Hatalmas Pagony-szemle!

Sok-sok szuper új könyvünk jelent meg 2020-ban is! Ebben az ultrahosszú szemlében összegyűjtöttük egy csomót, hogy megkönnyítsük a szemezgetést! Készítsetek egy finom kávét vagy egy forró teát, és merüljetek bele!



Inkpen Mick: Kippi játékosdoboza és Kippi álmos

Kippi kutyus, eredeti nevén Kipper történeteiért a világ minden táján rajonganak a gyerekek 1997-es megjelenése óta.
Két kötetben mutatkozik be Kippi a legkisebbeknek: a Kippi játékosdoboza című kötetben a legkisebbek is csatlakozhatnak Kippihez a számolásban, tesztelhetik a tudásukat, vagy éppen vele együtt tanulhatják meg az első számokat, miközben ezáltal be is vonódhatnak a történetbe.

A másik kötetben, a Kippi álmos című mesében a kutyus alvóhelyet keres magának, de a megszokott helyén nem érzi jól magát. Ahogy a Kippi mesék általában, a Kippi álmos is mesés formába rejtett ismeretterjesztő kötet: meseolvasás közben a kicsik megismerkedhetnek az állatokkal, legfontosabb jellemzőikkel és lakóhelyeikkel.

Itt találod a sorozatot!

Pásztohy Panka: Pitypang és a hókutya

A kicsik egyik kedvenc sorozatának legújabb részében egy unalmasnak induló délutánba csöppenünk: szakad az eső, Lili pedig úgy érzi, minden lehetséges játékot kipróbált már... Ismerős, ugye?
Elhatározza, hogy megkeresi anyát, hátha neki van ötlete, mihez kezdjen, és hamarosan már régi fotókat nézegetnek anya kiskorából. Lilinek megakad a szeme egy fotón: a kislány-anyu egy akkora hóember mellett áll a képen, amekkorát Lili még sohasem látott! Kicsit el is szomorodik, amiért náluk csak eső esik.
Aztán kiderül, hogy anya tarsolyában is lapulnak szuper ötletek, és hamarosan a konyha közepén díszeleg a soha el nem olvadó hóember!
Kisvártatva megérkezik apa is, és egy Igazi Hógolyót nyom Lili kezébe! Lehetséges, hogy miközben ők anyával játszottak, észre sem vették, hogy odakinn is eleredt a hó?
A Pitypang-sorozat varázsereje pontosan abban rejlik, hogy egyszerre valóságosak és meghitten mesések a történetei. Hétköznapi eseményeket dolgoz fel, de az igazán meghatározó gyerekkori emlékek ezekből az élményekből születnek, az együtt töltött idő, a közös játék fontos alapot ad a gyerekeknek a későbbi életükhöz.

Tedd kosárba!

Kiss Judit Ágnes: Ki brummog a barlangban?

Kiss Judit Ágnes, a méltán népszerű Babaróka-sorozat írójának új, piciknek szóló, Ki brummog a barlangban? című könyvében mindent megtalálsz, ami a 2-5 éves korosztály nyelvi készségeinek fejlesztéséhez elengedhetetlen.
A találós kérdések a logikai és koncentrációs készséget is fejlesztik, amik rendkívül fontos alkotóelemei a magas nyelvi kompetencia elérésének. Nem véletlen, hogy a Ki brummog a barlangban? telis-tele van rímes, ritmusos, és tartalmilag is a 2-5 éves korosztálynak való izgalmas találós kérdéssel, amikhez – mivel a könyv felső és alsó részét külön tudjuk lapozni – a megfejtést jelentő állatot/tárgyat is társíthatjuk.

A színes, egyszerű, kedves rajzokkal egyben rá is vezethetjük a legkisebbeket a megoldásra anélkül, hogy kitalálnánk helyettük a feladványt. Érdemes Kiss Judit Ágnes könyvét már babakortól forgatni, hiszen a szöveg ritmusossága és Kismarty-Lechner Zita élénk színű, gyermekrajzokra emlékeztető illusztrációi miatt már első képeskönyvnek is szuper választás!

Kosárba teszem!


Dániel András: A kuflik és az elveszett folt

Nem túlzás azt állítani, hogy a kuflik megreformálták a gyerekkönyvpiacot és egy egészen új irányt jelöltek ki: Dániel András író-illusztrátor egy olyan univerzumot hozott létre, ahol minden a feje tetején áll, és az olvasó maximálisan engedheti szárnyalni a képzeletét. Mert milyennek “kell” lennie egy mesehősnek? Bátornak, tettrekésznek, gyorsnak, éles eszűnek és még sorolhatnánk. Ehhez képest a kuflik lassúak, lusták és rengeteget bénáznak. De tényleg, szinte egyfolytában saját magukat keverik bele valami teljes képtelenségbe.

Amikor azt hisszük, már nem lehet többet kihozni ezekből a szereplőkből, hogy már minden megtörtént velük, ami egy elhagyatott réten lehetséges, kiderül, hogy a fantáziának tényleg nincsenek határai. Ez a rész annyiból rendhagyó, hogy nem a megszokott két rövid történetet találjuk benne, hanem egy mesét bontott két részre a szerző. Érthető egyébként, mert egy olyan problémával találják magukat szemben a kuflik, ami komolyan veszélyezteti a lelki békéjüket: Zödön nadrágjáról eltűnik a folt!

Tedd kosárba!

