Ilyen volt 2020!

Visszatekintő

Év elején szokásunk mesélni nektek arról, mi minden történt a Pagony kiadó életében az elmúlt 12 hónapban. A 2020-as év minden szempontból rendhagyó volt, sok-sok olyan nem várt fordulatot hozott, amikhez villámgyorsan alkalmazkodnunk kellett.

S69906863_3376944685652926_793695241742843904_o.jpgA Pozsonyi Piknik hagyományos sütivására 2019-benzámunkra nagyon fontos a veletek való közvetlen együttlét: szeretünk beszélgetni a Könyvhéten, együtt ünnepelni a Pagony szülinapját, vagy a Pozsonyi Pikniken sütizni egy jót. A PagonyFesztről már nem is beszélve, ami évek óta egyre népszerűbb találkozási pontja a szerzőknek, illusztrátoroknak és az olvasóknak. Nekünk ez az egyik legkedvesebb fesztiválunk, mindig hatalmas lelkesedéssel szervezzük, készülődünk, találunk ki újabb és újabb programokat.
Ezekben idén - hagyományos formájukban - nem volt részünk, mi mégsem búslakodunk, hiszen így is rengeteg időt töltöttünk együtt, még ha nem is úgy, ahogyan megszokhattuk. Büszkén jelentjük, hogy egyetlen programunkról sem kellett véglegesen lemondanunk, mindet sikerült átköltöztetnünk az online térbe, és most már bátran mondhatjuk, hogy igazi online közösséggé formálódtunk - veletek, olvasókkal, vásárlókkal együtt. Köszönjük nektek, hogy velünk voltatok ebben a furcsa évben is!

Bár reményeink szerint hamarosan újra látjuk egymást, és a könyvbemutatók, fesztiválok ismét megtarthatóak lesznek, de az online világban is jól érezzük magunkat! Ezért további sok-sok mókás és hasznos tartalommal készülünk 2021-ben is!

És most beszéljenek helyettünk a számok és tények!

2020-ban 73 Pagony és Tilos az Á könyv jelent meg! Bemutatkozott 8 új szerző, Balássy Fanni, Bendl Vera, Kerékgyártó István, Rojik Tamás, Rutkai Bori, Szentendrei Judit,Vibók Ildi és Vörös István.

A játékkiadó sem tétlenkedett, 2020-ban 6 szuper új Pagony játékkal gazdagodott a kínálatunk, ami így már 28 társas-és kártyajátékból áll!

dsc_0160_pici.jpgMegnyílt a Pagony Játékház!Két új üzletünk is nyílt! A Tabán Pagony a budán élők kedvenc kuckója lehet, a Játékház pedig egy egészen különleges új projekt, a szívünk csücske: hihetetlenül sokféle játékot találtok ott, a kisbabáktól elkezdve egészen a felnőttekig mindenki megtalálja majd a legújabb kedvencét.

Több, mint 100 online eseményt tartottunk!
Amellett, hogy sok-sok könyvbemutató és a PagonyFeszt is az online térbe költözött átmenetileg, vadiúj programsorozatok is indultak! Szél Dávid pszichológussal Hajdu Zsanett kolléganőnk vitatta meg a kisgyerekes családokat érintő összes felmerülő élethelyzetet az Altatás után, elalvás előtt című beszélgetés-sorozatban. Vinczellér Katalin vezényletével pedig elindult Kapu, amiben szerzők, tanárok és tanulók beszélgetnek kortárs irodalomról.

Ha már tanárokról és tanulókról van szó, egy hosszú ideje dédelgetett projekt is végre elstartolt: a Pagony pedagógusoknak szóló honlapja! Sok-sok letölthető oktatási segédanyagot töltöttünk fel alsó- és felsőtagozatosoknak, valamint középiskolásoknak is, ezenkívül osztályfőnöki, illetve etika órán feldolgozható óravázlatokat is találtok. Az oldal folyamatosan bővül, sőt, pályázatokat is indítottunk iskolásoknak, tavaly szám szerint 5-öt!

Nyertünk díjakat és volt sok-sok jelölésünk, amikre nagyon büszkék vagyunk!

A Tökmagok - Kincsvadászat nevű játékunk elnyerte a JEM 2020-as Társasjáték Díját “hazai” kategóriában!

A HUBBY-díj kiosztása minden évben az egyik legizgalmasabb esemény számunkra, hiszen a legjobb gyerekkönyvek szerzőit és illusztrátorait díjazzák. 2020-ban sok okunk volt az örömre: az Év Leginnovatívabb Könyve díját nyerte el Papolczy Péter Hogyne szeretnélek! című könyve, Wéber Anikó pedig a Szerzői díjat kapta kiemelkedő írói és szervezői tevékenységéért.
Az Év Illusztrátora Paulovkin Boglárka lett, aki Az orrszarvú és a madarak című csodaszép könyvünket illusztrálta.
Szintén Hubby díjat kapott - az Év Fordítója kategóriában - Varró Dani és Havasi Attila, a Macskák zseniális fordításáért.
A diákzsűri által kiosztott díjak közül 2 is nálunk landolt: Az év Gyerekkönyvírója lett (12 év alatti kategóriában) Bán Zsófia (Vagánybagoly és a harmadik Á - avagy mindenki lehet más).

