A hurrikán és a papírmadár
A te gyerekeid se jönnek ki egymással? Mozaikcsaládban neveled a gyereke(i)det, és jól jönne egy kis segítség elsimítani a hullámokat a nehéz napokon? Egyik sem, de úgy látod, a kiskamaszod gyakran szorong, vagy éppen nehezen küzd meg háborgó érzelmeivel? Katya Balen legújabb magyarul megjelent regénye minden fenti nehézségben segít, és ennél még sokkal-sokkal többet is ad! Bepillantást enged két tizenegy éves lelkébe, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Teszi mindezt érzékenyen, olvasmányosan, költőien gyönyörű nyelvezettel. Megérkezett a Mindenhol látom a fényt! Olvass tovább és tudj meg róla mindent!
Na jó, mindent azért nem. Egyrészt, mert lehetetlen egyetlen cikkbe belefoglalni, mennyire imádjuk Katya Balen regényeit. Már az Október, Október című kötet is hatalmas kedvencünk lett, és erre a Mindenhol látom a fényt csak rátett még egy lapáttal.
Másrészt azért, mert minden egyes újraolvasással új csodákat fedezünk fel benne, és biztosra vesszük, hogy ezzel a te kiskamasz gyereked is így lesz. Mint egy gyönyörű tengerpart, ami sosem lesz kétszer ugyanolyan.
Egyszer a vízen megtörő fény kapja el a tekintetünket, máskor a hullámok hangját visszük haza, megint máskor egy érdekes kőre vagy kagylóhéjra leszünk figyelmesek.
Itt már gyorsan dobd is a kötetet a kosaradba!
Ismerd meg Tomot és Zofiát!
Adott egy tengerparti városka valahol Angliában. Itt él Zofia az apukájával, és köszöni, tökéletesen elégedett az életével. Anyukáját ugyan nem ismerte, mert kisbaba korában elvesztették, de pont ezért nem is vágyik másik szülőre. Éppen elég neki imádott apukája, a macska, a kutya és a tenger, amit egyszer úgyis meg fog hódítani!
Tom és anyukája a nagyvárosban lakik, és Tom életében először kezdi valamennyire biztonságban érezni magát. Tudja, hogy az apukája már nem bánthatja őket, mégis fél még a sötéttől, és rengeteg papírmadarat hajtogat, hogy megnyugtassa magát. De végre van saját szobája az aprócska albérletben, és úgy tűnik, sok nehézség után most kezd egyenesbe jönni az életük.
Aztán minden megváltozik, amikor Zofia apukája és Tom anyukája egymásba szeretnek, hát még, amikor kiderül, hogy nemsokára kisbabájuk is születik majd!
Hogyan tud kijönni egymással két testvér, akikben semmi közös nincs?
A felállásban valószínűleg sok mozaikcsaládban élő gyerek magára ismer majd. Megszokni és elfogadni egy új felnőttet vagy gyereket a családban minden jószándék ellenére is nehéz. Tom egyre azt várja, mikor bújik elő a kedvesnek tűnő férfiből a zsarnok, Zofia pedig attól retteg, hogy elveszíti az édesapja szeretetét, hogy ő lesz az, aki számára nincs hely a tökéletes új kis családban.
Azok a gyerekek is megszólítva érzik majd magukat, akik vér szerinti testvéreikkel kapcsolatban tapasztalják azt, hogy semmi közös nincs bennük. Zofia hangos, a társaság közepe, pörög, mint egy hurrikán, és nagyon gáznak tartja a csendes Tomot. Tom visszahúzódó, saját vágyait is alig meri kifejezni, és minden hangos szóra összerezzen, Zofia pedig létezni sem tud zajongás nélkül. Bárkivel előbb barátkoznának össze, mint a másikkal. Egy közös projekt azonban rákényszeríti őket, hogy több időt töltsenek együtt, és jobban megismerjék egymást. Egy szomorú hír pedig, aminek a feldolgozásában csak egymásra támaszkodhatnak, még inkább segít nekik megnyílni. Ahogy lassan közelebb engedik a másikat, és fel merik fedni a félelmeiket, ráébrednek, hogy milyen csodálatos és tiszteletre méltó ember is az új tesójuk.
