Íródik, aminek íródnia kell

Mit csinál az író nyáron? 19. rész - Interjú Grancsa Gergellyel

Több éve indítottunk egy nyári cikksorozatot a Pagony blog oldalán, ahol a szerzőket, illusztrátorokat faggattuk. Szerencsére eljött az ideje, hogy folytassuk!

Mostani kiszemeltünk Grancsa Gergely Kalasnyikov és Rózsafüzér c. regény egyik szerzője!

Ismerjétek meg közelebbről ti is!

tovább...

Kortárs tükör az iskoláról

Bántani és bántva lenni - hol kezdődik és hol ér véget a lánc?

Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve alig pár hete jelent meg, és máris óriási port kavart. A publicista, napközis tanárnő tollából olyan mű született, ami  érzékenyen mutatja meg aziskolai bántalmazást, és nem hagyja ki a történetből a családi környezeteket sem. Feszesen, pontosan tapogatja ki a gyerekek belső világát. A hihetetlen empátia ugyanakkor nem könnyíti meg az olvasó dolgát, gyorsan a mélyre ránt. A szöveg mégsem a témája miatt lehengerlő, bár meg kell hagyni, hogy a magyar gyerekirodalomra egyáltalán nem jellemző ez a fajta társadalmi rexlexió. De akkor mitől olyan ütős a regény, hogy egyszerűen nem bírtam egyben végigolvasni, és már az első húsz oldal után sírnom kellett?

Kattints a cikkre, és kiderül!

tovább...

A könyv, amivel könnyebben indul az iskola!

Rázódjatok vissza Bencével és Nabuval!

Hiába szívet fájdítóan jó az idő, sajnos újra itt a szeptember: ideje visszarázódni az iskolába és a hétköznapi kerékvágásba. Ha ez nálatok sem megy zökkenőmentesen, a Bence és a türkiz Nabu biztosan segíteni fog, fiúknak-lányoknak egyaránt! Kattints és olvasd el, miért!

Bánáti Anna írását olvasod.

tovább...

5 képeskönyv, amit nem tudnak megunni a kicsik

A legkisebbek kedvenc képeskönyvei

Kíváncsi vagy, hogy milyen újdonságok jöttek a kicsiknek? Szeretnél olyan mesét olvasni, amibe beleszerelmesedik a gyereked? Most összeszedtem öt olyan kicsiknek szóló történetet, ami megragadja a gyerekeket vizuálisan, és a szereplőkkel könnyen, szívesen azonosulhatnak, sőt a sokrétegű poénok miatt a szülők sem unják a olvasást.

tovább...

A tinédzserek társas magánya

Dr. Murányi Fanni gondolatai az Én vagy senki c. kamaszkrimi kapcsán

A tinédzser lázad, hiszen ez a dolga. A tinédzserek „problémaviselkedésén” az identitáskeresés folyamatát képező, a normától eltérő cselekményeket értjük, mint például az alkoholfogyasztás, cigarettázás, szexuális aktivitás. A kriminológia szakos Mészáros Dorka ifjúsági krimiregényében foglalkozik a kérdéssel: mikor válik a társadalmi normaszegés veszélyforrássá? Miért jut el valaki egy bűncselekmény – jelen esetben egy gyilkosság – elkövetéséig?

tovább...

Merülj el a fantasztikum világában, oldd meg a rejtélyt!

Misztikus és fantasztikus detektív regények kamaszoknak

Különleges lények, mágikus világok, rejtélyes kalandok, hátborzongató események – ezek elmaradhatatlan kellékei egy jó fantasynak. Tolkien, Hoffmann, Lovecraft, Poe – csak pár név azok közül a kanonizált írók közül, akik maradandót alkottak a fantasztikus irodalom területén, és egy olyan folyamatot indítottak el, amelynek hatására napjainkban a fantasy műfaj nem csak a szépirodalom, de a számítógépes játékok és a filmipar területére is begyűrűzött, és világszerte milliók rajonganak érte. Lássuk, Harry Potter, A Gyűrűk UraA végtelen történet és társaik után milyen újdonságokért rajonghatunk!

tovább...

Új Bogyó és Babóca sorozat

Könyvek a legkisebbeknek

Bartos Erika az a magyar szerző, aki olyan empátiával fordul a gyerekekhez, hogy nem tud olyan mesét kiadni a kezei közül, amire ne reagálnának a gyerekek óriási lelkesedéssel. Most egy olyan képes szótár-sorozattal készül a kicsiknek, amivel bátran ismerkedhettek a színekkel, formákkal, bútorokkal, ruházattal, növényekkel.

tovább...

Bartos Erika és a könyvek

Interjú a szerzőnővel

Bartos Erikát faggattuk sok-sok megjelent könyve kapcsán, hiszen Bogyó és Babóca  hamarosan rollerezik, valamint teljes lett a keményfedeles Bogyó és Babóca lapozó sorozat is! Természetesen örömmel beszélgettünk a Budapestes könyvekről is, és szóba került még rengeteg régi-új könyve, melyek meghatározzák a népszerű írónő mindennapjait, nemcsak nyáron...

tovább...

Kimondom: elavultak

De kik azok a Booktuberek? 4. rész - Interjú György Teklával

Vloggerek, Youtuberek, Booktuberek... De kik ők? A Booktuberek, azok vloggerek és egyben Youtuberek is, akik a YouTubeon teszik közzé a könyvekkel kapcsolatos videóikat.
Interjúsorozatunkban most megismerhetitek őket,

tovább...

Sütihasználati beállítások