Tibi és a Bell-féle egyenlőtlenség

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár 3. - A Próbák Palotája, Tilos az Á Könyvek, 2014.

"A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe" - állította Jókai Mór jó kétszáz évvel ezelőtt. Úgy látszik, ő nem hallott Kempelen Farkas időgépéről, vagy csak nem vette annyira komolyan a hírét, és ezért ezt a régimódi találmányt, a KÖNYVet tartotta időgépnek. Itt van nekünk az Időfutár 3. - A Próbák Palotája, ami könyv is..., időutazás is..., sőt, „lánykorában” folytatásos ifjúsági rádiójáték is volt! - Paulovkin Boglárka ajánlója

Családunk, amolyan tévétlen, kisgyerekes család, hosszú ideig bevonta rendes esti tevékenységsorába a Kossuth Rádió szokásos Esti meséjét. A hatvanas, hetvenes évek nosztalgikus felvételeit olykor izgalmas, új hangok gazdagították, hol egy Rozi az égen, hol egy Mesék a Tejúton túlról, nem beszélve a Vacka rádió friss epizódjairól, amelyeknek slágereit rövid időn belül kívülről fújtuk. Aztán újabb kistesó született, valahogy megváltozott a vacsoránk ideje is - ki emlékszik már? Kihagytunk jó néhány hónapot. Míg aztán két éve, egy márciusi estén újra eszünkbe jutott bekapcsolni a rádiót fél nyolckor. És felhangzott Hó Mártonék dala: “Minden idők, minden idők, megint te nyertél”. Történelmi pillanat! Mert attól kezdve már nem is a gyerekek kedvéért igyekeztem a vacsora utáni elpakolással, hogy fél nyolckor a fürdőszobai rádión felrecseghessen újra a dal, hanem magam miatt. Mitagadás, beleszerettem a sorozatba. Nemcsak azért, mert kedvenc színészeim hozták a legjobb formájukat benne, hanem mert igazi jó karakterek, igazi mai párbeszédek adtak nekik erre alkalmat. Kik csinálják ezt? - füleltem a főcímdal közben a végén, és minden világossá vált. Tasnádi István a Finito című drámájával már 2007-ben pirossal véste be nevét az emlékezetembe, Gimesi Dóra a 2011-es Aranyvackor különdíjasaként volt ismerős, Jeli Viktóriát pedig a fent emlegetett Rozi az égen óta “jegyzem” személyes irodalmi tőzsdémen. De azért még így is meglepődtem tavaly kora tavasszal, amikor a Pagony szerkesztőségében megpillantottam az első Időfutár kötet makettjét. Vajon könyvben is ugyanolyan jól működik a sorozat?

Azóta két évadnyi Időfutár él tovább könyv formátumban, negyedik szerzőként pedig csatlakozott a csapathoz Vészits Andrea. A rádiós sorozat pedig a végéhez ért, mire megjeleni a második évad második fele (a könyvben a 2-3. évad két-két kötetet kapott, a hosszabb rádiós epizódok miatt).

Persze néhány dolgot át kellett alakítani, hiszen egy hangjáték esetében mások az elvárások és a lehetőségek is, de az átváltozás sikeresen megtörtént: regény, sőt regényfolyam született. Mégpedig pörgős, elsősorban továbbra is az interakciókra és a párbeszédekre koncentráló szöveg, amelynek például egyik előnye, hogy nem szabdalják hosszú leírások vagy belső monológok.

20533.jpgMégis mindent megtudunk. Igaz, fokozatosan: és ez a fokozatosság jó néhány meglepetést rejt majd. Az első rész -A körzőtitka - azzal a döbbenetes fordulattal ér véget, hogy az újra összeszerelt Kempelen-féle időgép működésbe lép, és Hanna, a történet főszereplője egyik pillanatról a másikra a tizennyolcadik században találja magát. A második kötet - A királynő palástja - hitelesen elénk tárja az általa átélt, lassan oldódó kultúrsokkot, de nem mond le a többiek sorsának követéséről sem, tehát már két idősíkban kalandozunk egyszerre. Szinte logikus, hogy a történetnek ezen a pontján belépjen a jövő is. A Próbák Palotájában egy science-fiction-höz méltó fordulattal a különböző idősíkokban rekedt barátok és ellenfelek elkezdenek kommunikálni egymással.

