Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 11. fejezet

Remsey Dávid rajzaival

Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?

Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!

Apát és anyát lepasszoljuk, de mit is szeretnénk valójában?

Persze a Vastag Jankóról másnap kiderült, amit Berciék úgyis tudtak: hogy rendesen megfertőződött, a hivatalos tesztek is igazolták, és erre anya egy ideig megzavarodott, mert nem tudta, hogy mi is legyen apával, aki akár el is kaphatta tőle: el kellene-e vonulnia egy saját szobába, mint az állítólagosan szerelmes Jusztinak, ami egyébként nem annyira volt lehetséges, kivéve, ha anya a nappaliban alszik, és a közös szobájukat teljesen átengedi apának, aki egyébként is köztudomásúlag nagyon ritkán képes megülni a fenekén hosszú távon, nemhogy két hétig, vagyis garantáltan megőrül, ha tíz négyzetméteren kell élnie napokon át, és mindezt nem is saját döntése alapján, hanem szinte kényszerből, és így legalábbis állandóan Juszti matekjegyeit fogja követelni puszta idegességből, vagy esetleg ne zárja el apát, de akkor meg még inkább megkaphatja más is a vírust, ha van egyáltalán. És Berci nem árulhatta el, hogy nincs, nincs vírus, nem kell aggódni, így anya végül kiengedte apát a nappaliba, csak éppen minden egyes tárgyat tizenötször fertőtlenített, felmosóronggyal a kezében ébredt és aludt el, továbbá a legszelesebb napokon is nyitva tartotta az ablakot, hogy a család majd megfagyott, de anya szerint „ez az ára annak, hogy közös karanténban lakunk, és ha lejár a két hét, akkor ígérem, már csak a szokásos mértékben szellőztetek”.

Berci egykedvűen várta apa szigorú elzártságának végét, Jusztiét viszont igazából egy kicsit izgatottabban. Minden nap beszélt vele és Borkával, és úgy tűnt, hogy Mamó süteményének hála, Juszti csak egy icipicit köhögött, és az egyik napot végigaludta, de az nem volt világos, hogy ez a vírusnak vagy a kamaszkornak tulajdonítható, majd hat nap múlva megkérte Bercit, hogy érintésmentesen lépjen be a szobájába, és nézze át az antikászemüveggel, és Berci egyetlen piros pöttyöcskét sem látott Jusztiban, vagyis a koronavírus rekordsebességgel távozott belőle – ez csakis Mamó saját fejlesztésű süteményének lehetett köszönhető, így Berci még megvárta, hogy Juszti ismét kifertőtlenítse a szobáját, csodák csodájára a mindig ronda és büdös erkélye is ragyogott a tisztaságtól, megmondták apának és anyának, hogy Juszti máris kiszeretett a nem létező Bojánából, ezért jött elő, mire anya a fejét csóválta, de hát nem volt idő kérdezősködni a szüntelen fertőtlenítés miatt, és végre Borka is átjöhetett, hogy elfogyasszák Mamó zöld süteményét, amit korábban megígért, hogy antiká-osztagként plusz védelemhez jussanak.

Azzal folytatták a működésüket, hogy a házban minden néninek és bácsinak bevásároltak, ha szükség volt rá, mindig levitték Blökköt a parkba, már kérdés nélkül, és ha veszélyt sejtettek, sőt mitöbb, láttak, például vírusos néni akart megsimogatni egy vírusmentes bácsit, akkor odamentek szólni, ilyesformán, „ne haragudjon, néni, de szerintem jobb lenne nem összetapogatni ezt a bácsit, hanem hazamenni gyengélkedni”, amire a nénik általában eléggé dühösek lettek, néha a bácsik is, és mindezek ellenére össze-vissza tapogatták egymást vagy belelehelték a szavaikat egymás szájába mondjuk majdnem egy méterről, vagyis nem mindig volt sok haszna a figyelmeztetésnek, de megtették, ami tőlük telt. Amikor pedig nem antiká-hősködtek, hanem csak otthon voltak, főleg Juszti szobájában, akkor egyre többet társasoztak, sőt, Borka tűrhető szintre hozta Jusztit sakkból. „Most már vállalható a tudásod”, közölte vele egy alkalommal, „szerintem nem ciki, ha kihívsz valakit a korosztályodból”, mire Juszti sértődötten annyit mondott, „ne vágj már fel, sakkos csaj, meg szoktam verni a korosztályomat”, Borka viszont erre megvonta a vállát: „hát, akkor elég béna a korosztályod”. De azért nem vesztek össze komolyabban.

Időközben elmúlt apa karanténja is, így anya nagyon megnyugodott, kisütött a nap, mit kisütött, egyenesen tűzött néha Juszti erkélyére koradélutánonként, és a ház előtt álló óriási gesztenyefa illatos virágai is egész jól látszottak, ha az ember egy kicsit kihajolt, amikor várta Mamó kuglófos galambjait, vagyis az időjárás a legjobb arcát mutatta, de ennek ellenére Borka egyik nap egy viszonylag lagymatag activity után (feladatok: májgaluska, cserépedény, kakifolt, meztelencsiga) kijelentette, hogy „nekem ebből elegem van. Én most már szeretnék visszatérni a régi életembe. Utálom ezt a járványt!” És nehéz volt ezzel nem egyetérteni. Juszti és Berci is csak bólogattak, mert bár szerették egymást, nem akartak hónapokon át ugyanabban a lakásban lenni, ahonnan főként csak a parkba mehetnek és főként Blökk kakilási ritmusa szerint, és igazán remek volt ez a hármas társaság, de szívük szerint mindnyájan kibővítették volna még néhány személlyel. Még az erő is elhagyta őket a sok otthonmaradásban, de amikor Borka szipogni kezdett volna, Juszti gyorsan előállt egy ötlettel: „Figyu, figyu, figyu! Szerintem mindenki találja ki, mi hiányzik neki a legjobban, és akkor megpróbáljuk legalább egy részét megvalósítani!”.

