Rumini és én sokat köszönhetünk egymásnak. Ő tőlem kapta az életét, a barátait, a jó és rossz tulajdonságait, a kalandok javát. De azért nem mindent: írás közben sokszor önálló életre kel, és olyan helyzetekbe keveredik, amelyeket a kezdet kezdetén még én sem sejtek, nem is beszélve azokról az összelopkodott apróságokról, amelyekre nélkülem tesz szert utazásai során. De én is sokat kaptam tőle a közös kalandokon túl, neki köszönhetek rengeteg olvasót, ezer kedves meghívást, lelkes leveleket, rajzokat, ötletesebbnél ötletesebb ajándékokat, amelyekkel útjaim során a gyerekek leptek meg (Ruminis teáskészlet, kerámia egérkék, hajómakettek, hogy csak pár példát említsek). És Rumininek hála, sok értékes ember – pedagógusok, könyvtárosok, színházi-, filmes- és könyves emberek, zeneszerzők, újságírók lettek a barátaim vagy kedves ismerőseim.
tovább...