21046.jpgEz a felállás aztán trükkös mézesmadzagként működik. Adott egy izgalmas, jó sztori. Adottak a harmadik részre már igazán hozzánk közel álló, ismerős figurák. Anélkül, hogy egyetlen gyanús, ismeretterjesztés-szagú, vagy didaktikus mondat is elhangozna, máris a jakobinus lázadás korának szellemiségét szívjuk magunkba, vagy éppen a Varázsfuvola legnépszerűbb áriáival ismerkedünk, mintegy mellékesen! És mivel az időutazásra talált tizennyolcadik századi megoldástól per pillanat el vannak zárva a hőseink, értelemszerűen nyitniuk kell a jelen és a jövő tudományos világa felé. Kell, hogy legyen valamilyen lehetőség az időutazásra hatvan évvel Einstein halála után! Így kerül szó a hadronütköztetéstől a féreglyukig olyan fogalmakról, amikről alapállapotban, normális esetben sem egy átlagos 13 évesnek, sem nekem, a kamaszgyerek édes anyukájának, fogalmunk sincs. Minél jobban beleveszünk azonban a történetbe, annál természetellenesebbnek érezzük ezt az állapotot. MUSZÁJ utánanézni Mozartnak, a hadronütköztetőnek, a Higgs-bozonnak. Régi trükk: vond be az alanyt érzelmileg, tedd személyes ismerősévé “Wolfit” vagy épp a genfi CERN-t, és észre sem veszi, máris többet akar majd tudni róluk!

21380.jpg
A Próbák Palotájában azonban nemcsak attól változnak meg a dolgok, hogy Galvani korának históriája mellé némi modern fizika is terítékre kerül, hanem mert a szereplőknek is változtatniuk, lépniük kell a saját életükben. Nem akkor itt elárulni előre meglepő fordulatokat, de annyit elmondhatok, hogy több kapcsolatról, vonzalomról fellibben a fátyol, és természetesen ezek a coming outok nem maradnak következmények nélkül. Olyan értelemben sem, hogy egyre pontosabban rajzolódnak ki a szereplők: nemcsak azért, mert többet tudunk meg róluk, hanem azért is, mert a megélt érzelmek és események határozottan formálják a személyiségüket.

Apropó: következmények. Mint minden sorozat- és krimikedvelő, én is nagyra értékelem, amikor száz epizóddal vagy háromszáz oldallal később egy bizonyos kis apróságnak, részletnek, eseménynek újból szerepe lesz, vagyis kiderülnek olyan összefüggések, amelyek más fénybe helyezik őket. Jó néhány ilyen akad a regényben, boldog AHA-élménnyel ajándékozva meg minket, amikor helyére kerül egy-egy lényeges puzzle darab ebben a komplex, téren és időn átívelő óriáskirakóban, és egy korábbi momentum értelmet, vagy új értelmet nyer. Például rögtön maga a kötet címe is!

Hanna új környezetének szereplői is közelebb kerülnek hozzánk, hiszen nem egy naplón keresztül, utólag tudjuk meg, hogy mi történik velük, hanem napról napra, hétről hétre, sőt olykor percről percre részesei vagyunk Hanna tizennyolcadik századi életének. Ahol szerelemben, ármányban, csattogó kardokban és óriási meglepetésekben sincs hiány. Miközben persze bőven van min izgulni a huszonegyedik században maradt kamaszok miatt is…

A kötet szerzői nem kegyelmeznek: bevetnek minden irodalmi eszközt, amivel szinte folyamatosan fenntarthatják a feszültséget, ráadásul hol megpengetik a melankolikusan zengő érzelmes húrokat, hol megnevettetnek, mert a humor minden jelenetben ugrásra készen lapul ebben a történetben, akár a legdrámaibb pillanatokban is. Gyakorlatilag letehetetlen könyvet alkottak, amelyben pontosan olyan idegesítő, amikor egy-egy fejezetnek vége lesz, mint amikor egy sorozatban véget ér egy epizód. Igaz, most senki nem akadályoz meg bennünket abban, hogy “csakazértis” tovább és tovább olvassuk a történetet. De mégis, érdemes uralkodni magunkon, és nem “felfalni” együltő helyünkben a könyvet. Ha végképp nem bírunk magunkkal, addig is tegyünk fel egy Mozart-lemezt, vagy üssük be a Google-ba, hogy voltaképpen mi is az a Bell-féle egyenlőtlenség, amiről Tibi (igen, a Tibi!) a fizikaverseny döntőjén olyan pontos meghatározást ad.

Hadd tartson minél tovább az élvezet…

Kapcsolódó termékek