
Könyvek karácsonyra kisiskolásoknak
Ha elveszve érzed magad a lehetőségek között, ugyanakkor egy irtó szuper könyvet keresel a 6-10 éves korosztálynak, jó helyen jársz, mert a legmenőbbeket gyűjtöttük össze ebben az ajánlóban! Van közte sok-sok friss és ropogós újdonság is!
Miért nincs mindennap karácsony?
Nagy örömmel üdvözöltük a Mesék kíváncsi gyerekeknek-sorozat karácsonyi kötetét, hiszen az ünnepekkel kapcsolatban, ha lehet, még több kérdésre kellett, kell, és kell választ adnunk. Nem olyan nagy csoda ez, hiszen a Mikulást és a karácsonyt számos mese, legenda övezi, melyeknek gyökerénél valós történelmi eseményeket is fellelhetünk! Ahány ország, annyi szokás veszi körül ezeket a jeles napokat, melyek sok kultúrában keverednek is. A népszokások pedig éppolyan izgalmasak és rejtelmesek tudnak lenni, mint a természettudományok.
A teljesség igénye nélkül olyan címekkel találkozhatunk ebben a kötetben, mint Az adventi koszorú mindig kerek?, Miért ropogtatunk fahéjas kekszet, mézeskalácsot és hasonlókat? vagy Miért áll egy fenyőfa a nappaliban? Egyértelmű tehát, mekkora segítség lesz ez a könyv, ha a gyerekek a karácsonyi szokásokról kezdenének kérdezősködni, vagy akkor, ha szeretnénk, hogy jobban megismerjék és megértsék a téli időszakot belengő varázslat történelmi vagy praktikus gyökereit. Arról nem is beszélve, hogy mire közösen kiolvassátok ezt a gyűjteményt, biztosan mind fantasztikus, karácsonyi hangulatba kerültök!
Márk, aki hatévesen megmentette a világot
Kerékgyártó István nevebizonyára ismerősen cseng a kortárs irodalomban jártas felnőttek számára.
Első meseregényének főszereplője Márk, akire hatalmas feladatot bíznak a Világ Tudósai: meg kell mentenie a Sperót, egy szuperszonikus űrállomást, ami az emberiség jövője szempontjából kulcsfontossággal bír. Ugyanis a Földet egyszerűen kinőtték az emberek: azért bocsátották útjára a Sperót, hogy a Jupiter egyik óriásholdján kialakítsák az új településeket. Azonban a kétbalkezes űrhajósok kicsit elbambultak, és tévedésből a Szaturnuszra irányították az űrállomást, majd ijedtükben otthagytak csapot-papot, és elmenekültek.
Az egyetlen ember, aki megmentheti az emberiséget és a Sperót a pusztulástól, az nem más, mint Márk, a majdnem hatéves, majdnem iskolás nagyfiú. Kizárólag ő az az egész világon, aki az összes kritériumnak megfelel, amit a Világ Tudósai a megmentő számára kijelöltek. Márk pedig nem tétovázik, amikor a tudósok felhívják telefonon, azt feleli: "Ha ezzel megmenthetem az emberiséget, akkor természetesen vállalom.”
A világűr az a téma, ami talán a legszélesebb körben foglalkoztatja a Pagonyba járó ovis és kisiskolás korosztályt, rengeteg ismeretterjesztő könyvünk van a témában, meseregényekből viszont nemigen akad. Egyrészt ebből a szempontból is hiánypótló Kerékgyártó István könyve, másrészt pedig azoknak a szülőknek is szuper élvezetes olvasmány lesz, akiknek fontos, hogy az esti mesét ne csak a gyerekek, hanem ők is élvezzék. Végtelenül humoros, csavaros, kalandos utazás, kiegészítve Metzing Eszter csodálatos rajzaival.
Tedd kosárba itt!
