A legjobb regények a vízpartra

Ha nem csak limonádéra vágysz a strandon

"A tiniket kevésbé egyszerű szóra bírni a boltban, mint a 8-10 éveseket, de ha sikerül, abból mindig szuper beszélgetések kerekednek. Nekem az volt a benyomásom, hogy olyan könyveket keresnek, amik vagy kikapcsolódást jelentenek azáltal, hogy nem a mindennapi életről szólnak, vagy pedig olyasmit, ami nagyon is reflektál az őket érintő problémákra.

Gyűjtöttem nektek ilyet is, olyat is, csupa frissen megjelent könyv lesz ezen a kis listán. Így még a legnagyobb könyvmolynak is tudtok olyasmit ajándékozni, amire talán nem is számít." - olvasd tovább a Bartók Pagony üzletvezetőjének ajánlóját!

 

Még jól emlékszem, mennyire nehéz időszak a tinédzserkor. Ebben a néhány évben történik a legtöbb változás, a gyerekek kialakítják saját identitásukat, szokásaikat, önálló véleményüket az élet minden területén. Emellett meg kell birkózniuk a testük fizikai változásaival is, ami szintén nem egyszerű feladat. Pszichésen rendkívül megterhelő ennyiféle érzelmet és hatást feldolgozni, és sokszor a közvetlen környezettől kapott legnagyobb szeretet és megértés sem tud könnyíteni ezen. Minden rettenetesen kusza, érthetetlen dolgokat tesz és érez az ember.


Velem nem lehet járni

Ez a regény a Tilos az Á könyvek közül a legújabb, és ahogy már megszokhattátok, ismét egy összetett és gondolatébresztő témát boncolgat. Főszereplője Niko, aki egy túlsúlyos srác, emiatt az osztálytársai állandó céltáblája. Megküzdési stratégiája, hogy teljesen ignorálja az őt piszkálókat, igyekszik láthatatlan maradni, de amikor szemtanúja lesz annak, hogy egyik legnépszerűbb osztálytársát, Serát zaklatja egy fiú, azonnal közbelép, és ezzel egészen furcsa folyamatokat indít el.

Az érzelmek nagyon széles skáláján mentem végig, ahogy olvastam ezt a regényt. Sajnos szerintem mindannyiunknak vannak élményei olyan osztálytársakról, akik iskolai zaklatás áldozatai voltak valamilyen formában. Niko gondolatait olvasni sokszor fájdalmas volt, de azt is eszembe juttatta, hogy mennyire sok dolog van egy emberben, ami nem látszik kívülről. Niko vicces, értelmes, jófej srác rengeteg kreativitással és történetesen az átlagosnál nagyobb testtel.

Julcsi hihetetlenül jól megfogalmazta, miért kell mindenkinek elolvasnia ezt a regényt, olyannak is, aki volt zaklatás áldozata, azoknak is, akik valaha piszkáltak másokat valamiért, és legfőképpen azoknak, akik szemlélői ezeknek az eseményeknek. Mert néha tényleg elég egy ember, aki felszólal a zaklatott védelmében, és nem hallgat.

Ez a könyv teljesen jogosan nyerte el a Die Zeit Év Ifjúsági-és Gyerekkönyve díját tavaly.

Olvass bele a könyvbe, aztán rendeld meg itt!



Az Őrzők

Berg Judit nevét többnyire inkább a kisebbeknek szóló meséi kapcsán jegyeztük meg, szerintem nagyjából mindenkinél fellelhető legalább egy Maszat-könyv vagy a Lengemesék egy része. De aki ismeri Rumini kalandjait, vagy olvasta az Alma-sorozatot, azt nem fogja meglepetésként érni, hogy az író a kamaszokhoz is ugyanolyan természetességgel tud szólni, mint a kicsikhez. Az Őrzők egy letehetetlenül izgalmas krimi elképesztően sok történelmi ismerettel vegyítve. Annyira érdekes volt, hogy konkrétan leültem és fel sem álltam, amíg el nem olvastam az egészet.