Kiss Judit Ágnes: Babaróka kistestvére

A Babaróka-mesék a megjelenésük óta különleges helyet foglalnak el az olvasók és a Pagony munkatársainak szívében is. A kedves rókacsalád történeteit talán azért fogadta mindenki olyan hatalmas lelkesedéssel, mert nem egy elérhetetlenül tökéletes és harmonikus család életének hamis képét mutatják. Felszabadító olyan meséket olvasni, amikben senki sem hibátlan és tévedhetetlen, mégis megkérdőjelezhetetlen a köztük lévő szeretet. És a családi védőburkot az esetleges viták nem bontják meg, épp ellenkezőleg!
Az új kötetben visszatérünk az alapokhoz: a kisgyermekes családok mindennapi kalandjaihoz, nehézségeihez. Ahogy megszokhattátok, ebben a könyvben is néhány oldalas meséket olvashattok, Egri Mónika csodaszép, meghitt hangulatú illusztrációival díszítve, amik tökéletesen kiegészítik a történeteket.
A legfontosabb esemény, ami végigvonul a meséken, és ami a család életében bekövetkező többi változást is elindítja, az az, hogy Mamaróka kisbabát vár. Ez az oka annak, hogy a rókacsalád a költözés mellett dönt, sőt, Babaróka mostantól új óvodába jár majd.
A kistestvér születése mellett azért hétköznapibb témák is felmerülnek a mesék között, például választ kapunk arra is, hogy ha egy kisgyerek (elnézést, kisróka) képes az egész napot egy tóban pancsolva tölteni, vajon mi problémája lehet a kádban való fürdéssel.

Szívmelengetően kedvesek, érzékenyek és meghitt hangulatúak ezek a mesék, minden kisgyerekes család polcán ott a helyük!

Tedd kosárba!


3-5-8 perces mesék a barátságról

A sorozat legfrissebb kötete igazi aduász: a barátság mindenkit foglalkoztat, a legkisebbek életének is meghatározó része. Ebben a könyvben csupa olyan mesét olvashattok, amiben barátságokról van szó: akad veszekedős-kibékülős nyomozás, félős kislány a játszótéren, aki senkit sem mer megszólítani és egy néni, aki folyton egyedül üldögél egy padon... egészen addig, amíg szóba nem elegyedik egy kisfiúval, és ki nem derül róla, hogy remek játszópajtás.
De felbukkan benne a féltékenység is, erre is találhatunk megoldást a könyvben, egyszóval a barátság minden aspektusát körüljárjuk, ellenállhatatlanul mesés, kedves köntösben.
Rengeteg szuper beszélgetésre is lehetőséget adnak nektek ezek a kis sztorik. Megmutatják, hogyan lehet konfliktusokat elsimítani, félreértéseket megbeszélni vagy éppen legyőzni a barátkozással kapcsolatos félelmeket - ugyanakkor cseppet sem didaktikusak.

Tedd kosárba ide kattintva!

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!

Mintha az alkotással járó tevékenységeket körüllengené valamiféle misztikus tévhit, mely szerint a különböző művészeti ágakban csak azok a szerencsések remekelhetnek, akiket tehetséggel áldott meg a sors.

Szerencsére Agócs Írisz Rajzolj egy krumplit! című foglalkoztatókönyve gyorsan és sikerrel oszlatja el ezt a tévhitet. Megmutatja, hogy a rajzolás valójában egy boldog és örömteli időtöltés, ami bárki által elsajátítható!
A Rajzolj egy krumplit! funkcióját tekintve nem csak egy kreativitást és a finommotorikus készségeket fejlesztő foglalkoztató, de egy olyan könyv is, ami sikerélményekhez vezet, így a kisebbeknek és nagyobbaknak is segít megtapasztalni az alkotás örömét.

Tedd kosárba!



Miért nem a tengerben él a tengerimalac?

Biztosan minden szülő fel tudja idézni azt az érzést, amikor a gyereke valami olyasmit kérdez tőle, amitől kicsúszik a lába alól a talaj és hirtelen azt sem tudja, hogy ez hogyan jutott utódja eszébe, nem hogy értelmes választ adjon rá.
Például hogy a tengerimalac miért nem tengerben él, ha egyszer ez a neve. Vagy hogy miért szúr a kaktusz. Meg még ezer más fontos és izgalmas kérdés, amin a felnőttek már nem feltétlenül töprengenek el, hanem csak elfogadják, hogy ilyen a világ. Szúrós a kaktusz, óvatosan fogjuk meg. De hogy miért szúrós, azon nincs idő merengeni.
Szerencsére itt vannak nekünk a gyerekek, akik ezt megteszik helyettünk! És ez a szuper könyv, ami segítségünkre lesz a válaszadásban is, sőt, újabb és újabb izgalmas kérdéseket vet fel, hogy együtt fedezhessük fel a gyerekekkel a világ furcsaságait és érdekességeit.

A könyvet lapozgatva mesés keretek között tehetünk szert sok-sok izgalmas információra: miért van annyi homok a sivatagban, mi tartja a csillagokat az égen, vagy hogy honnan jön a boldogság.

Biztosan lesz közte, ami nektek, felnőtteknek is újdonság lesz!

Tedd kosárba!



Kertész Erzsi: Ludmilla megoldja és Ludmilla újabb esetei

Talán sokan már ismeritek a sajátos megoldások koronázatlan királynőjét, hiszen a második kiadást érik meg a kalandjai. Sőt, egyből megjelenik a második része is, sok-sok új történettel! De miért ekkora kedvencünk ez a mese és miért vagyunk biztosak benne, hogy nektek is az lesz?

