Itt egy mese a négy alapérzelemről
Megérkezett Kertész Erzsi pszichológus-író legújabb mesekönyve, mely a négy alapérzelmet, az örömöt, a szomorúságot, a haragot és a félelmet mutatja a be a nagyóvodás és kisiskolás gyerekeknek. Olvasd el, hogyan indul ez a kedves történet!
Gomoly és Pehely, a két zsebaljai időjáró a „Fűre lépni tilos!” tábla alatt üldögél egy városi parkban. Azért ülnek ott, mert – épp a tábla miatt – nem jár arra sem ember, sem kutya. Gomoly és Pehely ugyanis még nem jártak errefelé, és most eléggé bizonytalannak érzik magukat. Nem ücsöröghetnek azonban elégedetten a babérjaikon, hiszen fontos feladattal bízta meg őket a főnökük. Egy igazán kényes és bonyolult feladattal.
– El kéne indulni – mondja Pehely.
– El bizony – feleli Gomoly, aztán csak ülnek tovább.
Nyomott hangulatban, elgondolkodva szemlélődnek, míg egyszer csak árnyék vetül rájuk. Egy kislány áll előttük, aki az ő szemükben óriásinak tűnik, és akitől azon nyomban és haladéktalanul hátra is hőkölnek.
Rendeld meg!
– Tilos a fűben mászkálni! – szól rájuk a nagy kislány. A hangja amúgy kedves. Csak ne lenne olyan nagy. Gomolyban felébred némi szimpátia. Úgy is mondhatjuk, hogy összeszedi magát.
Széll Adrienn illusztrációja– Helló! – kiáltja oda a kislánynak. – A nevem Gomoly, ő meg itt Pehely.
– Tilos a füvön ülni – ismétli a kislány, aztán gyorsan hozzáteszi: – Amúgy nem én vagyok a parkőr, csak szólok, nehogy megbüntessenek titeket. Jót akarok.
– Az a helyzet, hogy valahogy nem bírunk kimenni innen – ismeri be Pehely. – Nem is tudom, hogy miért...
– Talán féltek? – kérdezi a kislány.
Gomoly elgondolkodik.
– Hogy félünk-e? Hát épp ez az. Lehet, hogy félünk, csak nem tudunk róla. De valószínűleg félünk. Már ha ez a félelem... Sajnos nem vagyok benne egészen biztos.
A kislány elneveti magát. Micsoda különös figurák! Még azt sem tudják, hogy félnek-e?! Sietve körbepillant, és a pulóverével letakarja a „Fűre lépni tilos!” táblát.
Olvass el egy cikket a könyvről!
– Így ni! Így már nincs semmi gond – mondja, és leguggol a két apró alakhoz. – A nevem Elvira. És épp ráérek. Ha gondoljátok, segítek nektek. Eltévedtetek?
Széll Adrienn illusztrációja– Neeem – rázza a fejét Gomoly. – Rosszabb. Dolgoznunk kellene, csak még nem tudjuk, hogyan lássunk hozzá.
– Ugyanis először csináljuk. Tudod, mi szakképzett időjárók vagyunk – mondja Pehely. – Érzelmeket kellene gyűjtenünk, mert nálunk otthon, Zsebalján abból készül az időjárás. Egy nagy laboratóriumban.
Elvira nagyon elcsodálkozik.
– Időjárók?
– Úgy bizony! Jártunkban-keltünkben begyűjtjük az érzelmeket, és időjárást kotyvasztunk belőle – dicsekszik Gomoly.
– Érzelmekből készül az időjárás? Úgy érted, hogy ha például én sírok...
– ...akkor abból nálunk zápor lesz. Vagy zivatar. Vagy felhőszakadás. Igen! Már ha sikerül begyűjtenünk a szomorúságodat.
Elvira szájtátva hallgatja őket.
– Nem egészen értem – szólal meg némi tűnődés után. – Hogy lehet az időjárást elkészíteni? Hiszen időjárás van! Nem mi csináljuk. Inkább csak elviseljük, vagy örülünk neki.
– Zsebalján másképp működik a dolog – kezd magyarázatba Gomoly. – A Központi Időjárás-meghatározó Állomáson zajlik a termelés. Az ott dolgozók kikeverik, összeállítják és dekánként adagolva nagy tartályokban főzik ki az aznapi időjárást a laboratóriumban, ahol összevissza kígyóznak a csövek és sisteregnek a tartályok. Csakhogy – mint talán te is tudod – a főzéshez alapanyag kell!
Széll Adrienn illusztrációja
– Márpedig nálunk az érzelem az alapanyag. És ha nincs elég érzelem, akkor időjárás sincs – veszi át a szót Pehely.
– Ezért kell a zsebaljai küldöncöknek heti rendszerességgel alapanyaggyűjtő túrára indulniuk. A legfőbb hozzávalóink pedig az öröm, a szomorúság, a félelem és a harag. Esetleg ezek tetszőleges kotyvaléka.
– Hát ez igazán fura – morogja elképedve Elvira. – Még nem is hallottam ilyen különös dolgot!
Kattints ide a szerzővel készített interjúnkért!
– Ha belegondolsz, egészen logikus – magyarázza Gomoly. – A fő kifőzőnk, Tájfun séf hatalmas tartályokba tölti bele a négyféle alapanyagot. Egy csipet ebből, egy késhegynyi abból, húsz gramm amabból, és a főszakács már kavargatja is az aznapi meteorológiát. Vagyis az időjárást. Ha kell, esik és zuhog a földeken, vagy süt a nap, és rekkenő hőség tombol Zsebalja poros utcáin és sárguló kaktuszmezőin.
Széll Adrienn illusztrációja– De miért pont érzelemből főztök? – értetlenkedik Elvira.
– Ez egészen egyszerű – válaszolja Pehely. – Hallottad már azt a kifejezést, hogy „szomorú az idő”? Vagy „derűs napunk van”? Esetleg azt, hogy „haragos fellegek úsznak fölöttünk”? Ebből logikusan következik, hogy az időjárás nem másból, mint érzelmekből készül – legalábbis Zsebalján.
– Főleg akkor, ha van, aki összegyűjti – fejezi be szomorúan Gomoly.
– Szóval ez az első érzelemgyűjtő utatok – foglalja össze Elvira, aki, ha lassan is, de megbarátkozik a gondolattal, hogy az ő jókedvéből valahol napsütés készül.
– Az első és talán az utolsó utunk – feleli szomorúan Pehely. – Ha üres zsákokkal térünk haza, akkor többé nem lehetünk érzelemgyűjtők, és mehetünk nyúlbogyót takarítani a falu határába.
– Ó, értem, nyúlbogyót – bólogat megértően Elvira. – Az nem túl izgalmas. Mondjátok csak! Hogyan tudnék segíteni nektek?
Érdekel a folytatás? Rendeld meg a könyvet itt!
Széll Adrienn illusztrációja