Bora édesanyja oknyomozó újságíró, és egyik este nem jön haza. A lány először inkább mérges, de mikor reggelre sem bukkan fel, és telefonon sem elérhető, aggódni kezd. Majd kutakodni. A nyomok egy műkincsrablás irányába vezetnek, a történetbe pedig bekapcsolódik egy francia nyomozó is, aki évek óta próbálja kézre keríteni a hírhedt rablót, Hiénát.

A regény különlegessége számomra az volt, hogy milyen hihetetlenül sok történelmi tényt és érdekességet vonultat fel az író. Körülbelül 15 oldalnyi függelék tartozik a könyvhöz sok-sok magyarázattal, egyszóval nemcsak remekül szórakoztam, hanem egy csomó új információval is gazdagodtam néhány óra alatt.

Rendeld meg itt!


Teknősök végtelen sora

John Greent itthon főleg a Csillagainkban a hiba című könyv- és filmsiker kapcsán ismerhetitek, ami két rákos tinédzser szerelmének története. Pedig a Teknősök végtelen sora már a hetedik regénye, könyveit 55 nyelvre fordították már le, és több, mint 20 millió példányban keltek el világszerte. Nem véletlenül: rendkívül könnyed stílusban ír ugyanis nagyon mély témákról, sokszor saját életének nehézségeiből merítve, ami nagyon hitelessé teszi. Youtube-csatornát is vezet, ahol szintén kendőzetlenül beszél sokféle témáról, a felnőtté válásról vagy a mentális betegségekről.

Ennek a regénynek a főszereplője Aza, akinek unalmas hétköznapjait egy városában élő milliomos eltűnése forgatja fel. Szóval alapvetően itt is egy nyomozós regénnyel állunk szemben, azzal a különbséggel, hogy Aza OCD-s. Ezt a mentális problémát az író olyan természetességgel szövi a történetbe (személyes élményekre alapozva), amivel segít, hogy lekerüljön róla a stigma, és többet megtudjunk a betegség természetéről.

Nem csak ezt az egy regényét ajánlom egyébként, mindegyik rendkívül elgondolkodtató, humoros, de a legnagyobb erénye, hogy segít elfogadni, hogy mindannyian küzdünk valamilyen problémával, és ha erre úgy tekintünk, mint egy egyszerű tényre, ahelyett hogy kétségbe esnénk, azzal sokat segíthetünk a saját és a körülöttünk élők helyzetén is.

Itt tedd kosárba!



Futni valakivel

Ez a regény valójában nemcsak kamaszoknak íródott, hanem mindenkinek, bár két 16 éves szerelméről (is) szól. Az író, David Grossman mintha az emberi lélek minden titkának tudója lenne, olyan szeretettel és megértéssel formálja meg a karaktereit.

Történetünk Jeruzsálemben játszódik, és kezdetben két szálon fut: Aszaf élete nem túl izgi, ez a nyár pedig különösen borzalmas, mivel nővére eltűnt, ő pedig a jeruzsálemi városházán végez halálosan rossz munkát halálosan rossz fizetésért. Egy nap viszont fura feladatot kap: egy eltűnt kutyát kell felkutatnia.

Tamar ugyanennek a városnak egy másik szegletében pedig egy drogfüggőn igyekszik segíteni… és próbálja megtalálni elveszett kutyáját.

A párhuzamos szálak megmutatják, hogy két fiatal, akiknek az élete elsőre teljesen másnak tűnik, hogyan találhat mégis egymásra. A feszültséget tökéletes adagokban kapjuk, végig fennmarad a figyelmünk, megszeretjük a szereplőket minden hibájukkal együtt, és hiányoznak, amikor véget ér a történet.

Ezt a regényt 16 éven felül tényleg mindenkinek ajánlom.

Szerezd be most!









Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek