Versben mindenki kicsit más

Négy új verseskötet

Fura állat a vers, mert valahol mindenki a verssel kezdi, még csecsemő korában, a tente, baba, tente, a szemedet hunyd le és a hóc, hóc katona ritmusa mindenkinek a zsigereiben van. Aztán még mindig nagyon sok verset hallgatunk, csak népdalnak hívjuk. Aztán egyszer csak a ritmus helyett elkezdünk a történetekre vágyni, az érzelmek helyett a kalandra, a belső én helyett a külső aktorra. Az iskolában kezd elidegenedni a vers, amikor a magyar tananyag részeként boncolandó idegen test lesz. De visszatér, zenébe bújva, szerintem minden valamire való tizenéves legalább negyven verset tud fejből, csak számnak hívják, de vers az: sűrített, üres helyekkel körbevett, (gondolat)ritmusos izé. Aztán  amikor felnövünk, megint eltűnik, elveszítjük, ahogy kicsit magunkat is, és amikor gyerekünk lesz, és azt hisszük, hogy már rég elfelejtettünk verset mondani, akkor a végtelen éjszakai ritmikus járkálás és ringatás közben előtörnek a régi sorok. Kinek a népdal, kinek József Attila, kinek az RHCP, de sorok, üres helyekkel, ritmussal, dallammal. Kicsit visszatalálunk megint önmagunkhoz. Akkor: olvassunk verseket. Itt van négy új, jó könyv. - Győri Hanna, Hajdú Zsanett

tovább...

Mindent a kutyákról és a lovakról

Csllaghegyi-sorozat, Cerkabella

A finn irodalom, akárcsak a nyelv, a mi testvérünk: akárhány finn gyerekkönyvet olvasok, valahogy mindig magunkra ismerek. A lakótelepek, homokozók a Sári, Samu és a titkokban, Tatu és Patu kátyúcsináló gépe és szuperhősös könyve, amiben a régi épületeket óvják meg az álpolgármestertől... Finnországban ha ma már nagyon jól is mennek a dolgok, valószínűleg élénken emlékszik még az írók felnőtt generációja ezekre a humorral túlélhető mindennapi helyzetekre. A Cerkabella kiadó pedig egyre több finn könyvet mutat meg a magyar gyerekeknek, most például a Csillaghegyi sorozatot.

tovább...

Ne építs a hátsó kertben rakétát! (vagy mégis?)

Nick és Tesla veszélyes laboratóriuma

Ez a könyv kiváló olvasmány a téli szünetes hosszú délutánokra, vagy este a takaró alatt..

Jól olvasó gyerekeknek különösen ajánljuk, akik szeretik az izgalmakat, a kalandokat, és a vagány srácokat! - Győri Hanna ajánlója, itt pedig az első fejezet olvasható!

tovább...

A tudomány izgalmas!

Új ismeretterjesztők iskolásoknak

Az ismeretterjesztő könyvek egyre izgalmasabb vizuális világgal jelennek meg. Minél izgalmasabban, blikfangosabban próbálják tálalni a tudományos tényeket. Az adatokat, ismereteket kreatívan csoportosítják, kiemelik a furcsaságokat, hogy megmagyarázzák a törvényszerűségeket. Némelyik megmarad a mulatságos tények felszínén, mások rendszereket építenek és mutatnak meg. A világ felfedezése mindben jó élmény - ilyeneket kéne bevinni az iskolákba is!

tovább...

Világbajnokság, meccsek, gólok

focis könyvek szemléje

Végérvényesen szeptember végén indult be a totális focimegszállás. Azóta Samu labdával kel és fekszik, valószínűleg azzal is alszik. Labda jön velünk a kirándulásokra, a strandra és természetesen nem telhet el úgy nap, hogy labda otthon maradjon, míg a parkban teszünk-veszünk. Mi, akik nem vagyunk elég felkészült és minden játékost-csapatot-szabályt kívülről fújó szülők, rögtön keresni kezdtük a megfelelő szakirodalmat. Mégse maradjunk szégyenben. Most nektek válogattam régieket és újakat, hogy a focivébét már együtt izgulhassátok végig – naná, hogy felkészülten!

tovább...

Közlekedési szuperkönyv

Gévai Csilla - Baranyai (b) András: Amíg zötyögünk, Pagony, 2014

Szeretem a gyerekeimmel hosszan böngészni ezeket az ismeretterjesztő képeskönyveket (az egyáltalán nem 3-5 éves korosztálynak való nyelvezetük ellenére is, majd megértik!-felkiáltással) a tűzoltókról, vagy a munkagépekről, vagy a földről, állatkölykökről. De ha ilyet kérnek esti mesére, hevesen ellenállok, mondván, hogy ez nem igazi mese, én pedig vakondkakisat akarok olvasni, vagy Brumit. De most azt hiszem, kezembe került a kettő ötvözete: egy megmesésített ismeretterjesztő könyv, az Amíg zötyögünk, az Amíg utazunk, szintén mesés ismeretterjesztő könyv folytatása. - Emrich Kriszta ajánlója

tovább...

Kurjongató hangulatban meséljük!

Adamik Zsolt: Ördögbőr grófja - rettentő kalózmesék

Ki ne akarna kalózzá válni? Ki ne akarna helytelenkedni és szertelenkedni hivatalból? Most szerencsére kicsik és nagyok együtt változhatnak rettenetes martalócokká, amíg csak a szemük és/vagy fülük vagdalni bírja a sorokat. - Hajdú Zsanett ajánlója

tovább...

Még egy kupac kufli

Dániel András: A kuflik és a nagy eső; Pagony, 2014

Dániel András hihetetlen sebességgel falatja velünk a könyveket. A kuflik és a nagy eső két év alatt a negyedik pagonyos gyerekkönyve, és mindegyik rögtön felismerhetően dánielandrásos. A kuflikkal először az Egy kupac kufliban találkozhattunk tavaly decemberben, de szerencsére nem kellett sokat várnunk ahhoz, hogy megjelenjen a folytatás. – Bánáti Anna ajánlója.

tovább...

Képeskönyves ajánlat

a Scolartól

Már most készülj a nyárra és a nyugis utazás érdekében szerezz be olyan képeskönyveket, melyek hosszú ideig lekötik a gyerekek figyelmét!

A Scolar Kiadó népszerű Ravensburger sorozata a kicsik nagy és örök kedvencei, de most két másik izgalmas könyvet ajánlunk, az egyiket fiúknak, a másikat lányoknak!

tovább...
Sütihasználati beállítások