A ki nem mondott dolgok mérgeznek

Mészöly Ágnessel beszélgettünk

Mészöly Ágnesről tudjuk, hogy nem állnak távol tőle a bevállalós témák, gondoljunk csak a kamaszoknak szóló Szabadlábonra, vagy a Fekete nyárra. Legújabb könyve, a Barni titkos barátai is egy bátor és érzékeny, őszinte mese óvodás és kisiskolás gyerekeknek. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki bizonytalan abban, hogyan lehet nehéz témákat úgy megvitatni a kicsikkel, hogy megértsék, de ne rémüljenek meg tőle. Olvasd el az írónővel készült interjúnkat!

barni_titkos_baratai_borito_1000px.jpgMióta átrajzolta az életünket a koronavírus, a gyerekek nap mint nap hallják a hírekben, hogy hány áldozatot szedett a járvány. Bizonyára azok is elkezdték a halálról kérdezgetni a szüleiket, akiknek ez eddig eszébe sem jutott. Ennek az aktualitásnak volt szerepe abban, hogy éppen most jelenik meg a Barni titkos barátai?  

Egyáltalán nem, illetve szerzői részről biztosan nem – a kiadó döntését persze motiválhatta akár ez is, bár, ha jól emlékszem még a „vírus” előtt született meg a döntés erről a könyvről. Barniék története pedig már évekkel ezelőtt többé-kevésbé készen volt, ám talán épp a téma érzékenysége miatt többet hagytam pihenni, többször vettem újra elő és többet javítottam, mint általában szoktam. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy a gyerekeket már a járvány előtt is érdekelte a halál, az élet végessége, még akkor is, ha esetleg nem kérdezgették erről a szüleiket – talán éppen azért nem, mert a szülők már akkor sem válaszoltak szívesen efféle kérdésekre.

Tedd kosárba a könyvet!

A legutóbbi Tilos az Á könyvedben, a Fekete nyárban is hangsúlyos szerepet kapott a halál, és annak feldolgozása. Mi az oka, hogy több könyvben is körüljárod ezt a témát?  

Az, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Létezésünk egyik legalapvetőbb tulajdonsága a végesség, amiről a modern kor embere – tisztelet a kivételnek – egyszerűen nem akar tudomást venni. Méghozzá épp arról a „normális” halálról nem, amivel előbb-utóbb mindannyian találkozni fogunk. Így alakulhat ki az a hatalmas ellentmondás, hogy egy gyerek, mire iskolába kerül, számtalan erőszakos halált látott már a képernyőn, esetleg tisztában van azzal, hogy vannak sorozatgyilkosok – de ha meghal az aranyhala, azt a szülei képtelenek kommunikálni felé. És ezt egyszerre tartom félelmetesnek és ártalmasnak, hiszen a ki nem mondott dolgok mérgeznek. A veszteség lehetőségének tagadása megnehezíti az elfogadást, a továbblépést… és még rengeteg dolgot sorolhatnék. Szóval szerintem ez egy nagyon-nagyon fontos téma – és talán a meghalás az egyetlen igazi tabu manapság, miközben triviális, mindenki életében jelen lévő, kikerülhetetlen dolog.

barni1.pngHorváth Ildi illusztrációjaBiztosan nagyon más óvodás-kisiskolás korosztálynak írni erről a témáról, mint kamaszoknak. Milyen tapasztalataid voltak a két könyv írása közben? Miben volt más a két alkotófolyamat?

Igazából nem volt nagyon más. Az ovisokkal, a kisiskolásokkal ugyanúgy nyíltan kell beszélni, mint a kamaszokkal. Én nem hiszek a „vigyük le a problémát a gyerek szintjére” - jellegű stratégiákban. Szerintem a gyerekek csomó mindent megértenek a világból, még akkor is, ha a felnőtteknek nehéz ezt elképzelni… néha éppen azért mert náluk még nem működnek a társadalom által belénk kódolt elhallgató-mechanizmusok. Fanni, a Fekete nyár főhőse persze egy lázadó nagylány, aki csakazértis szembe megy a normákkal, és csakazértis a nyíltságot választja a sunnyogás helyett, Barni viszont egy kicsit magára maradt nagycsoportos, akinek az anyukája, minden jószándéka ellenére sem (és épp a saját félelmei miatt) tud igazán segíteni a veszteség feldolgozásában. Szerencsére a kisfiú talál két titkos barátot… de nem spoilerezek.

