Hangolódjatok kreatívan a karácsonyra!

Szuper kézműves ajándékötletek!

December elején elkezdődik a karácsonyvárás, amit a gyertyák gyújtogatása és a csokit rejtő ablakok nyitogatása mellett akár kreatívkodással is tölthettek! Készítsetek ajándékot közösen a kicsikkel, vagy biztassátok a nagyobbakat önálló kreatívkodásra, hiszen annyi mindent fejleszt gyermekkorban a kézműveskedés! Ismerjétek meg a legkreatívabb játékokat és könyveket, amikkel boltjainkban is találkozhattok!

auzou5567.jpegFeladatkártyák minden hangulathoz

Egyik kedvenc kreatív játékunk kis helyen is elfér, színes, sokszor újrajátszható, sőt még egy óriásjáték is kirakható a kisebb feladatkártyákból. Az Auzou márka letörölhető fejtörő feladatkártya-csomagjában 20 különböző játékot, például labirintust, számösszekötőt, hibakeresőt és párosítós játékot is találtok. A kártyákhoz jár egy toll, aminek a végével letörölhetők a megoldások, így később újra meg lehet oldani a fejtörőket.
A csomag rendkívül színes, a papír jó minőségű, a rajzolt figurák pedig kedvesek. Akár a karácsonyi változatot választjátok, akár a pingvines, cicás, unikornisos, vagy labirintusos témát, mindig lesz min gondolkodni. Sőt advent idejére érkezett egy papírdekoráció készítő készlet is ugyanebben a formátumban. Sálas rókákkal, csengettyűkkel, aranyfonállal saját kezűleg készíthetitek el a lakás bájos díszeit.

6 éves kortól.
Itt találod a kártyákat!

nezd_itt_lakik_boribon_1000px.jpegNézd, itt lakik Boribon!

A Nézd, itt lakik Boribon! egy játszófüzetbe rejtett babaház, amit közösen építhettek meg (olló és ragasztó segítségével), a játék után pedig a borítóból készült borítékban könnyedén elpakolható. Rengeteg izgalmas apróságot tartalmaz, amikkel kedvetekre rendezhetitek be vagy rendezhetitek át Annipanni és Boribon otthonát. Sőt akár ti magatok is kitalálhattok új berendezési tárgyakat, így fejlesztve a gyerekek kreativitását és kézügyességét.

Ha ez még nem lenne elég, a Nézd, itt lakik Boribon! a szövegalkotó készséget is hatékonyan fejleszti. A kicsikkel már kétéves kortól mesélhettek közösen, az óvodások pedig már önállóan vagy kortársaikkal is számtalan történetet tudnak eljátszani, így a kis mesehallgatókból hamar kis mesemondók válhatnak Boribon segítségével.

2-5 éveseknek.
Kattints ide és szerezd meg most!

avenirbts216017.jpegKrétát a kezekbe!

A felhőtlen alkotáshoz elengedhetetlen a jó minőségű rajzeszköz. Az Avenir kreatív zsírkrétás készlete két témával lepi meg a gyerekeket. Az egyik a képen is látható 4 évszak, a másik pedig az erdei koncert. A kreatív színező készlet doboza 12 méhviasz krétát, színezhető és összeállítható papírtáblákat, valamint számos kedves állatfigurát rejt. A figurák és a négy évszakot bemutató papírtábla külön szedhető és színezhető. A levél formájú kréták használata egyszerű és biztonságos, így már a legkisebb kezek is bátran alkothatnak velük.

3 éves kortól.
Kosárba a 4 évszakkal és a zsírkrétákkal!

3831720.jpegBori adventi foglalkoztatója

Ha színezünk, rejtvényeket fejtünk és karácsonyi papírdíszeket készítünk, sokkal gyorsabban telik az idő, és már nem is olyan nehéz várni a karácsonyra. Bori adventi foglalkoztató füzete a Barátnőm, Bori-sorozat legújabb tagja, és 96 oldalon keresztül jobbnál jobb játékos feladatokat tartogat a gyerekek számára.

Vegyétek elő a ceruzákat, az ecsetet, az ollót - és persze néhány finom kekszet -, aztán kezdődhet a szórakozás. A karácsonyi témájú rejtvényekkel, színezőkkel gyorsabban telnek az advent napjai.

3-6 éves korig
Rendeld meg most!

vonalbol_kimenni_er_beliv_borito_1000px.jpgSzabadon szárnyaló pacák!

