Te például mitől félsz?
Gondolkoztál már azon, hogy milyen lenne a gyereked mesekönyve, ha nem lenne benne rajz? Van, amit másképp el sem tudsz képzelni, csak azzal az illusztrációval? Van, ami működne felolvasva is, van, ami csak képekkel együtt érthető? Ennek mind van magyarázata, rendszere a gyerekkönyv-irodalomban. Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztője mesél a képeskönyvek műfajáról, segít nekünk megérteni, milyen szerepe lehet az illusztrációnak a gyerekkönyvek esetében, és kiemelkedő példaként Iván Zsuzsanna lélegzetelállító képeskönyveit veszi górcső alá. És hogy jön ide Dániel András, Pásztohy Panka vagy Bartos Erika munkássága? Olvass tovább!
Amikor a Pagony először látogatott ki a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvvásárra – ez 2006-ban, idestova 20 éve volt –, akkor találkoztunk először azzal a ma már unalomig ismételt, de akkor még meglepő ténnyel, hogy a magyar gyerekkönyvekben a szöveg dominál. Egy átlagos, 3-8 éveseknek szóló magyar mesekönyvben ugyanis egészen biztosan sok kis mesét vagy egy fejezetekre osztott meseregényt találunk – lásd például, akár csak a Pagony kínálatából, Csoda és Kószát, Ruminit, a Két (három) kis dínót, Babarókát, Kicsimackót, Sárkánysulit stb. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének jó illusztrátoraink, vagy hogy ezekben a könyvekben ne lenne kép, csak éppen ezek a könyvek mind szöveghangsúlyosak. Azokat a könyveket, amelyekben kevés szöveg és sok kép van, babásnak, túl rövidnek, túl egyszerűnek – ad absurdum károsnak! – tartjuk. Ehhez képest külföldön (szinte bárhol, Nyugat- és Kelet-Európában, Amerikában vagy Ázsiában) ugyanennek a korosztálynak a legalapvetőbb gyerekkönyves műfaja a képeskönyv (picturebook) – sőt, egyre népszerűbbé válik a nagyobbaknak, akár kamaszoknak szóló képeskönyv is.
Nem minden képes könyv képeskönyv
Természetesen majdnem minden gyerekkönyvben találhatók képek – minél kisebb gyereknek szólnak ezek a könyvek, annál több. (Hogy miért fogynak el a képek, mire a gyerek felnő, az külön tanulmányt igényelne, de ez is tökéletesen jelzi az illusztráció helyzetét és megbecsültségét: a kép mintha csak kíséret, magyarázat, segítség lenne, mintha csak addig lenne rá szükség, amíg a gyerek nem tud – eléggé – olvasni. Úgy tűnik, ha az olvasás már gördülékenyen megy, nincs is szükség a képekre – győzedelmeskedik a szöveg.)
Képeskönyvnek (egybeírva) az olyan könyvet nevezzük, amely egyrészt képhangsúlyos, azaz dominál benne a kép, de ami ennél még fontosabb, az az, hogy a verbális és a vizuális jelölők együttese, azaz a szöveg és a kép együtt hordozza a jelentést és hozza létre a narratívát. A képeskönyv ikonotextusként, „képszövegként” működik, vagyis a szöveg és kép egymás nélkül nem értelmezhető, az egyik feltételezi a másikat, és csakis együtt, egymást kölcsönösen kiegészítve léteznek.
A képeskönyvekhez hasonló gyanakvás (sőt!) övezi a képregényeket és graphic novel-eket is – ezek máshol (főleg Franciaországban, Belgiumban, Japánban vagy az Egyesült Államokban) rendkívül népszerű, szintén képhangsúlyos, szöveg és kép együtteséből létrejövő multimodális műfajok.
A külföldi népszerűséghez nem mérhető, de egyre népszerűbbek itthon is azok a könyvek, amelyekben egyáltalán nincs szöveg, és a jelentés egészét a képek hordozzák: ezek egyrészt a böngészők, másrészt a silent book-ok vagy csendeskönyvek. Ezek a műfajok persze nem feltétlenül vegytisztán fordulnak elő, abszolút keveredhetnek, több oldalnyi szöveget néha sok-sok oldalpár rajz követhet, szöveg nélkül (mint például Joanna Concejo könyveiben), és a képeskönyvek oldalpárjaiba is beékelődhetnek képregénykockák (elég akár csak a Kuflikra gondolni).
Természetesen itthon is készülnek képeskönyvek, legfőképpen a két-három, maximum négyévesek számára (Bogyó és Babóca, Boribon, Maszat, Pitypang, Kuflik stb.), vannak külföldi képeskönyveink magyarra fordítva (némelyek sikeresek, mint Julia Donaldson, Eric Carle vagy Sven Nordquist könyvei, némelyek – ők vannak sajnos többségben – kevésbé sikeresek, ld. Tony Ross, David McKee, Davide Cali, Benji Davies, Rébecca Dautremer, Stian Hole, Oliver Jeffers, Catarina Sobral, Peter Sís, Satoe Tone, Hervé Tullet, Philip Waechter stb. könyveit), és van néhány kísérletező kedvű alkotónk, mint Dániel András, Szinvai Dániel, Turi Lilla vagy Iván Zsuzsanna, akik a könyveikkel nem feltétlenül a legkisebbeket szólítják csak meg, akiknek a rajzstílusa esetleg nem elsőre egyértelmű, és akiknél a kép nem feltétlenül azt mondja, amit a szöveg. Mert a szöveg meg a kép együttese olyan, mint egy zenemű két szólama – sok esetben unisono, de nagyon sokszor egymást kiegészítve, egymást felváltva, olykor egymásnak ellentmondva szólalnak meg.
