Ne felejtsetek el olvasni a nyáron!

10 szuper könyv kisiskolásoknak a szünetre

Mind tudjuk, milyen könnyű kiesni a ritmusból, ha nem gyakorlunk rendszeresen valamit. Én például alig emlékszem a francia nyelvre, pedig öt évig tanultam. Így van ez kisiskolás korban az olvasással is. A gyerekeknek ekkor még nincs komoly gyakorlatuk a hosszabb szövegek önálló olvasásában, és a hosszú nyári szünet alatt bizony könnyű kiesni a gyakorlatból. Persze nincs olyan szülő, aki örömmel erőltetné a kötelező olvasmányokat a gyerekére a szünet első napjától az utolsóig, amivel mélyen együtt is tudunk érezni. De akkor mi a megoldás? Olvass tovább, és megtudod!

Ebben a szemlében olyan könyveket gyűjtöttünk össze, melyek:

szuperizgalmasak,

egyszerű nyelvezetűek,

szellős tördelésükkel a haladás érzetét keltik, és

kifejezetten a kisiskolás korosztályhoz szólnak.

Kivétel nélkül mind illusztráltak is, így segítve a könnyebb befogadhatóságot.

Ha ezeket adod a kisiskolás gyereked kezébe, biztosan nem fogja kötelező programnak érezni az olvasás gyakorlását, és hipp-hopp igazi kis könyvmoly lesz belőle! Ki tudja, talán ég a kötelezőkhöz is kedvet kap! Igyekeztünk sok különböző témából példát hozni, hogy biztosan minden alsós megtalálja itt a nyári kedvencét!

1: ha csak egyetlen könyvet olvasnátok el a nyáron:
Evi, Nick és a csibés nyár

evi_nick_es_a_csibes_nyar_1000.jpegAnna Woltz neve valószínűleg ismerősen cseng mindenkinek, aki keresett már ifjúsági könyvet Pagony boltban. Az Abszolút könyvek és a Tilos az Á könyvek között is találkozhattál a regényeivel. Most a Zseblámpás korosztály is megismerheti.

Ha könnyed, nyári olvasmányt keresel állatokról, barátságról és egy megmentett esküvőről, akkor az Evi, Nick és a csibés nyár tökéletes választás lesz a számodra.

Ha pedig egy olyan ifjúsági regényt szeretnél a kisiskolásod kezébe adni, ami finoman rávilágít az új anyukák és apukák jelentette változásokra, ha egy olyan könyvet keresel, ami észrevétlenül érzékenyít ebben a témában, nos, akkor az Evi, Nick és a csibés nyárral nem lőhetsz mellé.

Kosárba vele!

2: merengős
Anna Tükörképföldön

anna_tukorkepfoldon_borito_1000px.jpgWéber Anikó sokoldalú szerző, aki egyaránt örvendezteti meg olvasmányos mesékkel az 5-8 éves és a 9-12 éves korosztályt is. Az Anna Tükörképföldönben egyszerre ötvözi a kisebbeknek szóló varázslatos mesevilágot, és a lélektani történeteket.

Anna egy átlagos, 9 éves kislány. Olyannyira átlagos, hogy szinte semmilyennek érzi magát. Sokszor megkérdőjelezi magát a szűk környezete és a tágabb társadalmi elvárások miatt. Egy napon azonban igazán izgalmas dolog történik: az utcájukban új üzlet nyílik. A bolt tele van szebbnél szebb tükrökkel, festményekkel. Anna kíváncsian veszi szemügyre a meseszép tárgyakat, mígnem az egyik tükörből a tükörképe rákacsint. S ezzel varázslatos utazás veszi kezdetét.

A történet végére Anna elfogadja saját személyiségét olyannak, amilyen. Nem akar megváltozni mások kedvéért, megérti és kihasználja azokat a személyiségjegyeit, melyek a mese elején szorongással töltötték el.

Ezzel a regénnyel nem csak az önálló olvasást gyakorolhatják a gyerekek, de azt is megtanulhatják, hogy néha elég figyelni másokra ahhoz, hogy megoldódjanak a problémák. Minden visszahúzódó kisiskolásnak szeretettel ajánljuk!

