“Egy olyan történetet szerettem volna elmondani, ami egy kis személyes árulásból indul ki ennek a nagy történelmi eseménynek az árnyékában. A másodperc töredéke alatt hozott döntéseinket akartam ábrázolni, amik vagy nagy bátorságról tanúskodnak, vagy a gyávaság példái lesznek. Azt akartam bemutatni, hogyan lehetünk mindannyian hősök és bűnösök egyszerre.” Exkluzív interjú A kék kabátos lány szerzőjével, Monica Hessével
tovább...A kék kabátos lány főhőse, Hanneke kalandja 1943 januárjában játszódik Amszterdamban. Biciklin járja a várost a feketepiacon élelem és ruha után kutatva a családjának. Hanneke talpraesett, és a borzalmas körülmények ellenére sikerül egy kiegyensúlyozott életet biztosítani a családjának és magának. A háború borzalmai már régen elérték Amszterdamot. Hanneke is elvesztette a szerelmét, aminek a története éppen olyan izgalmasan és fokozatosan bontakozik ki a regényben, mint a hajsza, egy eltűnt zsidó kislány után. Egy nap egy idős néni beavatja egy titokba, Hanneke előtt pedig akaratlanul is kibontakozik a valóság borzalma, ami körülveszi őt. Hanneke élete ettől a naptól teljesen megváltozik. Lassan sodródik bele az ellenállás szövetébe, hogy aztán közösen küzdjön zsidó és nem zsidó fiatalokkal a náci rezsim ellen.
tovább...Az írásbeli magyar már lement, szerencsére a szóbelire való felkészüléshez még van idő. Úgy látod, szükség lenne még valamilyen támogatásra, hogy magabiztosan induljon a szóbelire a gyerek? Ez a két könyv olyan eszköz, ami ebben segít.
tovább...Annyiféle dolog van, ami tönkreteheti a gimis éveket, de szerencsére ma már mindenre van egy jó könyv, ami ha megoldani talán nem is fogja, kicsit könnyebbé teszi majd azokat. A szerelemmel kapcsolatos dolgokra viszont valahogy sosem figyelünk. Ha egy barátnőd bepasizik, akkor vagy tök aranyosan, vagy tök idegesítően kezd el viselkedni, de a legritkább esetben gondolsz arra, hogy a lány nem azért tölt annyi időt a sráccal, mert aaannyira szerelmes. A 7 nap szerzője, Even Ainsworth új könyve, a Belezúgva segít, hogy felhívja a figyelmed arra, mitől lesz fojtogató egy kapcsolat.
tovább...Az ember sosem nő ki a hőstörténetekből, mind szeretjük, ha elkapják a gonoszt, felderítik a rejtélyt és leküzdik a boszorkányt, de néha még a leghétköznapibb döntések meghozása is hőstett tud lenni, amit csak akkor tudunk értékelni igazán, ha magunk is szembenéztünk már a problémával. Gyilkosságok felderítése, kettősügynökök lekapcsolása, birodalmak megmentése és életbevágó levelek kézbesítése sokszor semmi ahhoz képest, mint kiállni az igazunkért és szembenézni a felnőtté válással. A következő könyvek között megtalálhatjátok a számításotokat akkor is, ha az előbbit, és akkor is, ha az utóbbit keresitek.
tovább...Sepsi László egyedi módon ötvözi a thriller, a krimi, a road movie és a fantasy műfaji elemeit az Ördögcsapásban. A céljaik érdekében akár az ördöggel is szövetkező, kilátástalan helyzetű, vidéki fiataloknak kegyetlen gyorsasággal kell szembesülniük a felnőtté válással.
Te mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod?
tovább...Sepsi László egyedi módon ötvözi a thriller, a krimi, a road movie és a fantasy műfaji elemeit az Ördögcsapásban. A céljaik érdekében akár az ördöggel is szövetkező, kilátástalan helyzetű, vidéki fiataloknak kegyetlen gyorsasággal kell szembesülniük a felnőtté válással.
Te mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod?
tovább...A Tilos az Á Könyvek négy nem mindennapi könyvvel kezdte az évet. Sokkoló témaválasztás, meghökkentően új látásmód, nem várt megoldások! Mind a négy regénynek nagy a tétje, és ami még közös bennük, hogy valóban képesek kíméletlenül őszinték lenni az olvasóhoz. Ismerd meg a Tilos az Á könyvek újdonságait!
tovább...