berci_11.jpgCsakhogy Borkát ez már nem nyugtatta meg, mert az volt a helyzet a hüppögéssel nála, hogy ha egyszer elindult, akkor aztán elindult. Nem lehetett csak úgy egy kósza ötlettel elejét venni. „Te azt soha nem fogod tudni megvalósítani”, válaszolta könnyes, vádló szemmel Jusztinak, „mert ha én azt szeretném, hogy a barátnőmmel, a Mónival, fagyizhassak és beszélgethessek, de nem ám a híres számítógépeden, hanem teljesen és igaziból, azt nekem nem tudod megszervezni, Juszti! És ha el szeretnék menni az olasz tengerpartra, ahol tavaly voltunk anyuékkal, azt sem tudod, egy szimpla fára mászást nem tudsz megoldani itt a négy fal között – annyira elegem van!”, fakadt ki Borka, és persze Jusztira volt mérges, aki igazán semmiről sem tehetett, csakhogy a mérgesség az éppen ilyen szokott lenni: nem figyeli meg a részleteket. „Egy szimpla fára mászást meg tudok. És csak próbáltam segíteni”, motyogta Juszti maga elé meredve, és azon gondolkodva, minek kell sírni egy teljesen értelmes lehetőségen és egy felajánlott segítségen, és arra jutott már megint, hogy nem bírja elviselni a hüppögést, annál sokkal jobban szereti a sakkot.

„Nekem van egy ötletem”, kiáltotta Berci, „még nem tudom, én mit szeretnék legjobban, de szerintem anya biztos jógatáborba akarna menni, az a kedvence, nem szervezünk neki jógatábort?” „Mármint hogyan?” „Mármint úgy, hogy berendezzük a szobámat jógásan, és odaadjuk neki egy hétre, én kiköltözök a nappaliba, és főzünk neki egészségesen, és akkor ő ott elvonulhat jógázni.” „Jó terv, de hova tesszük apát?” „Ő meg mindig is spanyolul akart tanulni, beíratjuk egy intenzív spanyolra, hm?”, „Vannak ötleteid, látszik, hogy ki a bátyád”, válaszolta Juszti, és Borkának még azért odaszólt: „azon a héten megoldjuk a fára mászásodat is, jó? Ha tényleg ezt szeretnéd. De akkor most fújd ki az orrodat, légy szíves”, és Borka bólintott, és nem fújta ki az orrát, de azért jól figyelt az újfajta tervekre.

Így történt, hogy másnap – Borkával együtt - rendet raktak Berci szobájában, mindent betuszkoltak a fiókokba és szekrényekbe, hogy ne lógjanak ki a ruhák, rajzeszközök, könyvek, a falra felvetítettek egy tengerpartot morzsoló homokkal, kék éggel, csodás napsütéssel, sőt, pálmákkal együtt, vízcsobogás és sirályok hangját kapcsolták be Juszti távoli irányítású számítógépén, a mikrofonokat pedig a vetített pálmafák alá helyezték el, és anyát meggyőzték, hogy fogadja el az ajándékot, és vonuljon el egy hétre „a messzi tengerpartra jógázni”, és egy percet se törődjön a házzal, mert ők azt rendben tartják, még az ennivalót is elkészítik, igazán kapcsolódjon csak ki egy kicsit. És anya sokáig ellenkezett, de a Berci szobájában levő kanapét valószínűleg rendkívül csábítónak találta meg az ötletet, hogy nem kell főznie, a tengerpart hangjairól nem is beszélve, így összecsomagolta a ruháit a szomszédos szobában, és átvonult „wellness-nyaralni” Bercihez, egy-két napig még a mozdulatait sem lehetett hallani, nem kizárt, hogy egyszerűen aludt. Lebarnulni sajnos nem tudott.

Ezek után apát a saját szobájába zsuppolták, és egy intenzív spanyol nyelvtanfolyam befizetésére vették rá, amelyik munkaidőn kívül non-stop lefoglalja, és valamiért apa is belement ebbe annak ellenére, hogy nem szeretett egy helyben ülni, viszont a spanyol, az mégiscsak régi álma volt, „hát, nos, gyerekek, Juszti fiam, ezúttal nem is annyira rossz ötlet, mikor tanuljak meg spanyolul, ha nem most? Gracias, fiam, gracias”. És Juszti úgy döntött, hogy főzni, na, azt már nem fognak, főleg, hogy anya a jógatáborban mindig vegán ételeket eszik, nincs benne csirkehús és nem a ketchup a legfőbb hozzávaló, azzal ő meg nem szórakozik, az fix, és megrendelt egész hétre egy vegán menüt reggelitől vacsoráig és műanyagtartóban szervírozta anyának és apának, bár jobb napokon ki is borította egy tányérba.

És tekintve, hogy a szülők ilyen boldogan pihentek a szomszédos szobákban, végre gondolkozhattak azon, hogyan teljesítsék a saját vágyaikat. Mondjuk először a fára mászást. Az nem tűnt annyira bonyolultnak. De hogy lehetne fagyizni is Mónikával? És vajon mit szeretne Berci? és mit Juszti?



Jöhet a következő rész?