Rumini sikertörténete

Amikor lassan tizenöt éve Berg Judit becsomagolta és betette a fenyőfa alá a Rumini A4-es lapokra nyomtatott kéziratát, eszébe sem jutott, hogy idővel kötelező olvasmány, játszótér, szabadulószoba, társasjáték és még megannyi más lesz belőle – és több kötetnyi folytatást kell írnia hozzá. Hogy hogyan és miért lett ekkora sikere? Olvass tovább!

rumini_es_az_elsullyedt_vilag_borito_1000px.jpgVannak szülők, akik ma is értékesebbnek tartják a személyre szóló, kézzel készült ajándékokat. Van, aki kalózhajót és babaházat barkácsol, van, aki pulcsit köt vagy babát varr. És van, aki mesét ír (és/vagy rajzol): J.R.R. Tolkien, Roald Dahl, T.S. Eliot is írtak-rajzoltak mesekönyveket ajándékba. Előbbi kettő a gyerekeinek, Eliot a keresztgyerekeinek. Így született a Rumini is, Berg Judit a kislányának írta karácsonyra. A kézirattal aztán megkereste a Pagonyt is, ahol 2006-ban megjelent.

Volt rá igény

Az akkor négy-öt éve működő Pagony még csak a legkisebb korosztálynak adott ki könyveket. Berg Judit kéziratát azért hazavitte az egyik tulajdonos házaspár, és felolvastak belőle kisfiuknak, Bálintnak, aki imádta, és a lelkesedése meggyőzte a szüleit is. A Pagony kiadta a Ruminit, és ezzel el is indult az óvodás korosztálytól a nagyobbak felé, fokozatosan (de elég gyorsan) betöltve azt az űrt, ami a rendszerváltás utáni években alakult ki a gyerekkönyvkiadásban. A Pagonyt ez a hiány hívta életre. Több mint egy évtizede kómában volt már a magyar gyerekirodalom (a gyerekfilmről, mesejátékokról, meselemezekről nem beszélve), amikor három házaspár, aki nem talált könyvet a gyerekeinek, létrehozta a Pagonyt.

galleros_feco_naploja_borito_500px.jpgA kicsikkel kezdtek, de a nagyobbak se voltak jól ellátva olvasnivalóval. Lehet, hogy Berg Judit akkor is megírta volna a gyerekeinek Ruminit, ha tele lettek volna a polcok a 7-12 éveseknek szóló jó könyvekkel, erre ma már biztos nem tudna válaszolni. De nem voltak tele a polcok, a nagyívű meseregény pedig végleg hiányzott. Nem csoda, hogy néhány olyan gyerekregény is nagyot szólt akkoriban, amit ma már teljesen elfelejtettünk, és a mai választékban nem menne olyan nagyot. A Rumini nem ilyen. Nemcsak azért futott be, mert nem volt más, mert jókor volt jó helyen, hanem mert gazdag, sajátos világa és eleven szereplői telibe találták az olvasókat. A szerző a klasszikus, nagy ifjúsági kalandregények fonalát vette fel újra a meseregények és a fantasy nagyjainak világteremtő képességével. A sajátos világuk különböző világrészein kalandozó tengerjáró egerek meghódították a magyar gyerekeket.

Jött a folytatás

A nagy érdeklődés mellett az aktívan kimutatott igény – a Rumini sorozat történetében több alkalommal is olvasói levelek tömkelegében követeltek folytatást – is szerepet játszott abban, hogy a sorozat folytatódott. Ráadásul egy Év gyerekkönyve díj (2007) és egy József Attila-díj (2011) is bátorította Berg Juditot a további alkotásra. A Rumini első kötete felkerült az ajánlott kötelező olvasmányok közé. Az első könyv olvasása után pedig sokan végigfalják az egész regényfolyamot.

kalandszoba2.jpgRumini kalandszoba a Bartók PagonybanA Rumini egyik erőssége, hogy időnként más műfajok felé is elkalandozik. Az egyik spin-off kötet naplóregény (Galléros Fecó naplója a datolyaparti száműzetés idejéből, tengernyi kalanddal és helyszínnel), és van egy színdarab is. A Pagony igyekszik színvonalas kortárs alapanyagokkal ellátni a diákszínjátszókat, és a Rumini Ferrit-szigeten is ilyen, de a Magyar Színház is nagy sikerrel tűzte műsorra. Ha már itt tartunk:

Rumini mindenhol

elkezdett feltűnni. Mire a könyvsorozat megkezdte külföldi hódító útját (angolul, németül, hollandul, szerbül, oroszul jelent meg eddig), már számos igényes helyszín és játék várta a magyar gyerekeket. A Rumini játszótér a regényfolyam izgalmas helyszíneivel és a Szélkirálynővel ad lehetőséget a fantáziadús játékra, a Bartók Pagony lebilincselő kalandszobái a főváros egyik legvonzóbb gyerekprogramjává váltak, és öröm látni, hogy mindkét helyszín felkerült a gyerekekkel Budapestre érkező turisták térképére.

rumini_doboz_3d_vil_pici.jpgKészült társasjáték és több kártyajáték is, a kisebbeknek és a nagyobbaknak egyaránt. Igazán illik a Rumini kártyázó matrózaihoz a rafinált kártyajáték, nem igaz? Az egyszerű römitől Lencse Máté furfangos taktikai játékáig: a Kincsesláda lényege a gyűjtött kártyák értékének növelése és rontása, kiváló bevezetés az emelt szintű logikába és a közgazdaságtan alapjaiba. A legújabb Ruminis társasjáték a Rumini - Hajónapló egy igazi gyors, pörgős kártyaalapú játék. Kálmán Anna csodálatos rajzaival úgy érezhetjük magunkat, mintha belecsöppentünk volna Berg Judit regényébe, és együtt kártyáznánk a hajókabinban Ruminivel és Balikóval. Ebben a játékban a tengerész egerek a hajónaplót lapozgatva felidézik, milyen sok helyen jártak már, és mennyi izgalmas kalandban volt részük.

Az iskola-előkészítő foglalkoztató-füzettől a szépséges kézzel horgolt figurákig, számos igényes dolog található még a választékban. Az is szuper, hogy évek óta először nem csak „egy felolvasós“ hangoskönyv jelent meg magyarul; a Rumini többszereplős mesejáték formában készült el Horváth Illés, Reviczky Gábor, Schnell Ádám közreműködésével és sok zenével.

Itt a tizedik

Mindezek után érthető, hogy az utóbbi napokban egyre többen kérdezik a Pagony boltjaiba betérve, a boltok közösségi média oldalain, telefonon és levélben, hogy mikor érkezik pontosan az új kötet.

A Rumini is az a fajta könyvsorozat, amivel együtt lehet nőni. Bár a Harry Potter könyvek kapcsán sokan kérnek tőlünk tanácsot, milyen korban melyik kerülhet sorra, és hogy mennyire érdemes lebeszélni az összeset egy szuszra kiolvasni vágyó kilencéveseket, a Rumininél ez nem kerül szóba. Berg Judit sorozatában fejlődnek, sőt felnőnek a szereplők, és évek alatt végigolvasva úgy érzik a gyerekek, hogy az aktuális kötet nekik szól, és nem kell lehajolniuk hozzá; mégis bátran ajánljuk azoknak is, akik az első után megállás nélkül merülnének el benne.

És már jön is a Rumini és az elsüllyedt világ!

Kapcsolódó termékek