Azért, mert ahogy egy igazán jó gyerekkönyvhöz illik, számtalan rétege van. Egyszerre mókás, elgondolkodtató és szerethető. Főszereplője egy rettenthetetlen kislány, Ludmilla, aki megelégeli, hogy a felnőttek folyton aggodalmaskodnak valamin, és úgy dönt, kézbe veszi az eseményeket. Problémamegoldó irodát nyit, és mindenféle gond, búbánat és nehézség megoldását vállalja.
Megismerkedhetünk egy csomó különféle problémával, és jó beszélgetésekhez is sok muníciót kapunk: ahány ember, annyi nehézség és annyiféle megoldás létezik.

Itt találod a sorozatot!

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló

Láttunk már gyerekkönyvet az alvásról, nem is egyet. Altatós meséket vagy a sötétségtől való félelmet legyőzni segítőket. Dániel András új könyve egyik sem, és mindegyik egyszerre.
Meg valami egészen más is. Ez a történet ott kezdődik, ahol a legtöbb alvós könyv véget ér, amikor a gyerek becsukja a szemét. „Katt”, kattan a villanykapcsoló jól ismert hangja, és ezzel indul a belső mozi.

A felügyelő-óvó szülő csak futólag, egyfajta belső hang gyanánt van jelen, de hangja egyre távolabbi, teret engedve a képzelet szertelen játékának. Megszólal a főhős kisfiú belső monológja, miközben elénk tárulnak a belső mozi vásznára vetített képek. A kötet voltaképpeni tárgya maga az elalvás, a tudatos és tudattalan közti állapot, az a tágas tér, amit szabad asszociációk rakoncátlan tömege tölt be. Ez a fantázia és művészet tere, ahol minden megengedett, bármiből bármi lehet, csupa átváltozás és varázslat.

Kosárba teszem!



Harcos Bálint: A halandzsarablók

Harcos Bálint mesekönyvei telis-tele vannak olyan szereplőkkel, akik kicsit kilógnak a sorból, szeretnek álmodozni és nagyon szeretnivalóak. A fantázia kisgyerekkorban szárnyal a leginkább, és nagyon fontos, hogy ezt a kreativitást és szabadságot meg tudják őrizni a gyerekek. Ezért olyan népszerűek a Szofi-mesék is a kicsik körében, hiszen a mindennapok eseményei közé csempészi bele a szerző a mesés elemeket.

A halandzsarablókban 12 abszurd, hihetetlenül vicces és a fantáziát megmozgató rövid történetet találtok, kezdve az oroszlánok sörényének nyírására specializálódott sörényfodrásztól egészen Gibrász Fickándorig, a hírneves nyomozóig, aki kizárólag képtelenségeket nyomozott ki, ezért elveszítette az állását.
Ismerkedjetek meg Korracsek nénivel, Lobélia kisasszonnyal, és ne csodálkozzatok akkor se, ha a könyv elolvasása után hosszas beszélgetésbe bonyolódtok a ruháitokkal!

Tedd a kosárba!


Igaz Dóra: Ádám és a dzsúdó

“De hát hogy lehet folyton nyugton maradni?”

Ez Ádám életének legnagyobb kérdése. Nagyon jó tanuló, mindig minden házija készen van, mégis szinte mindennaposak a beírások az ellenőrzőjében. Futkározik a folyosón, belebeszél a matekóra közepébe, nem tud nyugton ülni.
Ádám aktivitás iránti igénye nem csak a tanító nénijének okoz fejtörést, a szülei sem tudnak lépést tartani vele. Állandó feszültségeket szül, hogy a kisfiú folyton csinálni szeretne valamit, és egyetlen percig sem képes a fenekén ülni. Ismerős helyzet, ugye?

Aztán egy napon tudomást szerez a dzsúdó nevű sportágról, aminek a lényeg, hogy küzdeni és győzni kell. De hiszen ezt neki találták ki!
Győző bácsi, az edző nagyon másmilyen felnőtt, és nagyon eltérő a felfogása az életről, mint amihez Ádám hozzászokott. A dzsúdóórán azt tanítja, hogy sokkal fontosabb, hogy jól érezzük magunkat és a folyamatos fejlődést tartsuk szem előtt, mint hogy mindenáron nyerjünk.

Ha egy gyerek, aki eddig nem találta a helyét, rálel arra a közösségre, ahol otthon érzi magát, csodálatos változásokra és eredményekre képes! Ádám meséje inspiráló lehet minden kissé elveszett, de energiában dúskáló gyerek számára, hogy keresse az új kihívásokat és lehetőségeket!

Tedd kosárba itt!