Van egy szuper hírünk azoknak, akik szerették az előző kötetet: Márknak ugyanis van egy húga, Emma, aki nem kevésbé nagy kaliber, mint a bátyja!Kerékgyártó István legújabb könyvében vele és Leó Kabrióval, a híres filmszínésszel fogunk nagyszabású Föld-megmentésbe.
A klímaváltozás napjaink egyik legfontosabb problémája, de a gyerekeknek beszélni róla nem egyszerű. Mi úgy gondoljuk, sokat segíthet bármilyen nehezebb téma feldolgozásában egy jó, témába vágó mesekönyv. Az Emma, aki Leó Kabrióval megmentette a Földetrészletesen, de gyerekek számára érthetően mesél a globális felmelegedésről és az ember által okozott pusztításról, miközben cseppet sem lehangoló vagy nyomasztó. Épp ellenkezőleg!
Emma például úgy tudja meg, hogy a koalamacik hatalmas veszélyben vannak, hogy titokban belenéz a híradóba. Először nagyon megijed, de aztán rögtön elhatározza magát: valamit tenni kell a pusztító tűzvészek ellen, és sürgősen meg kell menteni a koalákat!
Kerékgyártó István meseregénye rendkívül fontos ismereteket ad át, miközben igazi, nagybetűs Mese, amit az ovisoktól kezdve a kisiskolásokon át bárki örömmel forgat majd, aki szereti a kalandos, humoros történeteket, akár ismeri Márk kalandjait, akár nem. Önálló olvasásra is tökéletes választás, de ha úgy döntesz, hogy közös, felolvasós olvasmány legyen, akkor is imádni fogja az egész család!
Vagánybagoly és a harmadik Á - avagy mindenki lehet más
Bán Zsófia mesekönyve Vagánybagolyról szól, aki mindent lát, mindent hall és mindent tud, a tapasztalatait pedig olyan jó célokra fordítja, mint a 3.A tanulóinak megsegítése, legyen szó bármilyen apró vagy éppen szörnyen nehéz probléma megoldásáról.
A történetvezetés egyszerre reagál a gyerekek körüli valós eseményekre és hívja játékba a gyermeki fantáziát a meseiség erejével. A Vagánybagoly egy nagyon fontos gyerekkönyv, amit nem szabad hagynunk elveszni a rengeteg 8-12 éves gyerekeknek szóló kötet között!
A magasirodalomra jellemzően valódi erkölcsi, társadalmi és személyes problémákat vet föl, összefüggésekre mutat rá, és megoldásokhoz is elvezet, mégsem zárja el előttünk az elágazásokat egyetlen igazság felé terelve minket. Legnagyobb értéke, hogy nem fél filozofálni a gyerekekkel, hiszen tudja, hogy ha megpróbáljuk elrejteni a gyerekek elől a “felnőtt problémákat”, azzal nem védjük őket, hanem éppenhogy elvesszük tőlük az egyetlen eszközt, amivel védekezni tudnának: a tudást. Mindeközben mégis szórakoztató, humoros és meseszerű.
Szerezd be itt!
A Vagánybagoly-rajongók számár a szuper hírünk van, ugyanis idén megérkezett a második rész, a Vagánybagoly és a negyedik Á - avagy mindenki láthat mást! A negyedik Á-sok tanévkezdésre gyűltek össze az iskola előtt, ahol hirtelen mindenkinek rossz érzése támad. Gondolkodnak, mi lehet ez a mindenkit átjáró, nehezen megfogalmazható érzés, ami veszélyt jelez, rossz dolgot sejtet. Egyszer csak Nemhanemka felkiált, hogy tudja a megfejtést, eltűntek a kapuból az iskola nevét is fémjelző kőmedvék. Az első kaland így adott, a negyedik Á-soknak meg kell találnia a csoportidentitásukat jelképező szobrokat, természetesen közös erővel.
