Matyi tigrissel álmodik
Megjelent Bendl Vera legújabb kötete, a Matyi tigrissel álmodik, tele gyönyörű, gondolkodós, beszélgetős mesékkel! Ízelítőképp itt az első mese. Mély, és érzékeny hangjával, közvetlen egyszerűségével és Szimonidesz Hajnalka csodás illusztrációival garantáltan le fog venni a lábadról! Olvass bele!
Matyi már megint tigrissel álmodott.
A tigris üvöltött, Matyi meg szaladt.
Szörnyű volt.
De nem mert beszélni róla. Az óvodában azt mondta a barátjának:
– Nem szeretem a harapós kutyákat, de legjobban a tigrisektől félek.
Erre mi történt? Este lefekvéskor ráugrott valami nagy, puha és szőrös dolog. Matyi reszketett, még kiáltani sem mert. Az ablakon besütött a holdvilág, így felismerte: egy tigris volt. Közepesen nagy, mondjuk akkora, mint ő maga. Mi lesz most, Matyi?
Tedd kosárba!
– Elvesztettem az anyukámat – mondta a tigris. – Még nem vagyok nagy, tudod, csak éppen óvodás – magyarázta. – A trópusokról származom, a melegből. – Már sok mindent tudott magáról. – Kint esik a hó. Megfagyok. Maradhatok?
Matyi tétovázott.
– Nem merek melletted aludni. Nem bántasz? – kérdezte.
Szimonidesz Hajnalka illusztrációjaA tigris melléfeküdt, és Matyi érezte, milyen puha. Megmelegítették egymást.
– A tigrisek veszélyesek, de nem a barátjukra – sóhajtotta a tigris, és már szuszogott is. Erre Matyi is elaludt.
Másnap Matyi téliszalámit vitt neki, és megtanította kirakósozni. Harmadnap kártyáztak, negyedik nap Matyi már várta, hogy hazaérjen az óvodából. Este aztán megkérdezte:
– De mondd, hol van a te anyukád?
– Az állatkertben. Csak megszöktem, és nem találtam vissza.
– Hiányzik?
– Hát persze.
– Visszaviszlek – közölte Matyi, bár legszívesebben magánál tartotta volna, de tudta: anyuka kell még a tigriseknek is.
Tudj meg mindent a kötetről itt!
Kint mínusz három fok volt, szitált a hó. Matyi elővette a kedvenc sapkáját, és ráhúzta a barátja fejére. Ráterített egy takarót is.
– Legalább nem ismernek fel – közölte. – Sajnos nem szeretik a tigriseket a városban. Ilyen helyen élünk – jegyezte meg.
Szimonidesz Hajnalka illusztrációjaEzután felszálltak egy trolibuszra.
– Elég csíkos ez az eb – gyanakodott a vezető, mert a tigris feje mégiscsak kilátszott. – Milyen fajta?
– Trópusi rémisztő – válaszolta Matyi. – Egyedi – tette hozzá.
A vezető örült, hogy leszálltak, mert egy ötéves nagyfiú meg egy trópusi rémisztő, az igazán kiszámíthatatlan.
Már majdnem odaértek az állatkerthez, amikor egy hatalmas, félelmetes kutya közeledett. Szörnyű hangja volt. A tigris megijedt, megcsúsztak a karmai a jégen, elhasalt. Matyi is megijedt. Matyi, mit csinálsz most?
Matyi kitalálta, hogy bátor lesz.
– Hagyd békén a barátomat! – kiáltotta a félelmetes kutyának. – Nem látod, hogy nincs is itt az anyukája? Könnyű így bántani!
Úgy érezte, fontosat mondott. Segített, hogy már szerette a tigrist.
– Még kicsi? – kérdezte a meghökkent óriáskutya. – Jaj, bocsi! – Szomorúan bólintott, és sajnálta, hogy nem ugathat egy jót. – Segítsek?
– Segíts hát!
Mivel az állatkertet már bezárták, a kiskapun kísérték be a didergő tigrist. A félelmetes kutya neve Andor volt. Az orrával böködte a tigrist, hogy jó irányba menjen, Matyi meg néha megsimogatta. Amikor az anyukája meglátta a csíkos kisfiát, odaszaladt, és még Matyit is megnyalogatta. Eléggé nyálas lett, az az igazság.
– Matyi, ezentúl mindig szívesen látunk, és nem fogunk bántani téged – mondta neki a tigrismama, és ennek Matyi örült, de szomorkodott is, hogy nem alszik már vele a barátja.
Ezután Matyi minden héten meglátogatta a tigrist Andorral, a félelmetes kutyával együtt. És nem álmodott többé rosszat.
