Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 10. fejezet
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Egy kis vaníliapuding sokat segít
Aznap éjjel Berci egyáltalán nem aludt jól. Álmában koronavírusokat rúgott le a karate ruhájában, mindig többet és többet, de valahogy soha nem akartak elfogyni, és a végére iszonyúan kifáradt. Reggel, amikor felébredt, egy pillanatra azt sem tudta, hol van, pedig csak a saját ágyában feküdt a plüssjegesmedvéjét szorongatva. Amikor pókemberes, kicsit kinőtt pizsamájában kibotorkált a reggelihez, apa kortyolta a tejeskávéját, és éppen anyának magyarázott: „… és akkor bejött hozzám egy furcsa kislány, mint egy kobold, úgy nézett ki, járványügyről beszélt, és a kezembe nyomott egy fél keserű kuglófot meg az Élő bolygót… Mártikám, én ezt nem értem, utána tíz perccel pedig kaptam az e-mailt, hogy a Vastag Jankó irodája fertőzött – ismeretlen feladó, azt képzeld el, nem sikerült lenyomozni a forrását, valami nagyon profi hacker küldhette vagy valaki, aki a háttérben akar maradni, de egy informatikai zseni, és írták, hogy a Jankó menjen orvoshoz, nem ment, de reggelre belázadosott, most vesznek tőle mintát… nem értem, de az biztos ám, hogy szerencse, hogy nem jöttem ki a szobából, bár hozzáteszem: előtte azért részt vettünk egy közös meetingen… nem tudom, mi lesz, Márti, várjuk az eredményt”, és erre anya egy gondterheltet sóhajtott, és az Élő bolygót, na, azt senki nem értette, viszont apa jól eltöltötte vele az üres órákat; most anya meglátta, és rögtön megölelte Bercit, „gyere, Bercikém, itt a kakaód, kicsikém, ugye kérsz kalácsot?”, mondta gyengéden, ahogy csak anya szokta mondani, a szavai ilyenkor nagyon puhák, mint egy selyemszövet, annyira, vagy mint a süppedős, jó illatú párna, és Berci leült falatozni, közben anya megtörölte a homlokát, és még azt sóhajtotta, hogy „Juszti e-mailt írt nekem arról, hogy nem fog kijönni a szobájából néhány napig. Szerelmes a Bojánába, és nem akar embert látni, Csaba, mit csináljak? Hát kényszeríteni nem fogom. Azt írja, csak Bercike csúsztathat be neki ennivalót az ajtóban. Nem értem én ezt a gyereket, hát szívesen megvigasztalnám”, de erre apa persze megint kiakadt, „Bojána, Bojána, milyen Bojána? Hallottál te már Bojánáról eddig? Mártikám, ha én kamaszfiú lennék, nem kötném az anyám orrára, hogy szerelmes vagyok. Nincs itt semmiféle szerelem. Matekbukás, az van! Hát mindjárt előveszem én azt a gyereket”, de erre anya azt kiáltotta, hogy „te talán nem mondanád el az anyádnak, de én jóban vagyok a fiammal, Csaba! És békén akarom hagyni, ha erre van szüksége!”, és mivel Berci is átlátta, hogy ez a nem létező Bojána Juszti alibije, és hogy rá hivatkozva akar mindenkit megvédeni a benne levő koronavírustól, füllentett egyet kizárólag Juszti védelmében, hogy „én is láttam Bojánát, múlt héten folyton videokonferenciáztak, apa! Létezik, komolyan!”, és nem értette, miért a Bojánát kutatják ezek ketten, hiszen a tegnapi Élő bolygónak és fura kislánynak gyanúsabbnak kellene lennie, de a felnőttek már megint csak elfordulnak a lényegtől a lényegtelen felé, Juszti hazugságain gondolkoznak, miközben apa munkahelye egy góc, nem lehet velük mit kezdeni, így inkább kakaózott, főleg, hogy apa végül lenyugodott, morgott maga elé valamit, és engedte, hogy anya a vállára tegye a kezét.
