Sikeres nők, lázadó lányok

Történetek elszánt lányokról, akik ki mertek állni magukért

Milyen női szerepekkel és példaképekkel találkoznak a gyerekek a mesekönyvekben, a fiatalok az ifjúsági regényekben? Hogyan lesz egy lányból egy pillanat alatt lázadó, néha akarata ellenére? Ismerd meg azokat a könyveinket, amik nem egyszerűen lányokról és nőkről, hanem tudósokról, művészekről, polititikusokról beszélnek úgy, hogy minden erőlködés nélkül mutatnak fityiszt a nemi sztereotípiáknak.

A nők szerepével kapcsolatos kérdések újra és újra felmerülnek a különböző tudományos területeken, és az irodalomban is, mégis perifériára szorultak az évszázadok alatt. Marie Curie, Helen Keller, a Bronte nővérek... nem sok nő jut eszünkbe a történelemből, akik valami igazán nagyot és maradandót alkottak, pedig rengetegen vannak. Épp itt az ideje, hogy róluk is beszéljünk, és ne csak a tankönyvek margóján, mint érdekes információval találkozzunk velük.

Olyan könyveket sorolunk fel itt, amik elgondolkodtatóak, mókásak, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az átlagtól eltérni teljesen oké. Az alábbi regények szereplői mind-mind egy kicsit mások, mint a körülöttük élők nagy része, mégis szuperek, erősek, és helyén van a szívük. Az alábbi példás életutak fiúknak és lányoknak egyaránt érdekesek, segítségükkel megtanulhatsz kiállni saját magadért.

jane-goodall_hu_b1_72dpi.jpegKicsikből NAGYOK 4+

A HVG Kiadó legújabb sorozat, a Kicsikből NAGYOK rögtön 4 kötettel indul: olyan művészek, tudósok életútját ismertetik meg velünk, akik saját területük kiemelkedő alakjai.

Fontos, hogy a gyerekeknek legyen példaképeik, de az még fontosabb, hogy lássák, akikre felnéznek, szintén voltak gyerekek. David Attenborough nem született fehér hajú, kedves tekintetű bácsinak és Coco Chanel sem a bölcsiben lett a világ egyik legismertebb divattervezője.

A négy kötetben a gyerekek végigkövethetik Jane Goodall, a világhírű etológus, Frida Kahlo festőművész, David Attenborough és Coco Chanel útját a világhírig, egészen a gyerekkoruktól kezdve. Négy inspiráló élettörténet, amit a sok-sok csodaszép illusztrációnak és az egyszerű szövegnek köszönhetően már 4 éves kortól olvasgathattok együtt, a könyvek végén pedig fényképes összefoglalót is találtok.

Itt tedd találod a sorozat részeit.

kdr-annamria_valdi-pldakpek-inspirl-trtnetek-kzdelemrl-s-kitartsrl.jpegValódi példaképek 10+

Kádár Annamária pszichológus és író, többek között neki köszönhetjük a hatalmas népszerűségnek örvendő Lilla és Tündérbogyót, valamint a Mesepszichológia című könyveket is. Most új vizekre evez: 13 olyan inspiráló ember életét dolgozta fel mesés formában, akiknek erejéről, kitartásáról példát vehetünk.

“Egy jó példa erőt ad, pozitív életszemléletet közvetít, előre visz, és segít felismerni azt, amiben igazán jók lehetünk. A példaképeket nem lemásolni kell, hanem ihletet meríteni belőlük. Ők a saját magunk választotta út bejárásához és az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez nyújtanak számunkra mintát és támaszt. Beavatnak minket az élet titkaiba, hiteles történetükkel segítenek eligazodni abban, hogy mi helyes és mi helytelen, mi visz eredményre, és mi vezet kudarchoz. Ha gyerekként, serdülőként, majd felnőttként megkapjuk a kellő inspirációt, akkor az életben már önállóan is tudunk boldogulni, fejlődni.”

Rendeld meg itt!

1928766.jpgFiatalok, merészek, lenyűgözőek 10+

Aki elolvassa ezt a kötetet, utána biztos nem fogja majd azt mondani, hogy “jaj, ezek a mai fiatalok”! Mert igenis, a mai fiatalok is merik hallatni a hangjukat, kiállnak a véleményükért, vállalják önmagukat és kiállnak az igazságtalanságok ellen.

