Mi Julia Donaldson titka?

Julia Donaldson verses meséi elképesztően népszerűek szerte a világon, és mióta megjelent a Graffaló, már a magyar olvasó-, vagy inkább hallgatóközönség is rajong érte. Eredeti, szellemes, mégis rendkívül otthonos, mély bölcsességet sugárzó világa magával ragadja az egész családot! A zsúfolt házikóra ez éppúgy igaz, mint a többi lapozóra. Mivel Rozi egyből kiszúrta, hogy mivel vagyok elfoglalva, jó pár felolvasást megélt már nálunk a legfrissebb történet is. És igen, a századik alkalom után is szerethető!

Ez egy olyan mesekönyv, amiről csak jót lehet írni.

Ha egy cseppnyi ellenérzés lenne bennem a legújabb könyvvel kapcsolatban, az azt jelentené, hogy meguntam. (Erre az esély meglehetősen nagy, ugyanis én tényleg nap mint nap százszor veszem elő Bot Benőt, Graffalót, Fredet, Cirmost, Gyurit… olvasom, kántálom őket reggel, délben, este, a buszon, a villamoson, a sorban várakozva, és még mindig élvezem!)

A jól ismert, már otthonos kiindulópont most is az, mint a többi Donaldson-lapozóban: szembe kerülünk egy elsőre igen súlyosnak tűnő problémával. Míg a kismajom a mamáját nem találta, Gyuri, a legjószívűbb óriás, és „párja”, a Boszi úton-útfélen rászorulókba ütközött, Bot Benő egy pillanat alatt játékszerré vált, és messze keveredett a családjától, az egér a Graffalóból egyszerűen túl pici volt az erdő lakóihoz képest, Cirmos és Fred, a Macskazenében pedig amellett, hogy rendkívüli módon kötődtek egymáshoz, ki is voltak szolgáltatva egymásnak. A donaldsoni konfliktusok láncmeseként rendre súlyosbodni szoktak, majd egy ponton, amikor már nem remélnénk, egy váratlan fordulat következtében beáll a harmónia.

Donaldson titka, hogy a régimódi szerkezetet nemcsak nyelvi leleményekkel tudja viccessé tenni, testközelbe hozni, hanem már a fabula szintjén is kibukik a komikum. A majom azért nem találja a mamáját, mert a hernyó azt hiszi, hogy a majmoknál éppúgy, mint az ő esetükben a kicsik teljesen átalakulnak, ha megnőnek, a kisegér azért találja ki a Graffaló figuráját, mert védtelennek érzi magát, de eszébe sem jut, hogy a mondvacsinált szörnyeteg tényleg megjelenik a mesében…

Mégis, amellett, hogy a történeteinek van egy biztos, jól felépített váza, a verses mesékre éppúgy tekinthetünk soroló versként, mint láncmeseként. A szervező elv épp annyi eséllyel lehet a történet szempontjából egy jól eltalált szó vagy rím, mint a mesei logika. A verses logika éppúgy töretlenül végigvezethető a sorokon, mint a mesei. Ennek a technikának a kikristályosodásával Donaldson gyakorlatilag újraéleszti az óvodásoknak szóló verses mese műfaját.

A zsúfolt házikó alapproblémája, hogy egy nénike túl kicsinek érzi a házát, folyton bosszankodik, hogy semmi hely nem áll a rendelkezésére. Egy bölcs öregtől kér segítséget, aki először azt tanácsolja neki, hogy vigye be a házba a tyúkját, lakjon vele. A tyúkot a kecske, a kecskét a malac, a malacot pedig a tehén követi, és, mondanom sem kell: a káosz egyre fokozódik, miközben a hely egyre szűkösebb… Ezt a sort töri meg a bölcs további tanácsa, amit ezúttal nehéz nem lelőni, szerintem mindenki sejti. Mindenesetre a vers végére a nénike olyan tágasnak érzi a szobáját, hogy bált is szívesen rendezne.


A vontatott fokozás egyúttal a komikum forrása, ugyanis a történet egy kört ír le. Az elején az alapállapot megítélése negatív. Ezen a bölcs egy módon tud segíteni, rímről rímre rontja a helyzet, és ezzel együtt a helyzet megítélését, míg a kiinduló állapotba való visszatérés meghozza a pozitív rácsodálkozást, a pozitív tekintetet.

A történetnek annyi szintje van, hogy mindenkihez szólni tud. A kicsik az állatokat fedezik fel benne, a kicsit nagyobbak a láncmese logikáját képesek követni, az egész nagyok pedig élvezik a finom bölcsességet, a szellemes nyelvi játékokat. Pár felolvasás után kívülről fújjuk a sorokat, mégis ragaszkodunk közben a könyvhöz, mert a kikarikírozott néni, az emberi mimikával rendelkező háziállatok, a költőien megfestett szoba böngészése igazi örömforrás kicsiknek-nagyoknak.

Ezért gyakorlatilag bárkinek szívből ajánlom! Remek meglepetés a jó humorú barátoknak, a távoli rokonoknak és a szűk családnak egyaránt. Kis alakjából, kemény lapjaiból adódóan strapabíró, könnyű magunkkal vinni. Élvezhető a bilin ülve, egy romkocsma padjaiban, trolin utazva, hangos, családi felolvasóest közepette, vagy csendes esti meseként.


Érdekel Julia Donaldson legújabb lapozója? Rendeld meg webboltunkból, vagy pedig keresd a Pagony-üzletek polcain!

Lapozókból sosem elég! Olvasd el, hogy tetszett nekünk Harcos Bálint és Dániel András közös mesekönyve, A csupaszín oroszlán! Ha pedig még mindig szívesen válogatnál a babakönyvek között, kattints Laura összefoglaló szemléire:
Lapozz velünk!
Könyvek, amik (majdnem) mindent kibírnak