig a korábbiaknál is nagyobb szerepet kap, miközben olvasó legyen a talpán, aki előre megmondja, hogy végül mely szereplők borulnak egymás nyakába. De ahogy végül maga a szerelvény is révbe ér, az utolsó kötetben az érzelmi zűrök is megoldódnak (még tűzijáték is van hozzá). A tudósítót becsukva az ember azonnal még többet akar olvasni a tizenkilencedik századról – az intrikákról, birodalmakról és legfőképp azokról a csodálatos masinákról.Sepsi László írása