A kórházban fekvő nagypapa élete utolsó napján meséli el kisunokájának az életét. Kéz a kézben ülnek, a fiúcska pedig figyelmesen hallgatja a sok kalandot és csínyt, amelyeken a nagypapa keresztülment. A végén a nagyapó így von mérleget: „Többnyire szerencsés ember voltam.” Mindig erővel telve vetette magát a hétköznapokba, soha nem hátrált meg a nehézségek elől, és valójában sosem érte igazán nagy baj. Nem volt számára túl magas fa, túl magányos vidék vagy túl mély tó... Olvass tovább, ismerd meg a könyvet!
tovább...