Gimesi Dóra A macskaherceg kilencedik élete című könyve pedig - szerző kategóriában - idén az IBBY International Board on Books for Young People Honor Listjén kapott helyet!

statements_1504232.jpgA Merítés-díj 2020-as győztesei Gyermekirodalom kategóriában!A Merítés-díj egy számunkra (és szerzőink számára is ) nagyon fontos visszajelzés, hiszen az olvasóközönség adja azoknak a könyveknek, amiket az adott évben a legjobbnak ítélt.
Hatalmas öröm, hogy 2020-ban a Gyermekirodalom kategóriában Berg Judit meseregénye, a Rumini Tükör-szigeten lett a győztes, Czernák Eszter Sárkányovi című könyve pedig a zsűri különdíját nyerte el. A shortlistre további 4 könyvünk is felkerült: Dániel Andrástól a Kuflik és a máshogyoszkóp, Marék Veronikától az Alfa bácsi titka, Wéber Anikó Visszhangország című meseregénye, és nem utolsó sorban Révész Emese Simi és a rendetlen betűk című története.
Ifjúsági kategóriában 3 könyvünk is shortlist-re került: Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter közös climate-fiction-je, Az Emberek Országa, Becskei Gábor Őrszem és Káoszkreátor című regénye és Wéber Anikó Cseresznyeliget titka című könyve.

Szívünk rajta-matricákkal is gazdagodtunk, a Zsálya hercegnő és az elveszettnek hitt herceg, a Szárazság, A Lehetnék bárki, a Vagánybagoly és a harmadik Á, a Kedves apu! és a Szeretnék egy aranyhalat! is büszkélkedhet vele!


Már tudtok rendelni külföldre is a webboltunkból! Ezzel egy hatalmas álmunk vált valóra: nagyon sokan, nagyon régóta várjátok, hogy a külföldi szállítás megvalósuljon. Persze ezentúl is nagy szeretettel várunk titeket a boltjainkban, amikor hazatértek Magyarországra, de most már lehetőségetek van rendelni tőlünk, amikor csak szeretnétek!

467 cikk került fel a Pagony blogjára! Vannak köztük könyvajánlók, DIY-tippek az otthon töltött időszakra, tematikus szemlék és interjúk is.

A tavaszi bezártság ideje az egyik legnagyobb kihívás volt az évben számunkra. Ha érdekel benneteket részletesen is, mi mindennel foglalatoskodtak a boltban dolgozó kollégáink, itt olvashattok róla!

Próbáltunk a lehető legváltozatosabb eszközökkel segíteni nektek abban, hogy minél tartalmasabban teljen az otthon töltött idő. Rengeteg YouTube-mesével, online beszélgetésekkel, kézműveskedős ötletekkel bombáztunk titeket.

92968209_2617112758532684_2877095898922352640_n.jpgBarbi egyszerre volt telefonos ügyeletben és festő-üzemmódban!A boltban dolgozó kollégák hatalmas lelkedeséssel vetették bele magukat a telefonos könyvajánlásba és a bolti csomagok összekészítésébe. Először - mint minden újdonság - kicsit ijesztő is volt, de egészen különleges varázsa van annak, amikor egy törzsvásárló hangjára ráismerünk a telefonban! A türelmetek, együttműködésetek, bizalmatok nagyon sokat jelentett nekünk ebben az időszakban.
A Home office a kulisszák mögött-sorozatunkkal pedig szerettük volna megmutatni, hogy mi, a Pagony munkatársai hogyan birkózunk meg a helyzettel.

A szerzőink sem tétlenkedtek ám! Mészöly Ágnes és Wéber Anikó az olvasók iránymutatása alapján, online írtak regényt, amiket folytatásokban olvashattatok a blogunkon. Agócs Írisz krumplirajzolós kezdeményezése pedig az év egyik legnépszerűbb projektje lett, és nyár vége óta már a tiétek lehet a Rajzolj egy krumplit! című alkotókönyv.
Bendl Vera szintén fejezetenként lepte meg az olvasókat a Berci nem megy iskolába című karanténmesével, amit annyira szerettetek, hogy azóta könyv formátumban is megjelent.

img_0113-2.jpgA Mikulás készülődik az online ünnepségreAz év vége felé közeledve sokat tanakodtunk azon, hogyan lehetne megvalósítani az egyik legkedvesebb programunkat, a Mikulás-ünnepséget. Végül ezt is áthelyeztük az online térbe: a Mikulás idén Zoomon jelentkezett be, hatalmas sikerrel!

Kilövésre készen állnak a Pagony Kalandséták! Bizony, mi a háttérben ilyesmiken törtük a fejünket! Eredeti terveink szerint már nagyban kalandozhatnátok, de a járványhelyzet miatt úgy döntöttünk, kicsit várunk a programok elindításával. Több helyszínen többféle sétán is részt vehettek majd, mindenféle kódokat fejthettek meg, miközben szuperül szórakoztok! Nagyon izgalmas lesz, mi már leteszteltük, részletesen is mesélünk majd róla!

Egy szó mint száz: 2020 nagyon mozgalmas év volt, sok-sok újdonsággal, fordulattal és új kommunikációs formákkal. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, és megígérhetjük, hogy 2021-ben még több izgalmat tartogatunk számotokra!