A hatéveseké a világ!

Szuper könyvek hatéveseknek

Ha van olyan születésnap, amire szinte biztosan sokáig fog emlékezni a gyerkőc, akkor az a hatodik! Évről évre számtalan nagycsoportos várja, hogy végre az ő tortáján is meggyújtsák a hat gyertyát, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan iskolás lesz. A legtöbb gyerek esetében ez az első olyan nagyobb változás, amit már ésszel is fel tud fogni, és ami úgy marad meg az emlékezetében, mint egy új világba való belépés. Összegyűjtöttünk néhány mesekönyvet, ami kifejezetten hatéveseknek szól, és hősei is hatévesek. Lesznek köztük fantasztikus, varázslatos és a mindennapokat feldolgozó mesék, közösen olvasós meseregények, és az önálló olvasásra nevelő Most én olvasok!-sorozatrészek is. Ismerd meg a kedvenc hatéveseinket!

tovább...

Természetes VS. klasszikus orvoslás

Így (is) olvasd a Dani és az elveszett születésnap című könyvet!

Dani a hatodik születésnapja előtt skarlátos lesz, és úgy néz ki, le kell mondani a zsúrt. Sőt, ennek tetejébe egy veszélyes lázálomban találja magát, ahol maga küzdhet meg a vörhenyeivel. Jeli Viktória és Tasnádi István, Az Időfutár-sorozat, valamint a Rozi az égen szerzői újabb meseregényükben a betegség és gyógyulás természetes testi-lelki folyamatait mesélik el. 

Sokat tanulhat és gyógyulhat a regénnyel az egész család.

A jelenlegi protokollról, a klasszikus és a természetes orvoslásról Farkas Zsuzsanna természetgyógyász, dietetikus hallgató mesél nekünk.

tovább...

Málnanyelv és Tejbajusz

Olvass bele a Dani és a megkerült születésnap című meseregénybe!

Dani nem mindennapi kalandba csöppen, amikor megpróbálja megmenteni a betegsége miatt lefúlt szülinapi buliját. A skarlát leküzdése elevenen jelenik meg a kisfiú lázas utazásában: egy új világba csöppen, ahol ő a hős, akinek győzelemre kell vinni a jóságos népet a zsarnok Tejbajusz és Málnanyelv és gonosz katonáik, a vörhenyek ellen

Tarts vele te is! Mentsd meg Dani születésnapi buliját és győzd le a betegségeket ezzel a varázslatos mesével!

Ám mindenek előtt olvass bele ebbe a végtelenül vicces és izgalmas meseregénybe!

tovább...

Gyógyulj könyvekkel!

fertőzzön az olvasás!

Már nagyon unalmas a hideg! Főleg, folyton beteg valaki a családból... Most összeszedtük a legjobb orvosos, kórházas, otthon pihenős könyveket.Február 15-ig 20% kedvezménnyel tudod megvásárolni a legszuperebb könyveket, betegségről, gyógyulásról, lázas álmokról és igazi győzelmekről!

Ebben a szemlében minden korosztálynak találsz egy gyógyulós történetet! Fedezd fel a mesék gyógyító erejét!

tovább...

Dani mindent legyőz!

Kaland, humor, láz és varázslat egy lehengerlő meseregényben

Jeli Viktória és Tasnádi István neve már otthonosan cseng minden Időfutár-rajongónak. A szerzőpáros most a kisebbeket is megörvendezteti egy lehengerlően izgalmas és szellemes meseregénnyel

Olvassátok szeretettel Dani kalandjait, aki megküzd a félelmetes vörhenyekkel, hogy megmentse a skarláttól a születésnapját. 

tovább...

A hatodik szülinapok...

Interjú: Jeli Viktória és Tasnádi István

Ahogy a most következő interjúból is kiderül, a szerzőpáros valami miatt nagyon vonzódik a hatodik szülinapokhoz. A Dani és megkerült szülinap című legújabb közös könyvük kiindulópontja egy hirtelen jött skarlát. A vagány, izgalmas kalandok olvasása közben minden hatéves magára ismerhet. Barátkozz a szerzőkkel - és a könyvvel!

tovább...

Sütihasználati beállítások