Szerezd meg most!

3: lovaglós
Kockacukor lovassuli - Töpörtyű, a póni

kockacukor_lovassuli_toportyu_a_poni_borito_1000.jpg
A lovak, a lovaglás töretlen népszerűségnek örvendenek a fiatal olvasók körében. Szuper hírünk van a lórajongó kisiskolásoknak, ugyanis Vadadi Adrienn Kockacukor Lovassuli-könyveinek folytatása a Zseblámpás könyvek között jelent meg.

A legújabb részben Csuti már iskolás, és elhatározza, hogy titokban lovastábort szervez. Belevaló, önálló kislány, aki tudja, hogy mi akar, és hajlandó kemény munkával, no meg néha egy kis furfanggal elérni a célját.

Ajánljuk mindenkinek, aki szerette a Kockacukor lovassuli meséket, de azoknak is, akik még nem ismerik ezt a világot. A Töpörtyű, a póni egy önálló, kerek történet, ami az előzménykötetek ismerete nélkül is maximálisan élvezhető.

Szerezd meg most!

4: biciklis
A fecsegő kastély

a_fecsego_kastely_borito_1000px.jpgGévai Csilla könyve igazi hűsítő csemege lesz a nyári szünetben egy finom limonádé mellé! A lebilincselően izgalmas, tanulságokban és magával ragadó helytörténeti érdekességekben gazdag meseregény azonnal berántja az olvasót, így aztán kezdő és haladó könyvmolypalánták számára egyaránt tökéletes választás!

Főszereplőnk, akit a háta mögött csak Nyafka Jankának hívnak az osztálytársai, merész elhatározást tesz: jelentkezik egy háromnapos biciklitáborba, hogy elnyerje az osztály legmenőbb bringása, Lánczos Zsombor szívét. A kaland azonban sokkal több izgalmat tartogat számára, mint azt gondolná! Rögtön az első éjszakai őrség alatt véletlen időutazásba keverednek a csendes, mindig bütykölgető Csabival! 1922-be érkeznek, és megismerik teljes pompájában a „rózsaillatú” Wenckheim kastélyt.

A rend végül helyreáll, és hőseink visszarepülnek a jelenbe. Csakhogy az átéltek után Janka többé nem a régi, már nem is érdekli igazán Zsombor, helyette a biciklizésen és a történelmi kalandokon keresztül valódi önbizalomra tesz szert, Csabiban pedig igaz barátra lel.

Kattints ide, és szerezd meg most!

5: vagány
Tündérek a tajgán

tunderek_a_tajgan_borito_1000px.jpgA Tündérek a tajgán Rádai Andrea műfordító első önálló regénye, amiben – nem meglepő módon – tündérek és más varázslények is szerepelnek.

A történet Mimiről szól, aki Szibériába utazik családjával tündérkeresztanyja fényűző, csodálatos esküvőjére. Főszereplőnk eleinte igencsak visszafogott; szeret olvasni, beszél az állatokkal – legjobb barátja egy hatvanéves görögteknős – szóval kevésbé varázslatos, mint azt először vártuk. De a cselekmény során a szemünk láttára válik igazi kis pörgős, vagány hőssé, aki képes visszafordítani Karbonára, a leghatalmasabb tündér gonosz varázslatát, amely az egész násznépet mély álomba szenderítette. Mimi nem adja fel, és megmenti családját akkor is, ha kiderül, ő nem tud varázsolni.

Mimi rájön, hogy sokféle varázslat van az életben és ezt ki is használja. Elfogadja magát olyannak, amilyen. Sokat tanulhatunk a vagány, de alázatos, bátor, de nem vakmerő lánytól, aki biztosan minden leendő kis fantasy-rajongó szívébe belopja majd magát!

Tedd kosárba!

6: kütyürajongóknak
Föld alatti kaland tigrissel és buszokkal

fold_alatti_kaland_tigrissel_es_buszokkal_borito_1000px-1.jpgKovács Attila rengeteg könyvet írt már a kisiskolás korosztálynak, és ez a tapasztalat nagyon is érződik a Föld alatti kaland című regényén. Pontosan tudja, hogyan lehet nemcsak megragadni, de fent is tartani az alsós olvasók figyelmét. Zseblámpás könyve vicces és fordulatos, biztos, hogy minden kütyürajongó kisiskolásból lelkes olvasót varázsol majd!