Kiss Ottó: A bátyám öccse

Egy tízéves fiú mesél a bátyjáról és magáról Kiss Ottó remekbe szabott, mély és mulatságos gyerekvers-kisregényében.
Kiss Ottó karakteres, szókimondó hangjával, gyerekszlengtől, rontott szövegtől sem visszariadó stílusával hódított meg minket. Gyerekversben rendre két műfaj között ingázik: a mára klasszikusnak számító, a magyar gyerekversek első aranykorát idéző rímes, ritmusos az egyik, a filozofikus szabadvers a másik. Saját bevallása szerint utóbbi áll hozzá közelebb.
Ez a kötet most ilyen, bár én a korábbi, hasonló írásaihoz képest itt nem a filozofikus, hanem inkább a lélektani jelzőt látom találóbbnak. Olyan mélyre láthatunk egy testvérpár kapcsolatába az első sortól az utolsóig, hogy a végén nehéz elhinni, milyen rövid volt valójában a könyv.
Telitalálat helyzetek és poénok, lélektani vígjáték a javából, mindez kis- és nagykamaszoknak meg a szüleiknek. Egy tíz és egy tizenöt éves fiú, más világok, de már abban a korban, ahol jól látják és értik egymást. Értik, gyakran meg is értik, de annál pontosabban tudnak találatokat is bevinni. A folyamatos testvércivakodás, huzavona és rivalizálás, amit végigkísérünk, tele van felszabadító humorral. Magunkra vagy a gyerekeinkre ismerünk, ezért szoktunk a legjobb könyveken is olyan jólesően, hangosan felnevetni. A szívatások és játszmák közben viszont mindvégig fel-felsejlik a – tök ciki, ki nem mondaná egyikük se, még magának se – szeretet. Meg az a későbbi, felnőttkori mély kötelék, ami egy ilyen gyerekkori testvérkapcsolat purgatóriumában születik.

Tedd a kosaradba most!


Kerékgyártó István: Márk, aki hatévesen megmentette a világot

Kerékgyártó István elsőkönyves szerző - persze csak a Pagonynál, a kortárs irodalomban jártas felnőttek számára bizonyára ismerősen cseng a neve.
Ennek a meseregénynek a főszereplője Márk, akire hatalmas feladatot bíznak a Világ Tudósai: meg kell mentenie a Sperót, egy szuperszonikus űrállomást, ami az emberiség jövője szempontjából kulcsfontossággal bír. Ugyanis a Földet egyszerűen kinőtték az emberek: azért bocsátották útjára a Sperót, hogy a Jupiter egyik óriásholdján kialakítsák az új településeket. Azonban a kétbalkezes űrhajósok kicsit elbambultak, és tévedésből a Szaturnuszra írányították az űrállomást, majd ijedtükben otthagytak csapot-papot, és elmenekültek.

Az egyetlen ember, aki megmentheti az emberiséget és a Sperót a pusztulástól, az nem más, mint Márk, a majdnem hatéves, majdnem iskolás nagyfiú. Kizárólag ő az az egész világon, aki az összes kritériumnak megfelel, amit a Világ Tudósai a megmentő számára kijelöltek.
Márk pedig nem tétovázik, amikor a tudósok felhívják telefonon, azt feleli: "Ha ezzel megmenthetem az emberiséget, akkor természetesen vállalom.”

Kalandos, szuper pörgős meseregény, nem csak a világűr rajongóinak!

Tedd kosárba most!

Wéber Anikó: Hanga régi karácsonyai

A Hanga régi karácsonyai különböző korokba repít el bennünket. A kis olvasók a mesékben találkozhatnak Sissivel és a kislányával, Mária Valériával, az Andrássy grófokkal és grófnőkkel, de akár Szendrey Júliával is. Megismerkedhetünk továbbá régi karácsonyi szokásokkal, és akkor sem kell kétségbe esni, ha a gyerekek nem ismerik még a fent említett híres történelmi alakokat: egy mesén keresztül megismerkedni velük a lehető legkülönlegesebb élmény lesz számukra.

Megszokhattuk már Wéber Anikótól, hogy történetei fontos üzeneteket hordoznak. A rengeteg észrevétlenül átadott történelmi ismeret mellett a barátság erejéről, a jótettekről és a jót tenni akarásról is szólnak ezek a mesék.
Hangával, a hópihével indulunk a nagy kalandokra, aki a felhőkön közlekedik, és bármerre sodródik, mindig barátságot köt valakivel. Viszont - talán már hallottatok róla - a hópelyhek igazán különleges módszerrel barátkoznak, ugyanis csak az látja és hallja őket, akinek a tenyerébe szállnak!

Az teljesen egyértelmű az első perctől kezdve, hogy a szerző számára ez egy igazi szerelem-projekt volt: rengeteg izgalmas, különleges információt gyűjtött össze, felnőttként is sok-sok érdekességet tudhatunk meg minden szereplőről és helyszínről. Így nem csak a kis olvasók számára tartogat meglepetéseket, a felolvasó felnőttet is egyből beszippantja majd a mesék világa.

Itt tudod megrendelni!



Vörös István: Loni és a kísértetek

Vörös István nevét elsősorban a felnőtt irodalomból ismerhetitek, de sokszor publikált gyerekverseket is, két humoros vers-átirat kötete jelent meg Lackfi Jánossal közösen.
Most meseregénnyel jelentkezik, amiben az unokája, Loni a főszereplő. A regény kétrészes lesz, már készül is a folytatás. A Loni és a kísértetek az első rész, ebben barátkozik össze Loni a kísértet kislánnyal, Levélkével.

Ebből már sejthető is, hogy nem rémtörténetre kell számítani. A cuki, meghitt hangvételű meseregény leginkább arról szól, hogy két teljesen más világban élő kislány hogyan fedezi fel párhuzamosan egymás életét, családját, szokásait. Milyen valaki teljesen más szemével az ember, milyen embernek lenni? Ebből az alaphelyzetből alakulnak ki fejezetről fejezetre a vicces és bájos helyzetek, rengeteg rácsodálkozással és kalamajkával.

Mi nagyon a szívünkbe zártuk ezt a két bájos és kíváncsi kislányt, ráadásul Kasza Julianna rajzai csodásan kiegészítik a szöveget. Fiúknak is ajánljuk! Kísértetek, humor, szokatlan kalandok: érdemes belevágni.