Olvass bele az első fejezetbe itt!

Mit gondolsz arról, hogy a halál sokak szerint egyfajta tabutéma a gyerekirodalomban?

Nem csak a gyerekirodalomban tabu, hanem úgy általában is. Persze, vannak kivételek, de tényleg nem szeretünk arra gondolni, hogy mi is, és a szeretteink is behatárolt ideig leszünk itt a világon. Pedig szerintem nagyon fontos, hogy tudatában legyünk, hogy nem áll rendelkezésünkre végtelen idő, és most kell szeretnünk, akiket szeretünk, és most kell jó fejnek lennünk, és nem halogathatjuk a lényeges dolgokat, meg ilyenek.

barni3.pngHorváth Ildi illusztrációjaKinek szánod Barni meséjét? Jól gondoljuk, hogy ez a történet nem csak azoknak szól, akik elveszítették egy közeli hozzátartozójukat?

Nem gondolom, hogy Barni történetét azoknak kellene felolvasni, akiknek a közelmúltban meghalt valakijük. Ez egyszerűen egy mese arról, hogy van veszteség, van feldolgozás, és a legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni. Hogy nagyjából mindenből ki lehet jönni. Szóval szerintem nyugodtan elolvashatja bárki – ez egy meglepően vidám, humoros történet, kicsit olyan, mint a dél-amerikai temetők, ahol a családok szambát hallgatva piknikeznek az elhunyt sírjánál. Benne van az emlékezés, a továbblépés, és, bocs hogy ilyen közhelyes vagyok, de az is, hogy a fontos dolgok megmaradnak.

Itt találod az ajánlónkat a Barni titkos barátairól!

Volt-e valami konkrét alapélménye a könyv megírásának?  Anyaként te hogyan kezeled/kezelted a gyász, a halál témáját?

Nem tudom, hogy alapélménynek lehet-e nevezni azt az érzést, amikor kiskamaszként ufónak tartod magad, mert a súlyos betegség után elhunyt rokonod temetésén inkább megnyugvást és békét érzel, mint tiltakozást, vagy mert életed egyik legnagyobb adományának tartod, hogy ott lehettél a keresztanyád mellett és foghattad a kezét, amikor átlibbent a levésből a nem-levésbe… szóval azt hiszem, hogy anyaként is csak úgy vagyok ezzel, mint íróként. Hogy ez van, ez természetes. Ha meghalt a papagáj vagy a macska, eltemettük, megsirattuk, és elmentünk a gyerekekkel meglátogatni a haldokló dédnagymamát is, hogy elköszönjünk tőle, és eszembe sem volt olyasmivel ködösíteni, hogy a dédike „elutazott”… és bevallom a nem-tudásaimat is, hiszen gyakorló agnosztikusként fogalmam sincs, van-e valami a halál után. Viszont abban biztos vagyok, hogy az fontos, ami előtte van.

barni4.pngHorváth Ildi illusztrációjaMit gondolsz Elekről és Benőtől? Miért fontosak ők a történetben?

Elek és Benő (vagy fordítva) két Vergílius-szerű kísérő, akik segítenek Barninak, hogy végigjárja a gyász természetes folyamatát, megnyugvást találjon és tovább tudjon lépni. És közben elég nagy csibészek, jó humoruk van, nem hagyják, hogy Barni megrekedjen egy-egy stációban, szóval belevaló kis titkos barátok. Biztos lesznek, akik azt mondják, hogy csupán Barni képzeletének szüleményei, de nem – szerintem ők igazi vízilóforma-elefántféle lények, akiket minden gyerek megtalál, ha szüksége van rá.

Rendeld meg a könyvet most!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Barni és a lomtalanítás - részlet

  • Megérkeztek Barni titkos barátai!