Biztosak vagyunk benne, hogy már ti is találkoztatok Agócs Írisz krumplirajzolós sorozatával, aminek segítségével rájöhettek, hogy rajzolni nem is olyan nehéz. Legutóbbi könyve, a Vonalból kimenni ér! viszont már az alkotókedvről szól. Pontosabban arról, hogy hogyan őrizhetjük meg az alkotókedvet, elengedve minden olyan blokkoló tényezőt, ami akadályt gördít a szabadon kísérletező rajzolás, festés elé.

Ebbe a könyvbe bizony bele lehet rajzolni. A „szabad pacás oldalak”, arra valók, hogy bármit beleképzeljünk és belerajzoljunk az előre elkészített festékfoltokba. A tematikus oldalpároknál pedig benépesíthetitek a dzsungelt, a tengert és városi forgalmat is alkothattok.

"Azoknak a jutalma pedig, akik elég bátrak, hogy telerajzolják az oldalakat, egy olyan különleges és egyedi kötet lesz, amiből csak egyetlenegy létezik a világon" - mondta könyvéről Agócs Írisz.

3-6 éves korig ajánljuk, de akár felnőtt rajzolóknak is jó lehet.
Tedd kosárba!

screen-shot-2022-08-01-at-73230-pm.pngRajz és mese

A Rajz és mese egy kreativitást fejlesztő játék gyerekeknek, ahol próbára tehetik a fantáziájukat és a tudásukat. A játék célja, hogy minél többet használják a képzelőerejüket, fejlődjön a rajz- és beszédkészségük, bővüljön a szókincsük.

Lehet ketten vagy csapatokban is játszani, pontozással, vagy anélkül is, csak rajtatok áll, hogyan lesz mindenki számára élvezhető. Szórakoztató és tartalmas időtöltés gyerekeknek és szülőknek is!

6-12 éveseknek.
Kosárba vele!

keptelen_keprablas_borito_1000px.jpgKéptelen képrablás - Mesék a múzeumból

Hogy hol találkozik a képzőművészet, a színház és a gyerekirodalom? Hát itt, a Képtelen képrablásban! Volt egyszer tizennégy festmény, ezekről született tizennégy történet, melyek először előadás formájában keltek életre, most pedig antológiába gyűjtve olvashatók. Ráadásul Rubik Anna varázslatos illusztrációival!

Ha szereted a jó történeteket, ha szeretnéd közelebb hozni a festészetet a gyerekekhez, ha te is úgy gondolod, a képzőművészet minden korosztályhoz szól, akkor a Képtelen képrablást imádni fogod!

Rubik Anna illusztrációi zseniálisan gondolják tovább a képeket, tele vannak játékossággal és kreativitással, akárcsak a kötetben szereplő tizennégy történet. Barangoljatok a gyerekekkel együtt a képzőművészet és a mesék világában!

6-10 éveseknek
Szerezd meg most!

sonia-leong-manga-kezdoknek-interaktiv-bevezeto-a-mangakeszites-muveszetebe.jpegMangarajzolás? Miért ne?

A manga a japán stílusú képregény, amit az európai és amerikai képregényekkel ellentétben nem jobbról balra, hanem visszafelé, balról jobbra olvasnak, és a képkockák olvasási iránya is különbözik a megszokottól. És ha ez még nem volna eléggé érdekes, a mangáknak sajátos képi világa is van. Ezt a kifejezésmódot ismerhetitek meg, ha kézbe veszitek a Manga kezdőknek című könyvet, ami egy interaktív bevezető a manga alkotás művészetébe.

A könyvben számos gyakorlóoldal és érdekes feladat található, melyek arra buzdítanak, hogy rögtön rajzoljuk is le, amit a könyvből megtanultunk. A kreatív tanácsok, technikák, gyakorlatok és lépésről lépésre bemutatott projektek révén a Manga kezdőknek tökéletes segédeszköz a kezdő mangaművészek és illusztrátorok számára.

10 éves kortól.
Rendeld meg!

A kreatívkodás, a szabad képzeletáramlás mind mind hozzájárul a saját és gyermekeink pszichológiai jóllétéhez, ezért remek ötlet, hogyha ezt az amúgy is kuckós időszakot még egy igazán kikapcsoló tevékenységgel is összekötitek. Kreatívkodásra fel!

Kapcsolódó termékek