Minden, amit tudnod kell a Vészkijárat-sorozatról

Úgy érzed, a problémád olyan, mint egy szoba, amin nincsen ajtó?

A felnőttek és a tizenévesek között hatalmas a szakadék, egyik fél részéről a kontrollálhatatlanság, a másik fél részéről talán a megnemértettség a legerősebb hívószavak. Éppen emiatt, a generációk között húzódó fal miatt a tinédzserek nem képesek artikulálni a problémáikat a szüleik felé, de sok esetben még a saját korosztályukkal sem találják meg a közös hangot. Bár minden gond hatalmas a maga nemében, tudnunk kell észrevenni az intő jeleket – nem csak felnőttként, hanem kamaszként is. A Vészkijárat-könyvek arra hivatottak, hogy felhívják a figyelmet azokra a láthatatlan problémákra, amelyek bármelyikőnkkel megtörténhetnek, és amelyek sajnos sokszor meg is történnek, valamint olyan témákat vesznek elő, amelyekről még mindig úgy érezzük, tabu beszélni.

tovább...

Ismerd fel a mérgező kapcsolatot!

Amikor nem a szerelem vak, hanem te

Annyiféle dolog van, ami tönkreteheti a gimis éveket, de szerencsére ma már mindenre van egy jó könyv, ami ha megoldani talán nem is fogja, kicsit könnyebbé teszi majd azokat. A szerelemmel kapcsolatos dolgokra viszont valahogy sosem figyelünk. Ha egy barátnőd bepasizik, akkor vagy tök aranyosan, vagy tök idegesítően kezd el viselkedni, de a legritkább esetben gondolsz arra, hogy a lány nem azért tölt annyi időt a sráccal, mert aaannyira szerelmes. A 7 nap szerzője, Even Ainsworth új könyve, a Belezúgva segít, hogy felhívja a figyelmed arra, mitől lesz fojtogató egy kapcsolat.

tovább...

Ha fáj, nagyon fáj

A Tilos az Á új tavaszi könyvei

A Tilos az Á Könyvek négy nem mindennapi könyvvel kezdte az évet. Sokkoló témaválasztás, meghökkentően új látásmód, nem várt megoldások! Mind a négy regénynek nagy a tétje, és ami még közös bennük, hogy valóban képesek kíméletlenül őszinték lenni az olvasóhoz. Ismerd meg a Tilos az Á könyvek újdonságait!

tovább...

Mondjak egy titkot? De, szándékos.

Kamaszkritika a Belezúgváról

Amikor elkezdtem olvasni Eve Ainsworth Belezúgva című könyvét, akkor úgy kezdtem neki, hogy biztos ez is olyan könyv lesz, ahol a lány nem találja a helyét a családjában, kitaszítottnak érzi magát (és, talán tényleg az is), de aztán jön a nagy Ő, és minden jó irányt vesz.

Hatalmasat tévedtem.

tovább...

Semmiért, egészen

Fiáth Titanilla pszichológus véleménye a Belezúgváról

„Tényleg én vagyok a hülye?” – kérdezi magától a 14 éves Anna hetekkel azután, hogy az iskola jócsávója, Will Bennett váratlanul randevúzni kezd vele. A Szívtipró gimire emlékeztető, kezdeti pink köd gyorsabban foszlik szét, mint aBelezúgva szereplőinek családi élete, vagy mint a főhős mindennapjait meghatározó, kívül-belül rothadó lakótelep. A történet tétje, hogy megtanulja-e Anna elkülöníteni a gyakorta sérelmekkel, bántásokkal terhes, ámde építő kapcsolatait – például a látszólag ok nélkül kötekedő apjához fűződő viszonyát – a szerelemnek álcázott, súlyosan bántalmazótól.

tovább...

Anna végre különlegesnek és gyönyörűnek érzi magát - De milyen áron?

Ajánló a Belezúgváról

Eve Ainsworth Belezúgva című regénye minden fiatalnak szól, és főleg azoknak, akik nem érzik otthon magukat a minta-kapcsolatokban, akik jobban bele szeretnek gondolni abba, hogy mi köt össze két embert, akik odafigyelnek a körülöttük levőkre is. Akik nem fogadják el, hogy valaki irányítja őket, és akik nem alkusznak meg saját magukkal.

tovább...

Soha nem gondoltam volna, hogy engem választasz helyette

Olvasósarok: Belezúgva

Anna épp kamaszkorának leggyötrőbb korszakát éli, tele fájdalommal és kiszolgáltatottsággal, de váratlanul belép az életébe a menő és nagyon vonzó Will. A lány gyorsan szárba szökkenő kapcsolatban találja meg az áhított vigaszt és reményt. Will nemcsak helyes srác, de olyan odaadóan szereti, ahogy a lány legmerészebb álmaiban sem képzelte. A fiú ugyanakkor szeszélyes és kiszámíthatatlan, napról napra kezdi elszakítani a barátaitól, és mindentől, ami addig fontos volt neki. Azt akarja, hogy az övé legyen, csakis az övé. És közben fenyegetően magasodik föléjük egy sötét titok....

tovább...