Szabad a bé!

A pagonyosok B betűs kedvencei

Úgy tűnik, megmagyarázhatatlan kapcsolat van a B betű és a Pagony között. Bogyó, Babóca, Bumburi és Boribon a Pagony életének meghatározó alakjai, akárcsak Bartos Erika vagy Berg Judit. Sőt, valahogy úgy alakult, hogy még az irodánk is Budán, a Bartók Béla úton van...
Olvasd el ajánlónkat kedvenc B betűs meseszereplőinkről!

Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztőjének kedvencei: Boribon, Bogyó és Babóca

bogyoesbaboca.jpg
Mi szeretnél lenni, A vagy B?
Ezt a kérdést már kisiskolásként is matekos agyú, nálam pár évvel idősebb unokatestvérem tette mindig föl, ha játszottunk (nem kutya vagy macska, apuka vagy anyuka – A vagy B). Én ezen sosem lepődtem meg, és mindig B akartam lenni. Annyi minden jó van B-vel! Barkochbában például (ez is B!) a legtöbb híres ember, Bartók Bélától kezdve Bachon és a Beatlesen keresztül Balázs Béláig. De ha csak a meséket nézzük, ott volt Boribon, Brumi, Bóbita vagy Babar, később Berzsián – és azóta itt van Bogyó és Babóca is.
Ki gondolta volna, hogy felnőtt életemnek is ilyen fontos szereplői maradnak ezek a B betűs szereplők – elsősorban természetesen Boribon, Bogyó és Babóca, a Pagony talán legfontosabb és legmeghatározóbb két sorozatának szereplői. Gondolom, senkinek sem kell bemutatnom őket –
boribon.jpg
ők azok, akiket MINDEN gyerek ismer és szeret, akikkel azonosulni lehet, akiknek a történetét MINDEN anyukának újra és újra és újra fel kell olvasnia, akiknek a szerzőinél (akik - nem mellesleg! - nemcsak szerzők, hanem illusztrátorok is) MINDIG óriási sor kígyózik a bemutatókon. Örülök, hogy van Boribonunk, Bogyónk és Babócánk, mert ők nekünk azok, mint a franciáknak a Babar, a kanadaiaknak a Barbapapa, a cseheknek a Kisvakond (bocsánat, mint Bob és Bobek!).
Köszönjük, Veronika és Erika!

Bánáti Anna, a legfiatalabb webszerkesztő + Bélabá = <3
Sosem voltam jó abban, hogy könnyen és gyorsan tudjak válaszolni a Mi a kedvenc…? kezdetű kérdésekre, a kedvenc bébetűs meseszereplőmet viszont kapásból meg tudom mondani: természetesen Bélabá a kuflik-sorozatból. (Najó, Bazsó és Borka is sokáig versenyben voltak, hiszen róluk írtam életem első ajánlóját.)
Szóval ki is ez a Bélabá? Ő a legöregebb és a legbarnább a hét kufli (Zödön, Hilda, Valér, Pofánka, Titusz és Fityirc) közül. Az ő kufliürege van a kuflikupac legalján, és egyben övé a leggörbébb is. Bélabá bölcsessége határtalan: ő volt az, aki mindenki előtt tudta, hogy esni fog az eső; ő volt az, aki lecsitította Pofánkát, amikor az nem örült Fityirc jelmezbálos sikerének; és ő volt, aki beavatta a többieket a Kacatok Titkos Vándorlásának mitikus részleteibe, aminek akkor vált szakértőjévé, amikor annak idején évekig levelezett egy fél pár zoknival.

belaba2.jpg
 Bélabá volt az is, aki olyan profi módon bújt el a bújócskázás során, hogy a többiek csak nagy sokára találtak rá, akkor is csak azért, mert elszenderedett várakozás közben, és olyan hangosan horkolt, hogy az egész elhagyatott rét tőle zengett.
Nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, de teljesen szerelmes vagyok Bélabába és a másik hat kufliba, Dániel András zseniális, az illusztrációt és a szöveget tökéletesen eggyé varázsoló humorába, és az utánozhatatlan képeibe, amiktől mindig nekem is rajzolni támad kedvem.