Kosárba teszem!


Vadadi Adrienn: Öten a Kőhegyen

Vadadi Adriennt jól ismerhetik az óvodások szülei, hiszen könyvei számtalan kisgyerek számára könnyítették meg az ovikezdést és az ovis hétköznapokba való beilleszkedést. Most azonban egy nagyobbaknak szóló meseregénnyel jelentkezett, amit nagy örömmel vártunk!

Egy hatalmas és izgalmas kalandban vehetünk részt Bozóval, Julkával és Zsigával (meg Zsiga nyalókáival természetesen), akiknek feltétlenül el kell intézniük egy Fontos Dolgot, de mivel a felnőttektől semmiféle támogatásra nem számíthatnak ebben (amiatt a nyilvánvaló ok miatt, hogy folyton aggodalmaskodnak), úgy döntenek, hogy nemes egyszerűséggel kihagyják őket ebből a dologból.
Persze nem megy ám minden úgy, mint a karikacsapás - ahogy ez az életben általában lenni szokott - és a három barát egyedül marad az erdőben, ráadásul eltévednek, lemerül a náluk lévő telefon és az este is közeledik…

Kosárba teszem!


Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – karanténmese

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne beszéljünk a járványhelyzetről, hiszen ebben élünk már hónapok óta. A fülünkön még otthon is lóg az ott felejtett maszk, óvatosan nyúlunk mindenhez, és a kézfertőtlenítő olyan alapfelszereléssé vált, mint mondjuk egy mobiltelefon.
A járvány kirobbanása óta igyekszünk segíteni nektek, hogy könnyebbek legyenek a hétköznapok. Most sem hagyunk magatokra titeket, hiszen kis fellélegzés után új hullám kezdődött, amit mindenki kevesebb türelemmel visel, mint tavasszal.

Most pedig megjelent a Berci nem megy iskolába című meseregény, ami egy kisfiú szemszögén keresztül mutatja meg, miféle változásokkal kell szembesülnünk, mindezt olyan humorosan, kedvesen és könnyedén, hogy minket, felnőtteket is megnyugtat.
Bendl Vera meseregénye azért jött létre, hogy segítsen nektek feldolgozni a változásokat. Bár már edzettebbek vagyunk, mint tavasszal, azért sosem árt a támogatás, és a humor talán a legjobb megküzdési stratégia, amit csak bevethetünk.

Kosárba teszem!

Wéber Anikó: Marci és Merkúr – Űrlény az iskolában

Egy új osztálytárs néha olyan, mintha egy másik bolygóról jött volna. Így látja hősünk is, ezért nyomozni kezd. Tényleg földönkívüli a Merkúr nevű fiú? Vagy mégsem? Az a szép ebben a könyvben, hogy ezek a kérdések szó szerint is érthetők, és lehetnek erősen szimbolikusak is.

Wéber Anikó Az osztály vesztese c. regényével robbant be a gyerekirodalom világába. Érzékenyen, valódi empátiával és gyerekközösségben szerzett tapasztalattal tálalt fajsúlyos és nagyon aktuális iskolai, közösségi témákat az első három regényében. Nem a gyerekekhez ért, mint mondani szokás, hanem tényleg érti őket. Megérti a bennük zajló folyamatokat, és a köztük kialakuló viszonyokat. Remekül írja meg őket. Ábrázol, és elgondolkodtat, kulcsokat is ad a jobb megoldásokhoz, egymás közti viszonyokhoz. Jó lehet az osztályába járni.

Tedd kosárba most!

Kiss Judit Ágnes: Kalózok és a vajas keksz (nagybetűs szint)

Kiss Judit Ágnes Babaróka-sorozata nagyon hamar a kisgyerekes családok egyik legnagyobb kedvencévé vált, úgyhogy boldogan jelentjük: a nagybetűs résszel vadiúj sorozat indul kisiskolásoknak!

A könyv egy kalózcsalád életébe enged bepillantást (velük egyébként a Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg című könyvben már találkozhattatok), akik soha, semmilyen körülmények között sem hagyják el imádott hajójukat: ott él együtt szeretetben a kalózmama két gyermekével. Nincs szükségük sok mindenre ahhoz, hogy elégedettek legyenek: nem kell más, csak búvárkodás, látcsövezés, vajas keksz és rum (utóbbit persze kizárólag a család felnőtt tagja fogyasztja, ő is csak mértékkel).
A drámai fordulat akkor következik be, amikor utóbbi két dologból kifogy a kis família. A kalózmama egy idő után megelégeli ezt az áldatlan állapotot és elhatározza, hogy gyermekeivel együtt életében először partra száll...

Ide kattints a könyvért!


Vadadi Adrienn: Matricás Laci Londonban (angol-magyar nyelvű)

Matricás Laci népszerűsége évek óta töretlen, és ez nem is meglepő, mert ő a világ legviccesebb rablója! Ha hazatérsz, és az ajtódat színes matricák díszítik, biztos lehetsz benne, hogy Laci ott járt, és magához vett mindent, ami mozdítható. Persze az élet nem ilyen egyszerű, hiszen a nyomában folyton ott van Sárika, a minden lében kanál kislány, aki az igazság bajnokaként állandóan keresztbe tesz a mufurc rablónak.