Halmi és MBE igazán szórakoztató 10 éves páros, akikkel egy forró, nyári estén útnak indulunk és meg sem állunk egészen egy sötét föld alatti járatig! Az egész kaland egy “élőzéssel” indul, ami során MBE hivatott híressé válni, de a live adásnak van még egy titkos nézője is. Vajon ki lehet az? Kik és miért ásnak az éjszaka közepén, ráadásul lopott ásókkal? És hogy lett Zitának (a fura lánynak a suliból) egy igazi, valódi, bengáli tigrise? Na, elég izgalmasnak ígérkezik?

Tedd kosárba!

7: fantasy
Groll legendája

groll_legendaja_borito_1000px.jpgEz a könyv a tökéletes első fanatsy regény! Igaz Dóra úgy vezeti be a kis olvasókat a fantasztikus irodalom összetett világába, hogy az a legkevésbé sem megterhelő, sőt!

Megismerkedünk Kálával, Alácia hercegkisasszonyával, akinek élete a jómodorról és mindenféle hercegkisasszonyi teendőkről szól, álmaiban azonban egy elfeledett helyen, Taharon jár. A város viszont összedőlni látszik, és a tahari gyerekek tőle várják, hogy megmentse ezt a birodalmat. Kála új barátai segítségével nekivág a küldetésnek!

Az óriások világa, az új- és öreghold misztikuma, többféle világ, megannyi szereplő; izgalmas, több jelentésű tartalmak és egy igazán hasznos és komoly üzenet. A történetben nagy szerepe van a szeretetnek, a figyelmességnek, a törődésnek is, sokféle mondanivalója van minden korosztály számára. Kell ennél több egy jó első regényhez?

Rendeld meg!

8: hangosan nevetős
A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután

a_gonosz_torpekommandosok_borito_1000px.jpgAki járatos a karikatúrák világában, annak biztosan ismerős Marabu, azaz Szabó László Róbert művészneve. A gonosz törpekommandósok az elismert rajzoló első gyerekkönyve. Ahogy a cím is sejteti, igazán egyedi történettel van dolgunk, amit a szerző saját illusztrációi gazdagítanak. Abszurd humorával, szórakoztató képeivel, könnyen olvasható, nagybetűs szövegével garantáltan kedvenc lesz.

Két iskolás fiú, Cérna és Dugasz farsangra készülve kalózjelmezben és álszakállban indul az iskolába. Egy sikátor sarkán hozzájuk hasonló kinézetű figura rántja be őket az utca sötétjébe, lebukást, titkos hadműveletet, törpekommandósokat emlegetve, miközben még őket nevezi elmeháborodottaknak. Főhőseink eleinte teljes értetlenséggel fogadják a gömbölyded törpediktátor hepciáskodását, de hamar rájönnek, hogy a harci kedvvel bőven megáldott törpék világuralomra törését csak ők ketten – az álszakálluk miatt törpéknek hitt –, kisiskolások akadályozhatják meg. Cérna és Dugasz beépülve a törpekommandósok közé titokban, leleményes humorú magánakcióikkal szabotálják a haditervet.

Itt rendelheted meg!

9: fantáziadús
Lili, Mikko és a minikalózok

lili_mikko_es_a_minikalozok_borito_1000px.jpgA regény főszereplői, Lili és Mikko egy talpraesett testvérpár, akikre egy szörnyen unalmasnak ígérkező vakáció vár utálatos nagybátyjuknál, Jimnél. A nagybácsi ugyanis kifejezetten rosszul van a gyerekekről, ha teheti, hozzájuk sem szól.

Nem túl lelkesen vágnak tehát neki az utazásnak, de annál nagyobb meglepetés éri őket, amikor a dolgok egészen másként alakulnak.