25 olyan fiatalt ismerhetünk meg kicsit közelebbről, akik korukat meghazudtolva állnak ki jó ügyek mellett és szólalnak fel olyan ügyekben, mint a környezetvédelem, a menekültkérdés vagy épp a gyerekjogok. Greta Thunberg vagy Malala Juszufzai neve valószínűleg ismerős, de Magyarországon kevésbé ismert fiatalokkal és az ő munkájukkal is megismerkedhetünk, például a német Felix Finkbeinerrel, aki környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedik.

Tedd kosárba!

33tortenet.jpg
33 történet lányokról régen és most 10+

A 33 történet lányokról egy igazán különleges kiadvány: arról mesél az olvasónak, hogyan éltek a hétköznapi, hozzájuk hasonló lányok a különböző évszázadokban. Bár térben és időben távol vannak egymástól, különböző kulturális háttérrel rendelkeznek, mégis hasonlóak vágyaik, álmaik, aggodalmaik.

Fontos, hogy a fiatal lányok megtapasztalják ezt az egységet, ami mindannyiunkat összeköt, és érezzék, hogy hogy vallástól, lakóhelytől, bőrszíntől, kulturális szokásoktól függetlenül hasonlítunk egymásra.

Itt tedd a kosárba!

2522386.jpgMit tenne Frida Kahlo? 12+

Ennek a könyvnek már a borítója is elképesztően menő, hát még a tartalma!

Fel tudnál sorolni 10 tudóst, aki nő volt? Valószínűleg nem… és erről nem te tehetsz. Pedig vannak bőven, csak eddig nem jutott nekik annyi tér, amennyit megérdemeltek volna. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk!

Az elmúlt évszázadban kezdődött csak a nők emancipációja, aminek hatására most már nem kérdés, hogy a nők ugyanolyan tehetségesek, okosak és ugyanúgy biztosítani kell számukra a megfelelő lehetőségeket, mint a férfiaknak. Bőven van még hová fejlődni, de addig is forgassátok ezt a könyvet, ami csupa bátor, okos, elszánt nőről szól, akik igazán nagyot alkottak és a korszellemre fittyet hányva igyekeztek kiteljesedni.

A könyvet jegyző szerzőpáros szerencsére nem egy száraz ismeretterjesztőt kínál az olvasónak, hanem egy fergetegesen vicces, informatív, csodaszépen illusztrált kötetet, amit öröm kézbe venni!

Tedd kosárba a könyvet!

01.jpgMagyar mesék lázadó lányoknak 10+

A nemzetközi sikert követően megjelent a Magyar mesék lázadó lányoknak, amely 25 magyar nő történetét meséli el. Ezek a történetek picit hosszabbak, mint az ötletadó köteté, de legalább annyira fontosak.

Magyarországon - ha lehet - még sarkalatosabb kérdés a nők szerepe, mint tőlünk nyugatabbra, ezért fontos, hogy a gyerekek (nemre való tekintet nélkül) találkozzanak olyan magyar nőkkel Zrínyi Ilonától Polgár Juditig, akikre felnézhetnek, és akikhez talán éppen magyarságuk miatt jobban is tudnak kötődni.

A kötetet olyan kortárs szerzők és illusztrátorok nevei díszítik, mint Tóth Krisztina, Szabó T. Annavagy Szegedi Katalin, többeket közülük Pagony-könyvek írójaként vagy rajzolójaként is ismerhettek.

Rendeld meg most!

30649.jpgNagyszerű nők - A feminizmus rövid története 16+

Ez a különlegesen illusztrált könyv fontos és izgalmas feladatra vállalkozik: röviden, érthetően, képregény-formátumban meséli el a nők egyenjogúságért folytatott küzdelmének 150 éves történetét. A női választójogért folytatott harctól kezdve egészen a közelmúltban kirobbant #metoo-mozgalomig bezárólag.
Inspiráló és elgondolkodtató kötet, ami átfogó képet ad a nők helyzetéről, küzdelmeikről.

A két norvég alkotó, Marta Breen író és Jenny Jordahl illusztrátor humorral átszőtt, inspiráló könyve hatalmas sikert aratott az egész világon.

Itt teheted a kosaradba!

(A cikk nyitóképének forrása: Freepik)

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • 6 sikeres nő, akiket nem tudunk megunni