A alapsorozat már teljes, a nagybetűs résztől egészen a 4. szintig kalandozhattok Lacival és Sárikával, most pedig azok is örülhetnek, akik az angol nyelvet szeretnék gyakorolni a segítségükkel. A könyv egyik lapján mindig angolul, a másikon pedig magyarul olvashatjátok a szöveget, ami egyszerű nyelven íródott, így aztán szuper gyakorlási lehetőség azoknak, akik frissen kezdték az angol (vagy magyar) nyelv tanulását.

Tedd kosárba!

Szabó Borbála: Kisvasút a pincében (harmadik szint)

Szabó Borbála sorozatának ez már a harmadik része (szigorúan véve negyedik, hiszen nagybetűs is van), de ez ne szegje senki kedvét: a sorozat lényege, hogy akárhol be lehet kapcsolódni, a történetek egymástól függetlenek, csak a szereplők azonosak. Úgyhogy ezt a könyvet azoknak ajánljuk, akik már hosszabb szövegeket is szívesen olvasnak.
Egy kedves, hóbortos család mindennapjaiba tekinthetünk be, akikkel folyton történik valami, ami akármelyik családban megeshetne, csak valahogy náluk sokkal viccesebb… mert van egy Átszívó Porszívójuk, ami elrepíti őket más korokba!
A második részben azt lesik meg a gyerekek, hogy az anyukájuk tényleg mindig olyan jó gyerek volt-e, ezúttal viszont egy komolyabb témát érintünk: a második világháború időszakába repülünk vissza a gyerekekkel, hogy egy rég eltűnt terepasztal sorsát kiderítsük.

Tedd kosárba itt!

Luca Novelli: Tesla és a kozmikus energiával működő gépezet

Nikola Tesla élete regénybe illően kalandos és hányattatott volt, róla mégsem szól annyi könyv és film, mint akár Da Vinci-ről vagy Hawkingról, pedig a világ egyik legjelentősebb feltalálója.
Rengeteg találmánya és világraszóló újítása közül a legismertebb a váltakozó áram, ez volt a legfőbb kutatási témája is. De közel sem az egyetlen, Tesla találta fel például a távirányítót, ami szintén mindannyiunk életének szerves része.
Viszont annyi minden van, amit érdemes még tudni róla és a szabadalmairól!

Tesla életútja hihetetlenül izgalmas, és ez a kis könyv könnyed stílusban, izgalmasan vezet be minket a 20. század áramforradalmába, rengeteg érdekes információt tudhatunk meg hatalmas tudósokról és segít megérteni, hogyan működnek a tárgyak, amiket nap mint nap használunk. Aki elolvassa, soha többé nem fogja unalmasnak tartani a fizikát!

Tedd kosárba most!

David Hockney: A képek története gyerekeknek

A képek története gyerekeknek című frissen megjelent művészettörténeti könyv végigkalauzol minket azon, hogyan jutottunk el a barlangrajzoktól a telefonnal készült fotókig, érintve minden fontos állomást és a legmeghatározóbb alkotókat.
Olyannyira nagy sikert aratott az olvasók és a szakma körében egyaránt, hogy a Bolognai Gyerekkönyvvásáron tavaly díjat is nyert, és már több, mint 12 nyelvre lefordították.

David Hockney, az egyik legnagyobb hatású kortárs művész jegyzi a könyvet, aki hatalmas tudását szerencsére rendkívül szórakoztató és magával ragadó stílusban tudja megosztani a kis olvasókkal. Hockney alkotótársa Martin Gayford művészettörténész, együtt mesélnek mindenki számára érthetően és befogadhatóan olyan nagy művészek alkotásairól, mint Monet vagy Caravaggio.
Bár a könyv a fiatalabb generációnak készült (létezik egy felnőtt verziója is egyébként), nem csak a gyerekek számára lesz érdekes. A sok-sok új információ mellett olyan kérdéseket is felvet, amik kisiskolás kortól kezdve mindenkit elgondolkodtatnak.

Tedd kosárba most!

Kate Scott: Csak Jack

Jack és édesanyja folyton költözködnek, mióta a szülei elváltak. A történet kezdetekor már a hatodik iskoláját kezdi két éven belül, ami azzal jár, hogy Jack kifejlesztett egy különleges képességet: bárhová képes beilleszkedni. A Sherlock-módszer segítségével nyomozza ki, hogy az adott közösségben hogyan fogadtassa el magát anélkül, hogy valójában közel kerülne bárkihez is.
Hiszen minek barátságokat kötni, ha aztán úgyis továbbállnak...? Ebben az új iskolában azonban nem várt dologgal szembesül: őszintén megkedveli az egyik osztálytársát, Tylert, aki szabadidejében (sőt, néha iskolaidőben is) feltalál mindenféle szuper dolgot, például szárnyas cipőket. Jack azt veszi észre, hogy nem figyel már oda a távolságtartásra, mindenfélét megoszt új barátjával, és minden idejüket együtt töltik.

Amikor azonban kilátásba kerül egy újabb költözés, kétségbeesik és megpróbál elvágni minden szálat, hogy kevésbé legyen fájdalmas a búcsúzás. Csak azt nem kalkulálja bele, hogy egy igazi barátságnak nem lehet fájdalommentesen véget vetni. A regény végére Jack megtanulja, hogy ha szeretünk, az néha fáj, de ha nem nyomja el az érzéseit, hanem beszél róluk és megéli őket, sokkal könnyebb mindenre megoldást találni.

