A Bálna és a Srác - Előhang
Egészen különleges történetet olvashattok most Kiss Noémi tollából barátságról, bátorságról, bálnákról és a világvégéről. A Bálna és a Srác egy igazi, északi hangulatú, lírai meseregény, melyet Molnár Jacqueline varázslatosan szép rajzai illusztrálnak. Olvasd el a történet nyitányát!
Ki ismerte a fiút, aki olyan picinek született, mint egy légy? Aki elfért egy tenyérben? Ha ráugrott a kanálra, a kanál pereme nagyobb volt nála? Később, évek múlva, mikor ez a fiú idősebb lett – persze még mindig iciripiciri volt –, úgy el tudott bújni a világ elől, hogy senki észre nem vette. Teljesen észrevétlenné vált. De nemcsak észrevétlenné, hanem kiismerhetetlenné is. Persze, hogy ismerhettétek volna? Alig tudtak róla páran. Ez a fiú eredetileg egy szigeten lakott, és folyton a messzi északot járta. Sőt, még azon túl is jutott, egészen a világvége pereméig merészkedett.
Tedd kosárba!
Akik találkoztak vele, fogalmuk sem volt róla, hogy létezik. Hogy van ott valaki. Mintha egy tűt leejtettek volna a rojtos szőnyegre.
– Cérnafiam született! – sikított fel boldogságában annak idején az apja, amikor hazavitte a fiát. Bizony, ő rettentően büszke volt rá, hogy egy különös csecsemőt adott nekik a sors. Bízott benne, hogy aki a vártnál sokkal korábban jött világra, az is épp olyan emberke lesz majd egyszer, mint bárki más a tengerparti faluban.
Sosem találták a szülei a szobában. Folyton hívogatták. És hát persze még annál is kisebbnek titulálták, mint amilyen valójában volt. „Cérnasrác, hol rejtőzöl? Kész az ebéd! Cérna, nem vagy te légy, gyere le a plafonról! Indulás a játszótérre! Mássz már ki a pók hálójából! Kicsikém, megint a macska táljába feküdtél? Azonnal gyere ki onnan! Futás horgászni, egy, kettő, három!”
Olvasd el Tóth Krisztina ajánlóját!
Cérna – igen, így hívták a szülei – ilyenkor nagyot sóhajtott. Mélyen és halkan. Nem volt bátorsága visszaszólni. Ha vissza is szólt cérnahangján, úgysem hallották meg a panaszát. Senki sem választhatja meg a becenevét! Még ha a legcukibb nevet is kapjuk valakitől, akármit gondolunk róla, el kell fogadnunk. De ő egyáltalán nem akarta! Sóhajtott, lemászott a függöny mögül, és kötelességtudóan tette, amit a szülei parancsoltak.
Az apja naponta ötször edzette. Tornagyakorlatokat végeztetett vele. A Cérnasrác, akár egy okos kis bolha, ott csimpaszkodott a karján egész álló nap. Apja hol az ingujjában hordta, hol a nadrágja szárában. Vagy épp a derekán, amikor kamiont vezetett. Mivel kamionsofőr volt, és a kicsi fiát szívesen magával vitte hosszú útjaira. Ilyenkor Cérnasrácunk a szélvédőn utazott, a műszerfalon vagy a kormánykeréken. Tiszta piros volt az arccsontja a boldogságtól, annyira imádta a vándorlást.
Itt találod a szerzővel készített interjúnkat!
Cérnasrác önmagában persze egyáltalán nem volt olyan különös, sőt. Minden pont ugyanolyan volt rajta, mint bárki máson, csak irtó picike. Mintha összement volna a mosásban. Aki kicsi, könnyen képzeleg. Pont olyan eldugva él, mint egy kis sejt. Mint tengerben az apró kalmár.
Ide tartozik a fontos tény, hogy történetünk egy igen különös tájon játszódik. A zord, messzi északon. Közel a Föld felső sarkához. Ahol az Atlanti-óceán és az Északi-tenger találkoznak egymással. Ahol bizony-bizony irtó hidegek az éjszakák. Vihar, szélfújás, kőzuhatagok szelik a tájat. A szirtek meredek omladékai ezer veszélyt rejtenek. Nemcsak az állatoknak, de az ember számára is. A tenger hulláma, mikor partot ér, nagy erővel csapódik a köveknek. A kőből örök jég, a partból hófedte földnyelvek keletkeznek. Az Északi-sarkon túl pedig megkezdődik az örök jég birodalma, ami azután jön, az már csak dermedt fagy. Úgy hívják: az Óperencia. Az Óriás Végtelen Birodalma.
S hogy ki a bálna legjobb barátja? Mindjárt megtudhatjátok!
Gyertek utánam! Futás!
Rendeld meg!