A negyedik Á megjelenhetne mint követendő példa, ha egy jól működő közösséget szeretnénk bemutatni. Minden tagja egyedi: különböző szociális, kulturális háttérrel rendelkezik, másban jó és másban gyenge. Mindezt a közösség mégis előnyére tudja fordítani azáltal, hogy nem nyomja el a homogén masszává összeolvadni képtelen tagjait, hanem élteti a különbözőségeiket. Jól használja az egyének eltérő képességeit, hagyja kibontakozni és önazonosnak maradni a tagjait.
Bán ZsófiaVagánybagoly és a harmadik Á című kötete méltán híresült el nem csupán aktualitása, de olvasmányos stílusa, empatikus hozzáállása miatt is, amit a gyerekek lelki világa iránt tanúsít, és amellyel az egész társadalom felé fordul. Nincs ez másként a folytatásban sem. Amellett, hogy szövege abszolút szépirodalmi igényű, történeteit átszövi az elfogadó, szociálisan érzékeny attitűd, amely nem csak karácsonykor, de egész évben nagyon fontos.
Képtelen képrablás - Mesék a múzeumból
Hogy hol találkozik a képzőművészet, a színház és a gyerekirodalom? Hát itt, a Képtelen képrablásban! Volt egyszer tizennégy festmény, ezekről született tizennégy történet, melyek először előadás formájában keltek életre, most pedig antológiába gyűjtve olvashatók. Ráadásul Rubik Anna varázslatos illusztrációival!
Ha szereted a jó történeteket és a festészetet, ha szeretnéd közelebb hozni a festészetet a gyerekekhez, ha te is úgy gondolod, a képzőművészet minden korosztályhoz szól, akkor a Képtelen képrablást imádni fogod!
Rubik Anna illusztrációi zseniálisan gondolják tovább a képeket, tele vannak játékossággal és kreativitással, akárcsak a kötetben szereplő tizennégy történet. Barangoljatok a gyerekekkel együtt a képzőművészet és a mesék világában!
Lányka, tükörben
Tasi Katalin varázslatos verseskötete szintén csodálatos karácsonyi ajándék lehet a kisikolás korosztály számára. Ez valójában nem egy könyv, hanem egy könyvborítók közé zárt varázsdoboz. Ha kinyitjuk, kiszabadul a gyerekkor varázslata. Tasi Katalin érzékeny, lírai versi mellett Szimonidesz Hajnalka káprázatosan szép illusztrációiban is gyönyörködhettek.
Szülők és gyerekek, nagyszülők és kisunokák, barátság és gyerekszerelem, születés és halál, egyszerűen minden benne van ebben a kötetben, amit a svéd gyerekversek harmóniája jellemez. Összebújós, elmerengős könyv ez, ami éveken keresztül elkísérheti a kis (és nagy) olvasókat.
Kosárba vele!
A kisegér, aki karácsonyra hazatalált
A tavalyi karácsonyi szezon hatalmas sikere volt A kisegér, aki elhozta a karácsonyt című kötet a Manó Könyvek Kiadótól. Most itt a folytatás, ami legalább olyan aranyos és izgalmas, mint az elődje!
Már csak öt nap van hátra karácsonyig, és Fülöpnek, a kisegérnek még meg kell oldania a Nagyon Különös Rejtélyt, ezért világ körüli kalandra indul. Útja során régi, kedves ismerősei mellett elbűvölő új barátok segítik.
A szívet melengető, varázslatos történet huszonnégy és fél mesében bontakozik ki, melyek után egy-egy ünnepi recept, ajándékötlet vagy dekorálási tipp segíti a közös karácsonyi készülődést.
Rendeld meg itt!
Karácsonynak ünnepe - 24 mese és vers adventre
A karácsony csupa varázslat: téli titkok és illatok, sürgés-forgás, neszezés. Nagy klasszikusok és mai magyar írók meséi és versei olvashatók ebben a kötetben, az ünnepvárás minden napjára jut egy-egy.