Kate Scott története végtelenül bájos, mókás és letehetetlen történet arról, hogyan találja meg a helyét egy olyan kisfiú, aki évek óta nem mert megnyílni attól való félelmében, hogy magára marad.

Tedd kosárba!


Bojti Anna: A Lidércerdő mélyén

A felgyorsult 21. században, amikor minden pillanatban minden változik, még nekünk, felnőtteknek is nehéz leülni és elmélyedni egy regényben. Hát még a kiskamaszoknak! Bojti Anna legújabb könyve, A Lidércerdő mélyén rengeteget segíthet nektek abban, hogy kiskamaszotok visszataláljon az olvasás világába. Azzal, hogy megadja a gyerekeknek a döntés szabadságát, ők választhatják meg a befejezést, sőt, többször is elolvashatják a könyvet - hiszen többféle végkifejlet van - szerves részévé válnak az olvasmányuknak.
A Lidércerdő mélyén emeli a tétet a szerző előző könyvéhez, az Éjszaka az állatkertben-hez képest, hiszen itt még több izgalom, még több választási lehetőség és játék várja az olvasót! A történet is összetettebb, de a legszembetűnőbb változás az, hogy itt logikai feladatokat is meg kell oldania az olvasónak, több a kihívás és a rejtély, és nem bolyonghatunk kedvünkre össze-vissza a történetben: a döntéseinknek most valóban jelentősége és következménye van.
A Lidércerdőben elképesztő izgalmak várnak rátok: furcsa szobrok, beszélő fák és érdekes madarak, sőt: Marmor, a titokzatos földalatti birodalom! Sok dologra kell figyelnetek a kaland során: tárgyakat és információkat kell gyűjtenetek, hiszen ezek rendkívül hasznosak lehetnek később számotokra. Érdemes mindenkivel szóba elegyedni, akivel találkoztok, hiszen lehet, hogy megtudhattok tőle valami fontosat! A könyv hátuljában találtok egy kalandlapot, aminek segítségével számon tudjátok tartani a megszerzett vagy valamilyen célból felhasznált tárgyakat. Sőt, egy térkép is van benne, amin az útvonalatokat követhetitek nyomon.
A döntési lehetőségek száma szinte végtelennek tűnik, ez a könyv egy igazi, hosszú és izgalmas utazás lesz!

Itt teheted kosárba!

Szabó Borbála: A János vitéz-kód

Mi köze egymáshoz a mateknak és az irodalomnak? Hogy kerül egy plusz szereplő a János vitézbe? Megannyi kérdés, amikre mind választ kaptok Szabó Borbála legújabb regényében, A János vitéz-kódban. Azok a gyerekek, akiket eddig untattak a kötelező olvasmányok, most biztosan másként fognak rájuk tekinteni! Egy igazán mai, hihetetlenül vicces és kalandos sztori, az Abszolút könyvek legújabb tagja

Sokan sokféleképp próbálkoztak már azzal, hogy a motiválatlan kamaszokat közelebb hozzák a régi irodalmi művekhez. Szabó Borbála egy egészen extrém megoldás mellett döntött:
beledobott egy gyereket a sztoriba.
Kész. Hogy nem jutott ez eddig senkinek eszébe? Ütköztetni a posztmodern irodalmat a klasszikusok világával, behelyezni egy ma élő gyereket kortárs normákkal egy rég letűnt korba egy egészen fantasztikus ötlet, és a lehetőségek széles tárházát nyitja meg előttünk. Ami biztos, hogy ennyiféle megközelítési pont és ilyen sokoldalú diskurzus még sohasem alakult ki a János vitéz kapcsán.

Kosárba teszem!

Jennifer C. Bertman: Könyvvadászok 2. - A feltörhetetlen kód

Emily és James San Francisco-ban élnek, tagjai egy kódfejtős, rejtvénymegoldós online könyvklubnak, a Könyvvadászatnak. Az első kötetben már végére jártak egy egészen komoly bűnténynek, de úgy tűnik, a nyugodt hétköznapokat nem nekik találták ki.

Ugyanis egy könyvbemutatón furcsa eseményeknek lesznek szemtanúi, majd hozzájuk kerül egy minden eddiginél izgalmasabbnak tűnő, titkosírással írt szöveg.
Miután ezt megfejtik, már "csak" azt kéne kideríteniük, hogyan kapcsolódik ez a szöveg egy rég elsüllyedt hajóhoz, a Niantic-hoz, mi ez a Feltörhetetlen Kód, amire csak homályos utalások vannak a levélben, na és persze hogy mi köze ennek az egésznek Mark Twain-hez, Mr. Quisling-hez, a magyartanárjukhoz, és a városban előforduló rendszeres tűzesetekhez...

Mert bizony ezekből az összetevőkből kell valamit kifőzniük! Mr. Quisling-nek biztos, hogy vaj van a füle mögött, de vajon ő okozza a tüzeket? Ha igen, miért? Ezt a gyerekek nehezen tudják elképzelni, úgyhogy elhatározzák, hogy a végére járnak az ügynek.

Sok-sok kódfejtés, rejtélyek, gondolkodás, nevetés és izgalom vár rátok ebben a regényben, ami - ha egyáltalán lehetséges - még az elsőnél is parádésabban sikerült!

Tedd kosárba itt az első, itt pedig a második részt!

