Tágul a kufliverzum, itt az új kötet!

Dániel András
Először is született egy képzőművész, a neve Dániel András. Igazából író is lehetett volna, de inkább elismert kortárs festő lett. Hogy miért, azt kérdezd meg tőle... (Amúgy ezzel már sokan beelőztek, de a válaszokban soha nem lehetett csalódni). Szóval, aztán a festészet mellett elkezdett egy csomó olyan dolgot csinálni, ami izgalmas, változatos és hasznos, és egy idő után grafikai megrendelések hevertek az asztalán és képernyőjén, így magazinok, plakátok, könyvborítók százai lógatják a sarkukat most is szerte a világban Dániel András munkáival tele. Képzeld, D. A. még a Pagonynak meg a Tilos az Á-nak is dolgozott alkalmazott grafikusként, csinált egy csomó képet, borítót erre is, arra is...

Valószínűleg pont ez a kitérő inspirálta az elnyomott írót, hogy kiszabaduljon és végre belefogjon egy könyvbe. Hirtelen megtalálta azt, ahol a képzőművészet és az irodalom találkozik: a gyerekkönyveket. A legnagyobb meglepi pedig a célközönség volt.

Szerintem D. A. soha nem gondolta volna, hogy a groteszk képeket és abszurd poénokat a gyerekeknek ilyen simán beveszi a gyomra. Maximum annyit, hogy – persze, persze, mindig is voltak és lesznek is fura gyerekek, elvégre nekem is tetszett volna két hebehurgya boszi kalandos élete... (Amúgy a kicsik lehet, hogy a poénok felét nem is értetik teljes egészében D. A. könyveit hallgatva, de ez több szempontból hasznos. Az egyik az, hogy a szülők nem unatkoznak, sőt mi több, szétröhögik az agyukat, élvezik ők is a mesét. A másik pedig, hogy a gyerekek pontosan leszedik ezeket a poénokat – mindegy is most, hogy a szülők önfeledt reakciói, vagy a saját megérzéseik szerint – de pontosan észlelik, hogy van itt valami, ami tartós, amit meg kell majd érteniük, és amire vissza kel majd térniük később, majd, ha nagyobb leszek...) Talán pont ezért van, hogy a könyvek korosztályosan gyakorlatilag besorolhatatlanok - van aki rajong értük, és van, aki semmit nem ért belőlük. 

Szóval ott tartottam, hogy D. A. megírta a Matild és Margarétát, amibe az egész Pagony szerelmes lett: nem csoda, hiszen adott két olyan karakter, akikért nem lehet nem rajongani, és egy halom olyan zsigeri poén és szösszenet (pontosabban szösz és pösz), amitől lapozás után minden mesekönyv-olvasó megnyalja mind a tíz ujját.

Aztán szerencsére D. A. nem hagyta abba: megírta a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című könyvet, aminek folytatása is lett, mert az egy - kétperces sztorik áramlása D. A. fejében nem állt meg az első kötet után. Ezek a rövid történetek – első ránézésre – inkább nagyoknak, sőt, felnőtteknek szólnak. Ám itt jött megint a csavar, ugyanis a gyerekek simán vették a poénokat, sőt, annyira elemileg hat rájuk, hogy a legváratlanabb helyzetekben képesek idézni őket. Különös, de megesik - ahogy Bélabá mondaná... (Csakhogy itt még nem tartunk!)
De, mégis itt tartunk! Mert az átütő sikert D. A. gyerekkönyves pályafutásában bizony a kuflik hozták meg. Ez a hét fura lény, akiket nem lehet nem szeretni. A kuflik sikerét boncolgathatjuk: akinek tetszik ez a világ, az egy pillanat alatt szerelmes lesz az elhagyatott rét lakóiba, akinek pedig nem otthonos, annak valószínűleg soha nem is lesz az - mint ahogy azt D. A. gondolatvilágára és összes könyvére is igaz, sőt mi több, fentebb már ki is derült a figyelmesebb olvasók számára. Szerencsére sokan vagyunk fura olvasók, akiknek lakályos a kuflik humora és képi világa, és nem riadnak meg a mesébe ágyazott becketti vagy ionescói lételméleti és ismeretelméleti kérdésektől sem. A gyerekek meg végképp nem, minden felnőtt és szülő őszinte rácsodálkozására, ők értik a leginkább ezeket a kérdéseket!

Ám, ha onnan közelítünk, hogy mégis ki tippelte volna D. A. képzőművészeti alkotásait nézegetve, hogy ha ez a fickó gyerekkönyvet fog rajzolni, és pont a kicsiknek szóló meséi lesznek a legsikeresebbek, akkor önmagában abszurddá válik a történet. Az ovis korosztály olyan ismerősen mozog a kuflik univerzumában, hogy minden szülő aggódva kap a szívéhez: "Te jó ég, ebből a gyerekből sem lesz jóravaló adójogász!" Pedig nem erről van szó: egyszerűen D. A. abszurd logikája, groteszk lényei és zsigerileg borzongató alaphelyzetei egyből magukkal ragadják a kicsiket, még ha nekünk furcsa is, hogy a gyerekek ilyen komfortosan mozognak a kufliverzumban.