Szollár Vera Bumburi-rajongó

18873.jpg
Az egyik legkedvesebb képem a Bumburi nyaral című könyvünk borítója: Bumburi és Lili egy gumimatracon ringatóznak a tengeren, önfeledten élvezik a nyarat. Ez a felhőtlen, igazi vidámság árad a szerző-illusztrátor kicsiknek szóló sorozatából. Az esetlen, kicsit bumfurdi, segítőkész, de valójában talpraesett kutyust a véletlen vezéreli: akár egy kisgyerek, ő is mindennapi, sőt hétköznapi bonyodalmakba keveredik, de ezzel egyidőben mesebeli kalandok is történnek vele. Örök és hűséges barátja Lilinek, ők ketten együtt mindent megoldanak. Az első kötetet különösen ajánlom minden kisgyerekes szülőnek, hiszen itt Bumburi nem csinál mást, mint egy hatalmas, nyüzsgő városban bolyongva keresi Lilit. Egy-két  rövid mondatos, könnyű szöveget találunk oldalpáronként, emellett rengeteg, színes, böngészésre váró, részletgazdag kép vár a köteteket lapozgatva. Bumburit meg nem lehet nem kedvelni. “Szeretem mesélni, mert a gyerkőcök is szeretik, ha mesélem.” - olvasható egyik ajánlónkban. Ennél jobban én sem mondhatnám, tehát tényleg mindenkinek ajánlom a kicsit méltatlanul elfelejetett papagájos és a szülinapi kötetek mellé a legújabb, lapozós változatot is, hajrá Bumburi!Győri Hanna szerkesztő Bab Bercit szereti
Bab Bercitől örökbe kaptam a tünkány, illetve boszordér szavaimat; és hogy olyan savanyú a kedve, ha ránéz az uborkára, akkor az megsavanyodik. Ezek szállóigék lettek nálunk, mert a Bab Berci mesekönyvben nem is a sztori fontos, hanem maga Bab Berci, aki minden mesében újabb és újabb furcsa figurákkal találkozik. Bab Berci rettentően szomorú, de annyira, hogy az már kicsit nevetséges. Olyan végtelen önsajnálatban úszik, olyan végletes önbizalomhiányban szenved, hogy még a tündérről se hiszi el, hogy tündér, és ajándékot ad neki, és ha valaki a közelébe jön, akkor hangos kiabálással próbálja elriasztani, nehogy elkapja a szomorúságát (vagy esetleg megsavanyodjon az étel, amit magával hoz).
babberci.jpg
Szerencsére Pálinkós Gyurkától Rév Zoliig az emberek túl kíváncsiak, és inkább megnézik, hogy ki ez a szomorú, nagyorrú, örökké náthás valaki. Bab Berci meg hálásan és kitartóan segít és beszélget, hiszen valójában erre vágyik: emberekre, társaságra, mert borzasztó magányos az erdőben. Magányos, mert nem mer kibújni, de szomorú, mert egyedül van, hiszen az erdőben csak Lembozó Lengubozó lakik a Fiúval, aki senkit nem akar látni, nehogy a Fiú megismerje a gonosz embereket és csalódjon, és Rimapénteki Rimai Péntek, aki viszont olyan pokróc embergyűlölő – természetesen az emberiség legnagyobb üdvére tör mindeközben –, hogy legszívesebben kiebrudalná Bab Bercit, akárhányszor átdugja a náthás orrát hozzá.
Az utolsó mesében mégis összejön mind a sok fura figura, mert meg kell menteni a Fiút, és örök szerelmét, Bedebunk Sáriát, és bemennek az emberek közé, a városba, és rendet vágnak a normális, hétköznapi, átlagosan nem fura alattvalók és uralkodók között. Aztán persze: vissza az erdőbe, de már együtt!
Hajdú Zsanett mosolygós boltos a Bóbitára szavaz
795.jpg
Azt hiszem, ha most mindenkinek a legkedveltebb gyerekkori versélményéről kéne írnia, hirtelen elég nagy versengés lenne A Tündérért. (Vagy a Bóbita kötetért. Vagy Weöresért úgy alapból.) Mi az, amit Weöres annyira meg tud teremteni? És hogy lehet az, hogy a költészet ezen esszenciája pont a gyerekek körében talál ennyire értő fülekre? Egyértelműen szerencsés, ha a költészet és a gyermeki világ találkozik. Rémisztően hasonló törvények uralják mindkettőt: univerzálisak, teljesek, logikusak és játékosak. Minden ambivalencia nélkül viccesek és véresen komolyak. Ez az, amit Weöres gyakorlatilag teljesen profin (re)produkál. Bóbitát például mindenki ismeri, és rajong érte. Ki ne akarna legalább a vendége lenni, nemhogy a barátja. Ki ne akarna úgy élni, mint Bóbita, akinek a léte annyiból áll, hogy angyalok előtt táncol fuvola és hegedűszóra, hogy malaccal űz tréfát, majd a természeti jelenségekből várat épít, amit abban a pillanatban be is tölt millió vendég, végül pedig szunnyad, amíg el nem kezdjük újra skandálni… Ő a tökéletes gyerek a tökéletes világban.