Készítsetek ti is képeskönyvet!

Győri Borbála kreatív blogja

Két olyan könyvet vehettek kézbe múlt héten a gyerekeim, amelyekben a képek és a szöveg mellett a könyv fizikailag is szerepet játszik a mesében. Az olvasás során tevőlegesen is részt kell vennünk a történet alakításában. Az egyikben egymásba ágyazott, egyre kisebb és kisebb könyvek nyílnak ki egymásból. A másik mesekönyv pedig először is minden lapon el akar minket tántorítani a lapozástól, majd miután a gyerekek természetesen a tiltó táblák ellenére továbblapoznak, ismét a lapozással kell megoldaniuk a könyvben kibontakozó hatalmas galibát.

tovább...

Fess és színezz vigyorgó kavicsbálnát!

Részlet Parádi Orsolya Mesekavics könyvéből

A vigyorgó pöttyös bálnák a leghatalmasabb emlősök a tengerben, ám egyáltalán nem lomhák, meglepően játékosak. Jókedvük és a széles vigyor annak köszönhető, hogy esznek! A szájukban vékony lemezek vannak, ezekkel szűrik ki a planktonokat. Ha úsznak egy kört, már meg is uzsonnáztak. - Csináld meg őket Parádi Orsolya könyve alapján!

tovább...

Örökcsomók és gubancok

Győri Bori kreatív blogja

Nehogy azzal áltassuk magunkat, hogy az óvodás- vagy kisiskoláskorú gyerekünknek csak a cipőfűzőjére kerül csomó, csak a hajuk van tele gubanccal! Mihelyt a gyerekek jelentősebb időt töltenek közösségben, pillanatok alatt intenzíven megélt kapcsolatokba bonyolódnak a kortársaikkal. Ne essünk abba a hibába, hogy az általuk mélyen átélt érzelmeket mi lekicsinyeljük! Felnőttként hajlamosak vagyunk az képzelni, hogy (főleg az ovisokra) kizárólag a kérészéletű, egyik napról a másikra átrendeződő barátságok a jellemzőek. Lehet, hogy gyorsabban köttetnek és oldódnak a kapcsolatok, de ez nem jelenti azt, hogy ne adnák bele teljes lelküket. És nem ritkán az is előfordul, hogy egyes barátságok, sőt, akár kiskori szerelmek éveken át megmaradnak. Ha pedig komoly a szerelem - adhatunk gyűrűt! Örökcsomóval!

tovább...

Mesés játékok

Marbushka társasok

Ha szép és ötletes, ovisoknak-kisiskolásoknak való társast szeretnénk, akkor emeljünk le pár Marbushka játékot a polcról! A Marbushkák pár alapjátékot bolondítanak meg egy-egy ötlettel, történettel, szereplővel, amitől egyedivé válnak a játékaik.

A kis manufaktúrában készülő darabokban igazi fa bábuk, illusztrált kártyák, táblák, kiegészítők találhatóak. Mindent jó kézbe venni, ami egy Marbushkás dobozban van - most három társasukat néztük meg! 

tovább...

Babra bab

Győri Bori kreatív blogja

Hamarosan olvashatjátok a Szökjünk meg az óriásoktól!című új könyvünket, amiben a főhős egy égig érő paszulyon mászik le és fel az emberek földjére. Ha égig nem is, de növesszünk mi is otthon babot! Ne valami műanyagtálcás kis babra gondoljatok, mi földalatti babokat és igazi játékdzsungelt növesztettünk!

tovább...

AZ ALKOTÁS ÖRÖME - 2. rész

még mindig fejlesztünk...

Az első rész után olytatódik Tóth Kása Ottília cikke, ahol az általa kitalált-megalkotott fejlesztő/foglalkoztató füzeteket vizsgáljuk.

Miért jók, mit mikor és hogyan fejlesztenek, melyiket miért és mikor adjuk a gyerek kezébe. Akár tudatosan, akár ösztönösen nyúlunk a füzetekhez, biztos jól járunk bármelyikkel! Firkálj, hajtogass, vágj bátran!

tovább...

AZ ALKOTÁS ÖRÖME - 1. rész

avagy: az iskola előtti játékos fejlesztés

Tóth-Kása Ottilía tépkedős, firkálós, vagdosós füzeteit sok-sok Pagonyba járó szülőnek ajánljuk. Kiemelkedik a szokásos, tizenekettő-egytucat foglalkoztató füzetek közül, még pedig három dolog miatt: a gyerekeknek sikert okozó, megcsinálható feladatok vannak benne; nem zárt, unalmas egyenfeladatok, hanem alkotásra, kreativitásra ösztönzők; felépítve, fokozatosan fejleszt! Hogy pontosan mit és hogyan, arról a szerző írt nekünk. Olvassátok el, középsős-nagycsoportos ovisok szüleinek kötelező!

tovább...

Törd a fejed!

Granna társasok kisiskolásoknak

A héten a Granna játékok lesznek a boltban és a weben is a középpontban. Hogy mit kell tudni ezekről a társasokról? Az egyik legjobban játszható társasokról van szó, amelyek kilépnek a hagyományos társasok sablonjaiból (nem mintha azok nem lennének nagyon jók), mint ki nevet a végén, dominó, fekete péter… Amint az alapjátékokat meguntuk, áttérhetünk ezekre! Van köztük jópár, amit már 5-6 évesen is játszhatunk, ha kicsit odafigyelünk a játékostársunkra, 7-8 évesen pedig bármelyik játszható szinte!

Én most három olyan játékot válogattam össze, amit együtt tud játszani az 5 és a 7 éves.

tovább...

Miért nem fáznak a pingvinek?

Győri Bori kreatív blogja

Az elmúlt években mintha elmaradna az igazi tél, legalábbis minket elkerül. Persze kell sapka, sál, kesztyű, de sem egy rendes hógolyózásra nem nagyon van alkalom, sem a szánkót nem érdemes előkeríteni a pincéből. Cserébe rengeteg pingvint esznek a gyerekeim. Gyerekpingvint, ha értitek, mire gondolok. Addig-addig, míg a hároméves azt hitte, a pingvin eleve csokiból van. Ekkor gyorsan nekiálltunk kinyomozni, milyenek is a pingvinek. Ha többet akartok megtudni a pingvinekről, olvassátok el A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt című könyvünket!

Most pedig kísérletezésre fel!

tovább...

Sütihasználati beállítások