„Egyébként mindig is úgy éltük a mindennapjainkat, hogy ez egy családi műhely...”
Miklya Luzsányi Mónikát nagyszerű ifjúsági regényeiről ismerheti a Pagony olvasóközönsége. Az Abszolút Töri sorozatban megjelent könyvei, A kamasz király udvarában, a Szerelmem, Petőfi Zoltán?, és a Gaudiopolis, az öröm városa nemcsak a történelem iránti kíváncsiságot ébresztik fel, hanem megmutatják, milyen izgalmas kaland a múltban barangolni. Ezúttal arról kérdeztük az írót, hogyan születnek a hiteles, mégis modern történelmi hősök, mi inspirálja a szerzőt, és milyen új kaland várja az olvasókat a következő időutazásban. Olvass tovább!
Thelegdy Sárival, a Gaudiopolis, az öröm városa című regényed főszereplőjével már találkozhattak az olvasók a Szerelmem, Petőfi Zoltán? című regényben. Amikor először írtál Sáriról, gondoltad már, hogy ilyen módon kibővíted a karakterét és családi hátterét?
Igen, akkor már tudtam, hogy Sári el fog jutni a Gaudiopolisba. Volt egy jelenete is Szendrey Júliával, ami átkötés lett volna az új könyvhöz, de azután kivettem, mert nagyon behatárolta volna a történetet.
Abszolút Töri regényeid főszereplői II. Lajos udvarától kezdve 1865-ön át 1946-ig több történelmi időszakba is eljutnak. Ha te utazhatnál az időben Bori nénivel (vagy éppen őt kicselezve), hova látogatnál el legszívesebben?
Ahova én el szeretnék menni, oda nem vezet időalagút, mivel az Abszolút Töri a magyar történelemre koncentrál. Ha mehetnék, az egyiptomi fáraó, Ehnaton udvarába mennék. Itthon talán a 16-17. századba, azt hiszem az a kedvenc korszakom. De hogy melyik helyszínére, azt rábíznám inkább az alagútra. Hadd legyen meglepetés. Hisz engem leginkább az érdekel, hogyan éltek az adott korban az emberek, akár a királyi udvarban, akár egy celebháztartásban, akár egy gyerekotthonban.
Több éven keresztül dolgoztál pedagógusként, szerkesztettél gyermekújságot, irodalmi szöveggyűjteményt, rengeteg gyerek- és ifjúsági könyved is megjelent már. Milyen különleges kihívások elé állít a „mai” gyerekek megszólítása?
Hú, erről harminc órában tudok beszélni, ugyanis van egy pont ilyen című továbbképzésem pedagógusoknak. Most talán csak annyi, hogy mivel az interneten nőnek fel, egészen mások az olvasási szokásaik. Ez íróként azt jelenti, hogy nagyon pörgős cselekményt kell összehozni, és úgy kell leírni az akciókat is, hogy szinte filmszerűen fusson a fejekben. Sokat segít, hogy a legidősebb lányom forgatókönyvíró, rengeteget tanultam tőle. 
Történelmi regényeidben a valós események és a fikció finoman fonódnak össze. Hogyan döntöd el, hol húzódjon a határ a dokumentált múlt és az írói képzelet között?
Igyekszem, amennyire lehet, történelemhűen megalkotni a szöveget, lehetőség szerint a legfrissebb kutatási eredményeket is felhasználva. De nagyon fontos mindig, hogy milyen korosztálynak írok, ezért ahol kell, módosítom az események menetét. A regények utolsó fejezetében azonban mindig pontról pontra tisztázom, hogy mi a fikció és mi a valóság.
Mindhárom Abszolút Töri regényed megírását rengeteg kutatás, levéltárazás, gondos tervezés előzte meg. Van olyan történelmi esemény, személy, akit vagy amit nagyon szívesen beleírtál volna a regényeidbe, de végül úgy alakult, hogy mégis ki kellett hagynod?
Igen! A Szerelmem, Petőfi Zoltán?-ban többen is voltak. Például nagyon szeretem Lauka Gusztávot, Szendrey Júlia gyerekkori barátját, aki elképesztő figura volt. Vagy szívesen írtam volna többet Ábrányi Kornélról, azonban a terjedelmi okok miatt vissza kellett fognom magam. 
A Szerelmem, Petőfi Zoltán? és a Gaudiopolis, az öröm városa megjelenése után milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóidtól? Bár a Gaudiopolis csak nemrég jelent meg, de volt olyan reakció, ami különösen meglepett vagy megérintett?
A Gaudiopolisról még nem kaptam olvasói visszajelzést, Zoltánomat, úgy tűnik, szeretik az olvasók. Többen kiemelték, milyen jó, hogy Bori néni is nagyobb szerepet kapott a könyvben. A Kamasz királyt meg szó szerint imádják! Volt olyan felsős színjátszókör, ahol színre vitték a történetet, más iskolában pedig ajánlott olvasmány lett. 
A Miklya családban, úgy tűnik, a művészet igazi közös nyelv, hiszen nemrég megjelent férjed, Miklya Zsolt, és lányod, Miklya Emese közös verseskötete, a Nagyobb az óriásnál. Te hogyan látod: mennyire hattok egymás munkájára – akár tudatosan, akár észrevétlenül?
Az Óriás csodás munka volt. Emese azt írta egy posztban, hogy olyan volt ez a közös munka az édesapjával, mint egy időutazás. Mint amikor gyerekként együtt alkottak, projekteltek, vagy éppen egy családi előadást hoztak össze. A kezdetektől összedolgoztak, ennek ellenére, vagy ezzel együtt Emese teljesen szabadon alkotott. Annyira, hogy elrejtett az illusztrációkban néhány „Easter Egg”-et is, amit csak az édesapja, illetve a családtagok képesek felfedezni.
Egyébként mindig is úgy éltük a mindennapjainkat, hogy ez egy családi műhely, ami természetes oda-visszahatásokkal érleli a személyiséget, akár rólunk, szülőkről, akár a gyerekekről legyen szó, felnőttkorukban is.
És a végére egy klasszikus kérdés: dolgozol már valami újon? Van olyan korszak vagy figura, aki mostanában „kopogtat” nálad, hogy írj róla?
Természetesen van, és már nagyon várom, hogy hozzáláthassak a kutatáshoz. Annyit elárulhatok, hogy a 17. századba utazunk, mégpedig egy boszorkánytoronyba látogatunk el, és megismerkedünk a korabeli medicinával is. Szóval lesz izgalom bőven!
Ismerd meg a szerző összes könyvét ide kattintva!