A másik megértésének egy mélyebb szintje
A regény egyik különlegessége, hogy nagyon kevés benne a klasszikus párbeszéd. Az egész szöveg a két gyerek belső monológja. Egy percre sem látjuk őket kívülről, végig a fejükben vagyunk, lelkük minden rezdülésével együtt rezdülünk. Így sokkal közelebb kerülünk hozzájuk, mintha csak egyes szám első személyben olvasnánk a fejezeteiket. Ezzel az eszközzel pedig Katya Balen valami fantasztikusat alkot.
Két kacifántos lelki világú gyerekről van szó. Igazi kihívás, hogy mindkettejüket megértsük. Különösen Zofiát, aki, ha nem látnánk bele a fejébe, tűnhetne akár a regény „főgonoszának” is. De ebből a belső nézőpontból átérezzük, milyen, amikor folyamatosan tombol benne a vihar, és nem tudja mindig lecsendesíteni. Látjuk, hogy bár rettenthetetlennek akar tűnni, és a legvadabb kihívásokra is elsőként vállalkozik, valójában nagyon fél attól, hogy kihagyják valamiből, elfordulnak tőle, kiközösítik. Ezért aztán egy pillanatra sem engedheti, hogy elterelődjön róla a figyelem.
Tomról pedig könnyű lenne azt gondolni, hogy nyápic, megszeppent, uncsi kissrác. A hangját sem hallani, ráadásul még sötétben aludni sem mer. Az ő szemszögéből szóló fejezetek viszont egy olyan fiút mutatnak be, akinek gyönyörű belső világa van. Akinek a szeretete hegyeket képes megmozgatni. Aki olyan élesen és részletesen látja a világot, mint senki más. És aki hatalmas árnyék elől menekül, ezért kell, hogy mindig nála legyen egy zseblámpa.
Önkéntelenül is azonosulunk a szereplőkkel, a megértés egy nagyon mély szintjét tapasztaljuk meg. Akár Zofiára hasonlítunk, akár Tomra, akár egyikükre sem. Ezzel pedig a szöveg észrevétlenül teszi érzékenyebbé az olvasót, rávilágít, hogy milyen keveset tudunk valójában a körülöttünk élőkről, és talán nyitottabbá tesz arra is, hogy több megértéssel és elfogadással forduljunk azokhoz is, akik nagyon idegesítenek. Legyen szó testvérről vagy osztálytársról. Hiszen nem halljuk, milyen lemez pörög az ő fejükben. És lehetséges, hogy ha jobban ismernénk őket, rengeteg olyan dolgot fedeznénk fel bennük, amivel kivívnák az elismerésünket.
Katya Balen költői nyelvezete
Ki kell még emelni azt a gyönyörű nyelvezetet, amit Katya Balentől az Október, Október című kötetben már megismertünk, és amit ismét ismét Rét Viktória fordított zseniálisan magyarra. Minden mondat zenél, legszívesebben külön-külön a falra írnánk mindegyiket. Költészet prózában. Mindegyik könyve egy-egy ékszerdoboz, első pillantásra lenyűgöz. Olvass bele bármelyikbe, meg fogod érteni, mire gondolunk!
Láthatod, ebben a regényben nincs hiány kacifántos témákból. Mégis egy „minden jó, ha a vége jó” könyvről van szó. A vége pedig nagyon jó! Felemelő, felszabadító, erőt adó olvasmány. Olyan, ami a borús napokon is reménnyel tölti meg a szívünket. Akár érintettek vagytok, akár nem, Katya Balen regényétől így is, úgy is rengeteget fogtok kapni. Minden kiskamasz szobájában ott a helye ennek, és az Október, Októbernek is, lehetőleg nem is a könyvespolcon, hanem a táskában, éjjeliszekrényen, párna alatt – mindig kéznél.