Jean-Claude Mourlevat: A Visszafelé-folyó

A Visszafelé-folyó nem csupán egy izgalmas és misztikus kalandregény, de egy fontos utazás is a tudattalanba, ahol minden furcsa teremtménynek és mesebeli helyszínnek metaforikus jelentése van. Egy varázslatos utazás történetét tárja elénk Mourlevat, ami közben elengedhetetlenné teszi azt is, hogy magunkba tekintsünk.
Tomek egy kereskedő fiú, akinek a boltjában mindent kapni. Egy este betér hozzá egy vele egyidős, különleges vásárló, aki mesél neki a Kzsar-folyóról, ami visszafelé halad. A tengerből ered, és egy hegy tetején végződik, tavacskát képezve egy apró kőmedencében. Aki a medence vizéből iszik, örök életre tehet szert. Tomek néhány nappal később az ismeretlen lány után indul a Kzsar-folyót kutatva, hogy a forrás vizéből kedves öreg nagyapjának, Isámnak hozhasson.
Ahogy mondani szokás, az utazás során az út a fontos, nem a cél. Nincs ez másként Tomek esetében sem. Kezdeti úti célját elérve már nem is fontos számára az, amiért elindult, annál inkább az átélt élmények, megismert emberek, és a metamorfózis, amint keresztülment. Az a belső változás, amely során komplexebbé vált a személyisége, épp úgy, ahogy a gyermekből fiatal felnőtt, majd felnőtt válik.
A Visszafelé-folyó egy igazán izgalmas, elképesztően fantáziadús és kreatív mese, tele varázslatos lénnyel, kalandokkal, mesebeli tájakkal, kedvességgel, humorral és bájjal. Egyszerre zseniálisan okos, mélyen érző és közben meghatóan szép történet a lélek fejlődéséről.

Tedd kosárba!

Mészöly Ágnes: Fekete nyár

A Tilos az Á könyvek legújabb tagjának szerzőjétől, Mészöly Ágnestől már megszokhattuk, hogy nem fél a nehéz témáktól. A Fekete nyárban is a tőle jól megszokott nyíltsággal beszél életről és elmúlásról, de a tinédzserlét összes nehézségéről, fájdalmáról és öröméről is.

A Fekete nyár egy idős asszony és egy 16 éves kamaszlány őszinte barátságának története. Fanni anime-rajongó, és ez a katolikus gimnáziumban, ahová jár, nem az a hobbi, ami népszerűvé teszi. Szomszédjával, Helga nénivel való barátságát viszont pont ennek köszönheti... Fiatal és idős egy hosszú és édes-bús nyáron rengeteget tanul egymástól és egymásról is.

A történetnek van egy erősen animékhez kötődő szála is, ami szintén rendkívül egyedivé teszi a magyar könyvpiacon: a történet két szálon fut, az egyik Urara a haláldémon története (ami felnőttként olvasva is elgondolkodtató és nagyon izgalmas) és bár látszólag ezek szervesen nem kapcsolódnak össze a jelenben játszódó szállal, végül mégis összeáll a kép.

Nagyon fontos, hogy a tinédzserekkel nyíltan beszélgessünk, együtt gondolkodjunk olyan témákról is, amikről nehéz vagy fájdalmas beszélni. A halál az egyik legnagyobb tabu a társadalomban, főleg az időskori halál. Pontosan ezért ennyire fontos ez a regény, nehezen is tudnánk hasonlót mutatni a tinédzsereknek szóló irodalomban.
A félelem az elmúlással kapcsolatban természetes, hiszen ismeretlen, ijesztő és talán felfoghatatlan is. Ezért kellenek ilyen olvasmányok, hogy tudatosítsuk, ez is az életünk része, fontos ledönteni a halált övező tabukat.

Annak ellenére, hogy megrendítő a témája, a Fekete nyár mégis az életörömről szól, és arról, mennyire fontos, hogy megéljük a velünk történő eseményeket, legyenek azok boldogak vagy elszomorítóak.

Kosárba teszem!

Balássy Fanni: Hol is kezdjem

A Hol is kezdjem Balássy Fanni első regénye. Olyan természetességgel, szeretettel és humorral szól a tinédzserkor örömeiről, nehézségeiről és a gimis mindennapokról, hogy igazi felüdülés kézbe venni. Minden kamasz polcán ott a helye!

Az ember 15 évesen rengeteg dologgal küszködik, elsősorban önmagával, keresi a helyét a világban, kapcsolódni próbál az őt körülvevő környezethez, de látja is már a hibáit. Keserédes, sok-sok felismeréssel és hatalmas változásokkal teli szakasza ez az életnek, és néha úgy tűnhet, a legnehezebb feladat éppen az, hogy megértsük saját magunkat.
Egy gimnáziumi évet ölel fel a regény, méghozzá az elsőt. A gimi első éve hatalmas változásokkal jár. Ez a felnőtté válás első stádiuma, az első komoly barátságok, szerelmek, csalódások és hatalmas remények felejthetetlen és sorsfordító időszaka. Főszereplőnk végigmegy az iskolai beilleszkedés stádiumain, új barátokat szerez, csalódik és persze - ahogy annak lennie kell - találkozik egy fiúval is. Ez az egyik legszeretnivalóbb szála az egész regénynek: amikor az első találkozásukkor a fiú véletlenül fejbe rúgja egy focilabdával, már tudjuk, hogy itt semmi sem megy majd simán.
“Kezdem ott, egy regényben olvastam egyszer, hogy szerelmesnek lenni olyan, mintha ezer pillangó repdesne a gyomrunkban. Aki nyelt már le káposztalepkét biciklizés közben, az nem lát ebben semmi romantikát.”

Tedd kosárba most!