Egy egészen kicsi kertecske
Iván Zsuzsannára a kétévente megrendezésre kerülő Budapesti Illusztrációs Fesztiválon (BILLU) figyeltünk fel, ahol hagyományosan a nekünk legjobban tetsző pályakezdő, könyvvel még nem rendelkező fiatal illusztrátorokat díjazzuk. Iván Zsuzsanna a díj után rukkolt erő a Kert! című képeskönyvvel, ezt követte a most megjelent Jaj! – és készülőben van a harmadik kötet is… Semmivel nem tudott volna boldogabbá tenni bennünket, minthogy szerzőként lépett fel, és saját történetekkel állt elő, ahol az elsődleges narratíva, a vezető szólam a képé. Hiszen a legfontosabb dolog, amit nekünk itthon, olvasóként el kell sajátítanunk ahhoz, hogy megtanuljunk értő módon képeskönyveket olvasni, az az, hogy ne másodrendűként gondoljunk a könyvekben megjelenő illusztrációkra, ne azt gondoljuk, hogy a kép azért van ott, hogy megmagyarázza vagy értelmezze a szöveget. Ehelyett gondoljuk azt, hogy ezt a történetet most a képek és a szöveg együttesen fogják elmesélni – és ehhez rendesen végig kell nézni és értelmezni kell a képeket is.
Iván Zsuzsanna képeskönyveiben egyébként a szöveg is képszerű – mindig kézzel van írva, a Kert!-ben kifejezetten kalligrafikus kézírással, sokszor ide-oda kacskaringózva, nem a kép alatt, hanem a képben, a kép részeként jelenik meg. Ez a képszerű szöveg mindkét könyvben egyes szám első személyű monológ, tehát amit olvasunk, azt a főszereplő kislány mondja – és amit látunk, azt is a kislány szemével látjuk. A Kert! lapjain a szemünk láttára alakul át a gyerekjáték igazi kertté: a fakockák sablonfenyőfái a kislány képzeletében (és a könyv lapjain) gyönyörű, életteli, burjánzó kertté változnak át, embermagas cseresznyefával (vagy cseresznyefa-magas emberrel?), fűvel, virágokkal, a fűben megbúvó állatokkal, a fákon élő madarakkal, magaslessel. Egyszerre látjuk a valóságot, a gyerekszobában játszó kislányt, és mindazt, amire a kislány vágyakozik: egy olyan kertet, ami egyszerre óriási és mégis lakályos, ahol ezerféle színpompás rovar és madár él, akiket mind-mind meg lehet figyelni, egy olyan kertet, ahol jó lenni, ami a kislány saját kertje – hiszen ő maga építette, és az ő képzeletében alakult ilyenné, miközben játszott. Leheletfinom rajzokkal, gyönyörűen és nagyon tudatosan váltogatva az egészen közeli „zoomokat” a nagylátószögű képekkel, a dinamikus folyamatábrákat a szemlélődő, nyugodt pillanatokkal ez a könyv nemcsak egy kertről szól, hanem a játék és a képzelet fontosságáról is.
Tök bátor vagyok!
A Jaj!, ahogy a címe is sejteti (vizuálisan is!) egy fokkal nehezebb témáról szól: a mindennapi félelmeinkről. Az elbeszélő főszereplőnk megint csak egy kislány (nem ugyanaz, akit a Kert!-ben megismertünk), de a kislány mellett egy jó barát, Berti is feltűnik. Mi mindentől félhet egy gyerek? (Berti persze semmitől! Vagy mégsem?) Egészen kicsi és egészen nagy dolgoktól is. Egészen mindennapi és egészen meglepő dolgoktól is. Van, amitől sokan félnek, és van, amitől lehet, hogy egészen kevesen. Attól az még ugyanúgy félelem! Ily módon a könyv lapjain megidéződik a sötétség ugyanúgy, mint egy rémes vécéülőke, a morgós kutya ugyanúgy, mint az óriási, színes szőnyegek egy szőnyegboltban. Félelmek kis enciklopédiája a könyv első fele (amelyekről, nem mellesleg, nagyon jól lehet beszélgetni, vagy akár le is lehet rajzolni őket – mindenki a sajátjait!). A könyv második fele azonban ezeknek a félelmeknek a feloldozása. A könyv szerkezete megint csak nagyon jól és szigorúan felépített: az egymás után következő, sokszor képregénykockákban megjelenő félelmek egy gyönyörű dupla oldalas illusztrációban, a vizuálisan nagyon látványos és erőteljes szőnyegbolti képen kulminálódnak – ez a tulajdonképpen némelyek számára nyilván meghökkentő és akár viccesnek is tartható félelem lesz a történet fordulópontja, amikor a főszereplőnk kimondja: „Ezért ma elhatároztam: ebből elég! Mától rendkívül bátor leszek!” Például, ha az ember nincs egyedül (hanem ott van vele például Berti), máris minden sokkal könnyebb! Ha vihar van – be lehet kuckózni! Bogarak ellen bogárfogó kuckót építeni. A tollseprű egész olyan, mint egy kiscica. A szörcsögő vécé hangját túl lehet énekelni!
Minden képen végighaladunk még egyszer – ezúttal megoldásokkal. Nem csoda, hogy a történet vége ez: Tök bátor vagyok!
Nagyon kompakt, nagyon szépen végiggondolt, végigrajzolt, igazi beszélgetésre és alkotásra hívó könyv. Te például mitől félsz?
A szerző-illusztrátorral 2025. szeptember 6-án, szombaton délután 3-tól a Pozsonyi Pikniken, illetve 2025. október 5-én délben a Könyvfesztiválon, a Bálnában a Pagony standjánál találkozhattok.