Jim bácsi szomszédja ugyanis egy igen érdekes idős hölgy, Telma Salamander. Akinek van egy beszélő kakasa (Pedro nevezetű). Meg egy nyugdíjas kalóz barátja, Falábú Forstén. A díszes társasághoz tartozik még egy csomó minikalóz is.

Az gyerekek összebarátkoznak az idős nénivel és a falábú ex-kalózzal, és az ő barátságuk nagyon fontos üzenete a könyvnek: attól, hogy valaki idős, még nagyon is lehet mókás, izgalmas és tevékeny. Sőt! Elszabadult minikalózok utáni hajszában is részt vehet!

Olyan ez a könyv, mintha egy élénk fantáziájú gyerek fejéből pattant volna ki: minden oldalon újabb meghökkentő, vicces vagy érdekes fejlemény várja az olvasót. És ez a varázslatos hangulat azonnal és visszavonhatatlanul beszippantja az olvasóját, legyen az 8 éves vagy 88.

Tedd kosárba itt!

10: családi
Megálljatok, tolvajok! - Az időtükrön át

megalljatok_tolvajok_borito_1000px.jpgA Megálljatok, tolvajok! egy hamisítatlan kalandregény - a múltban. Két főszereplőnk, Alex és Ruby testvérek, minden nyáron két hetet nagy-nagynénjüknél, Joanna néninél töltenek, aki egy kis fogadót vezet. Az ódon házban kezdődik a gyerekek kalandja, mégpedig azzal, hogy Alex egyszer belenéz a hallban található tükörbe, és nem magát látja viszont, hanem egy másik fiút. Sőt, azt is hallja, hogy a fiú beszél valakihez.

A testvérek rájönnek, hogy a tükör valójában egy átjáró - de azt nem tudják, hová. Ez persze rövidesen kiderül, az a sokk azonban, amit a megérkezés a múltba okoz, semmi ahhoz képest, amikor rájönnek, hogy nem tudnak visszamenni.

A Megálljatok tolvajok! egy nyomozós, pörgős kalandregény, de nem ez teszi igazán különlegessé, hanem az, hogy a gyerekek a saját családjukba érkeznek vissza, 1912-be. Lányok és fiúk egyaránt imádni fogják!

Tedd kosárba!

+1 ráadás
Menzacsata

menzacsata_3d.jpgHa pedig elfáradtatok volna a sok olvasásban, pihenésképpen ajánlunk egy szuper kártyajátékot is! A Lyukasóra sulis kártyák-sorozat első darabjaként jelent meg a Menzacsata. Ingergazdag, ismerős, könnyen tanulható, pörgős, szivatós és felettébb vicces játék lett! Különösen telitalálat a témája: meg kell szabadulnunk a különféle menzakajáktól. A kukacos alma, menzatea, különféle főzelékek másokhoz való átpasszolása és a saját kajakupacod eltüntetése a cél.

A szabályok nagyon egyszerűek: színre szín, vagy azonos ételre azonos étel. Pont, mint egy UNO, csak sokkal maibb, sokkal viccesebb, és sokkal izgalmasabb. Nagyon eltalált a grafikai ábrázolás és nagyon ötletesek a különböző akciókártyák. Rizotto bácsi mindenkinek szed még egy kicsit, Menzatündér megfelelő színt varázsol neked. Repetával kioszthatunk másoknak jó néhány adag menzakaját, Morzsi kutyusunknak pedig az asztal alá söpörhetjük a kajakupacunk egy részét. Tökéletes választás a Menzacsata iskolai szünetekre, baráti összejövetelekre és hosszú nyári estékre is. Pörgessétek, gonoszkodjatok és nevessetek nagyokat!

Tedd kosárba!

hupszi_3d_fiokos_crop.pngHa kedvet kaptatok a kártyázáshoz, de a menzacsata már megvan, akkor válogassatok ebből a cikkből minden korosztálynak!

A Lyukasóra Sulis Kártyák már három címet számlál! Wednesday- és Harry Potter-rajongóknak a Varázslabor című játékot, az állatrajongó kisiskolásoknak pedig a Hupszit ajánljuk. Mindegyik jó móka élmény lesz a szünetben!

Wágner Eszter cikkét olvastad

Kapcsolódó termékek