Mennyit ér egy répakarika?

A lovas kalandokat egy-egy fejezeten belül a két főszereplő: egyrészt a cserfes és vidám Csenge – vagy ahogy szólítani szokták, Csuti, másrészt Ráró, Csuti által Lópacinak becézett, eleinte kicsit zsémbes, morgolódó ló szemszögéből ismerhetjük meg. A könyv bőven tartalmaz ismeretterjesztő elemeket, tudnivalókat, melyeket nem árt mindazoknak tudni, akik lovagolni kezdenek, Kőszeghy Csilla, az illusztrátor szintén nagyon ért a lovakhoz!

De ami ennél sokkal lényegesebb: nyomon követhetjük a kislány és kedvenc lova megismerkedésének, kalandjainak, barátságának történetét. Ahova, ahogy ez gyakran lenni szokott, nem vezet sima út, mindkettőjüknek tenni kell azért, hogy végül teljes bizalommal megszeressék egymást.

Csuti, aki a nagymamájánál nyaral egész nyáron, hétközben egy lovardában segít és tanul lovagolni. Pali bácsi, a lovarda tulajdonosa megmutat és megtanít mindent azzal kapcsolatban, hogyan kell ellátni és gondozni egy lovat. Közben bevezeti annak is a rejtelmeibe, hogyan kell közel kerülni, bizalmat kiépíteni egy ilyen gyönyörű állattal. Először Csutinak csak mesélnie kell magáról, hogy a ló megismerje a hangját. A kislánynak elég volt egy pillanat, hogy beleszeressen Lópaciba, és eldöntse: ő bizony rajta szeretne majd lovagolni, ha eljön az ideje! Nem is tudja, hogy bizony az általa választott ló eleinte korántsem volt olyan lelkes, mint ő…

„Amikor Pali bá behozta az istállóba az új gyereket, próbáltam jó randa képet vágni, hátha nem én tetszem meg neki. De minden hiába, mégis engem választott. Miért mindig engem választanak? Hát nincs ezen a földön rajtam kívül másik négylábú? Ráadásul be sem áll a szája! És ami mindennek a teteje, elnevezett Lópacinak. Most ló vagy paci? Milyen név már ez!” Valahogy így. Így kezdődik ez az ismeretség, ahol Lópaci kifejezetten nem örül a választásnak, sőt. De persze, lesz ez még másképp. Miután Csuti le tudja csutakolni a lovat – igaz, egyszer sikerült a kaparóval megkefélni szegényt, aki abban a pillanatban szeretett volna világgá szaladni – és segítséggel fel is tudja szerszámozni, megkezdődnek a lovaglóórák. Viccesen mutatja be a szerző mindeközben, hogy míg Csuti a világ legboldogabb emberének hiszi magát, mert kapott egy lópuszit, megtudjuk, hogy a ló mindezt bökdösésnek szánta, hogy menjen már arrébb a kislány, és főleg, ne énekelje már azt az idegesítő kis dalocskát. Időbe telik, míg egymásra hangolódnak.

„Na, erről beszéltem. Ekkora pechem van. A többiek vígan legelésznek a karámban vagy nyargalásznak a mezőn, én meg orrvérzésig rovom a köröket a gyerek alatt. Fel a szerszám, ki az istállóból, be a lovaglópályára, fel a gyerek, elindul a ló, aztán megáll, megint elindul, megint megáll, „Jaj, de magas!” „Jaj, le ne essek!”, aztán meg a torna, malomkörzés előre, malomkörzés hátra... Még egy icipicit vágtázni, ágaskodni, de még megugrani sem lehet, mert ott van Pali bá, és figyel. És mindez miért? Azért az egy szem répakarikáért, amivel kiszúrja a szememet?”

Aztán a hétvégén nem jön Csuti. Lópacinak pedig borzasztóan hiányzik. Hiányzik az a kis répakarika persze, meg az állandó csipogás, sőt a dalocska is, meg a gondoskodás… Csak lenne már itt ez a cserfes kislány. Innentől kezdve a ló megváltozik, hajlandó „bohóckodni” is, csak Csutinak eszébe ne jusson többet ilyen sokáig távol maradni.

Aztán érkezik egy új gyerek, Kori a lovasiskolába, aki jó barátja lesz Csutinak, de a lovakkal az új helyzet bizony további kalamajkákat szül. Közben minden nap lovastorna, osztálylovaglás, majd ijedelem, aminek következtében Csuti nem akar többet Ráró(!) hátára ülni, mert megugrott alatta, lópatkolás, természetesen Korinak is meg kell szelídítenie Csillagot, és a legszebb a végén, hogy egy kiscsikó születik. Épp mikor Csuti egy szalmakupac tetején duzzog. Így ő veszi észre először, ő látja a kiscsikót kibújni, hát ő lesz a keresztmamája, és ő adhat nevet neki. Végül pedig annyira megtalálja az összhangot Csuti Lópacival, hogy egyedül fel tudja szerszámozni, mert a ló figyel rá, és készségesen engedelmeskedik neki. Meg is állapítja, hogy neki van a legokosabb lova, és a legvégén ügetni is megtanul, persze.

Vicces, érdekes és egyéni az a megoldás, ahogy a szerző a nézőpontok távolságától eljut azok közeledéséig, majd egybeeséséig, s ezalatt végigkövethetjük egy barátság megszületését.

„örömömben, hogy milyen, de milyen csodás ez a nap, ez a nyári szünet, ez az élet, dalra fakadtam.”Huszárszky Zsuzsi ajánlója után olvasd el itt a könyv első fejezetét, és tudd meg egy lovasoktatótól, miért fontos a lovaglással minél korábban megismerkedni.

Ez pedig egy interjú a szerzőnővel, Vadadi Adriennel.