A kuflik után pedig jöttek a folyamatos sajtómegjelenések a narancsban, a meseutcán, a diványon, a nullahategyen, a kismoly.blogspot.hu-n, a 444-en, a prae-n, a sok kerületi és kulturális magazinban, és persze jöttek a kiadói felkérések és megkeresések, más szóval, tehát a szekér. Olyannyira, hogy az óriási közönségsikernek köszönhetően a Kuflik a mozivászonra kerültek.

"Scherer Péter nem csak bájosan rappel, de remek narrátor és kufliimitátor. Amíg kuflik vannak a tévében, nagy baj nem lehet, ennél már csak az lenne még jobb, ha sok, mit sok, rengeteg kortárs mese válna animációs formában is elérhetővé (online is)." - írta a Magyar Narancs.

És itt még mindig nincs vége a történetnek, sőt! A kuflik a mozivászon után meghódították a játékpiacot is. Mára egy kártyajáték, és két társas is született, amelyekkel bármikor kuflivá változhatsz. Az egyik a Kuflinyomozók, amiben nyomozhatsz és mesélhetsz két szabály szerint is (részletesebben ismerd meg itt!), a másik a frissen érkezett Jó étvágyat, kuflik!, amivel három különböző kooperatív játékot is játszahattok. 

Az elhagyatott rét, lassan mindenhol ott van: a kufliverzum tágulása rohamos és kétségeejtő, bármerre nézel belebotlasz: találkozhatsz velük diafilmen, hangoskönyvben Scherer Péter előadásában, matricákon, kreatív foglalkoztatófüzetben, plüssökben, de ami a legnagyobb hír, hogy megjelent a legújabb mesekönyv, a Kuflik és az Akármi!

Mindenkinek ismerős az az érzést, amikor reggel kinéz az ablakon, és nem tudja eldönteni, tél van vagy nyár. Nos, pontosan ez történik a hét kuflival is a legújabb kötetben! Mielőtt nagyon összevitatkoznának, elmennek a varázsgombákhoz, ahol kiderül, hogy új évszak köszöntött be. Rögtön meg is próbálnak nevet keresni neki: vajon a szörcsönd vagy a langyofagyolán lenne jobb? Persze ha csak simán ősz van, akkor is akad látnivaló az elhagyatott réten – Titusz és Fityirc például kiállításra mennek, hogy megnézzék az Akármit...

Szerezd be itt!

És, hogy mi lesz a kufliverzummal a továbbiakban? Azt senki sem tudhatja biztosan. Dániel András korábban azt mondta a KönyvesBlog-nak, hogy „Bizalmatlan vagyok a folytatásokkal szemben. Mondom ezt úgy, hogy két olyan történetem is van, a kuflik meg a Kicsibácsi, amelynek újabb kötete jelent meg (...) Szerintem van veszélye a sorozatoknak: ha az ember ugyanazt csinálja újra és újra, akkor az idővel – rossz értelemben – rutinná válhat. Olyan sok minden eszembe jut, annyi ötletem van, hogy nem is érzem indokoltnak, hogy újrázzak. Mindig jobban érdekel, amit még sose csináltam. A kuflik esetében úgy győztem meg magamat a folytatásról, hogy abban az lesz majd az izgalmas, hogy hogyan tudom majd felépíteni, bővíteni, és kibontani a kuflik univerzumát.”

Ha innen nézzük, akkor megnyugodhatunk, hogy a kuflik univerzuma bizony épül, tágul és bővül, miközben koherens, sőt egyre otthonosabb, ahova bármikor elmehetsz jóbogyót szedni, bújócskázni, vadmarcipánt enni, nyáron szilveszteri bulizni, vagy csak hasonheverőversenyt rendezni, míg a feje tetejére nem áll a rét, vagy míg a holdbéli nyúl dalra nem fakasztja a tücsköket, hogy a megfelelő pillanatban álomba ringasson téged, meg a gyerekedet is.

Azt pedig, hogy a Kuflik nem csak népszerű, de minőségi sorozat is, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kuflik és az elveszett folt 2021-ben meghozta Dániel Andrásnak az Év Gyerekkönyv Írója díjat!

Az újabb kalandok is tele vannak meglepetéssel, talán még a megszokottnál is több és viccesebb szójátékon nevethetsz, találhatsz elbújtatott őszi sanzonokat, sőt (de ezt azért tartsd titokban, nehogy rossz fülekbe jusson!) még az egyszerrenézőt is kipróbálhatod, amivel egyszerre látod, ami volt, ami van és ami lesz. Egyszóval lehet itt még Akármi is.