De persze azért aggódott. Például, hogy mi lesz vele most egyedül, ha még Jusztival sem találkozhat. Hál’ Isten, Juszti nem hagyta magára, hanem már a délelőtti online iskola alatt küldött neki üzenetet. „Délután távolról feltelepítem neked is a grannykype-ot. Kell hozzá sütiszag. Kérj anyától valamit. Ebéd után kiadom az antikászemüveget, meg kell nézned apát, hogy szerencsésen vírusmentes maradt-e. Ne aggódj, majd írok.” És erre Berci összeszedte magát, mert, valljuk be, azért el volt kenődve Juszti nélkül, és ezt a helyzetet kezdte kétségbeejtőnek érezni, hogy egyedül is van, meg Juszti is beteg, de komolyan vette a küldetést, és az utolsó óra előtti szünetben nagyon kedvesen elkezdte anyának mondogatni, hogy vaníliás puding nélkül nem tudja elképzelni a délutánt, és a csöndes kampányt ebéd közben is folytatta, így anya ezen a nagyon sóhajtós napon még egyet sóhajtott, és azt mondta, „rendben, Berci, nem olyan nagy ügy az a puding”, és a kávéja után végre nekiállt, Berci meg ekkor bekopogott Jusztihoz, aki kiadta az ebédje maradékát. A tányérokon még érződött a fertőtlenítő szag, nyilván mindent lefújt utólag, és kicsúsztatta a szintén szagos antikászemüveget, Berci suttogott, „fő a puding”, Juszti azt válaszolta, „cool”, de a feje nem látszott, és Berci felkapta a szemüveget, odaszaladt apához – az ebédlőasztalnál dolgozott – végignézte a lábától a fejéig, ameddig látott, és egyáltalán semmilyen piros vírust nem talált szerencsére –, csakhogy az utolsó pillanatban apa felé fordult, mert addig belemerült a számítógépébe teljesen, „hát ez meg mi rajtad? ilyen volt a koboldkislányon is tegnap”, kiáltotta, viszont Berci – maga sem értette, hogyan, de – határozottan legyintett, „ugyan, apa, ezt osztják az iskolában, mindenkinek van”, és apa csak megvonta a vállát, és Berci újfent felfedezte, hogy nem elég, hogy a felnőttek elképesztően hiszékenyek, de ez a hiszékenységük még inkább kiemelkedő most, a járvány idején, hiszen a legnyilvánvalóbb dolgokat nem veszik észre. Megáll az ész: „osztják az iskolában” – mégis, hogyan? Nincs is iskola, ahol oszthatnák! Úristen, de el vannak veszve, ha még az a híres logika is cserbenhagyja őket, amire apa állandóan hivatkozik!
De mire Berci a pudingot kanalazta – és Jusztinak is csúsztathatott egy pohárkával, sőt, kötelező volt, anya tulajdonképpen nem bírt az aggódásával ezekben a napokban, kapkodta a fejét, hogy most apáért vagy Jusztiért remegjen, és Berci kezébe nyomott egy jó adag friss vanília desszertet csokidísszel, „a szerelem, az nagy sorscsapás, de nem ok arra, hogy ne együnk pudingot, vigyél a bátyádnak, kicsikém”, mondta visszafojtott hangon, szóval Berci odavitte, egyezményesen kopogott, kopp-kopp-koppp-koooop-kp, Juszti elvette a tálat, és odasúgta, „fent van, fél óra múlva gyere” – szóval a puding kanalazásának idejére a grannykype már ott figyelt Berci számítógépén, majd amikor felcsatlakozott fél óra múlva gondosan becsukott ajtók mellett, már látta is Jusztit meg Mamót a képernyőn. Hamarosan Borka is megjelent, „bevettem a sakkos csajt”, dörmögte Juszti, akin a betegségnek egyelőre nem látszott semmilyen jele.
„Szervusz, Borka, kicsikém”, üdvözölte a lányt Mamó, „édes, drága Berci, hát csak hogy látlak! Juszti most mesélte el a tegnapi kalandotokat, és azt kell mondanom, büszke vagyok rátok! Ti vagytok a titkos antiká-osztag! Remekül csináltátok, Csabát megmentettétek egy esetleges fertőzéstől és a többi dolgozót is. Jusztikám, az az e-mail igazán zseniális volt! Most küldök neked galambokkal egy újabb sütit, príma alapanyagokat tettem bele, némi génkezelt baktériumot és koróniabogyó morzsalékot, ettől gyorsabban gyógyulsz meg, ha minden nap kétszer fogyasztod. Tudjátok, gyerekek, a koronavírusos fertőzés nagyon enyhe tünetekkel is járhat, ez életkortól és embertől is függ, és most arra törekszünk, hogy Jusztinak ne legyen semmilyen nehézsége, erre megvan a legjobb esélye, hiszen még csak tizenhat éves. De a süti nem lesz finom, előre szólok. Ti pedig ketten várjátok meg, hogy Juszti meggyógyuljon, addig egy közös lehelet sem, értitek? Utána pedig ti is egyetek abból a másik fajta kuglófból, a zöld színűből, meg ne ijedjetek tőle, amit később küldök. Korábban nem akarok, mert Juszti erkélye nem egy érintésmentes övezet. Jaj, bárcsak jobban tudnék repülni, nem csak egy méter magasan, én magam is odavihetném, de hát ez van. Az embernek korlátozottak a lehetőségei, főleg, ha elmúlt hatvanöt. Na, most pedig munkára. Puszi, over and out”, és Mamó bontotta a vonalat, a három gyerek pedig egyedül maradt a grannykype-on.
Egy ideig nem szólaltak meg, aztán Borka sóhajtott, „Nem is tudom, de lehet, hogy anyának igaza van, és offline is van élet. Most olyan szívesen átmennék hozzátok játszani egy kicsit, de itthon kell kuksolnom…”, és ezzel kivételesen mindnyájan egyetértettek. Inkább lettek volna együtt, és a nevetségesen régimódi „Ki nevet a végént” játszották volna, mint a saját szobájukban egyedül, akármennyi mesét vagy filmet nézve. De nem volt mit tenni. Meg kellett várni, hogy Juszti tiszta legyen. Mentes minden vírustól. Mert egy antiká-osztag minden tagjának egészségesnek kell lennie.
És már itt is a következő rész, olvass tovább!