Olyan nevekkel találkozhattok ebben a könyvben, mint Szabó T. Anna, Nemes Nagy Ágnes, Máté Angi, Kertész Erzsi, Somfai Anna, Csukás István, Kiss Judit Ágnes, Weöres Sándor, Pifkó Célia, Kiss Ottó, Zágoni Balázs, J. és W. Grimm, Mészöly Ágnes, C. C. Moore, Czigány Zoltán, Gimesi Dóra, József Attila, Visky András, Egyed Emese, Molnár T. Eszter, Várfalvy Emőke, Majoros Nóra, Győrei Zsolt és A. A. Milne. A kötetet Hanga Réka, Horváth Ildi, Monszport Vivien és Zsoldos Réka illusztrálták.
Boldog ámulást-bámulást kívánunk!
Tedd kosárba!
Regölős mese
Végre beköszöntött a tél, és megérkezett az első igazi hó. Minden gyereken bizsergető izgalom lett úrrá: végre mehetnek szánkózni! Borka öröme azonban nem felhőtlen. Sajnos neki nincsen új kabátja, kinőtte a kesztyűjét, és a sapkája is eléggé kisbabás... Sokan csúfolják is emiatt. Kivéve Somát, a legjobb barátját, akinek még a bánatát is el meri mondani.
Soma a nagymamája biztatására ősi varázslásban bízik, ezért meghívják a faluba a regősöket, akik minden jót kívánhatnak és teremthetnek az új esztendőre. Vajon mit hoz a tavasz Borkáéknak?
A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat – Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg.
Rendeld meg!
Karácsonyi mese
Somáéknál nagy a sürgés-forgás, készülődnek a szeretet ünnepére. A kisfiú alig várja a karácsonyt, de nemcsak a szentesti fenyőállítás és ajándékozás tölti el izgalommal, hanem az is, hogy a karácsony első napját együtt töltheti az unokatestvéreivel.
Az ünnep idején sok érdekes dolog történik: a templomban eljátsszák Jézus születésének történetét, a gyerekek „mendikálni” mennek, azaz karácsonyi dalokat énekelnek a környékbelieknek, mindenféle finomság illatozik a konyhában, ráadásul az adventi naptár is meglepetéseket rejt! És azt még nem is sejti Soma, hogy az örömöknek itt közel sincs vége: a legnagyobb meglepetést apa és anya csodás bejelentése jelenti majd számára!
Takács Viktória könyvében megelevenednek az adventi és karácsonyi ünnepkör régi magyar hagyományai épp úgy, mint napjaink szokásai.
Kosárba vele!
Karácsonyváró – Verses adventi családi naptár
Mi lenne, ha a megjelenne nálunk valaki, aki szupererős, szuperkedves, szuperfigyelmes, szupersegítőkész? Igazi aduász. Megcsinál mindent, úgy kedveskedik, ahogy a legjobban szeretjük. A szomorút vigasztalja, a fáradtat felüdíti, a bizonytalannak utat mutat, a gyengének erőt ad, az erősnek meg szelídséget. Ilyen valakit várunk karácsonykor...
Miért nem lesz inkább most rögtön karácsony? Vagy miért nem lesz minden egyes nap karácsony? Talán még meg is unnánk... Viszont a várakozást biztos nem unjuk meg, ha napról napra izgalmas feladataink vannak. A karácsonyra készülve ebből a könyvből mindennap kapunk újabb és újabb titkos küldetést.
Örömöt keresni, segíteni, figyelni a másikra, megajándékozni valami aprósággal, bátorítani. Ebben segítenek a versek és a játékos feladatok.
Szerezd meg most!
A tolvaj ajándéka
Élt egy ifjú a várnegyedben (gazdag környék, puccos lakok), itt bóklászott legszívesebben, s figyelt sok zárat, ablakot. Honnan szerezhette a kincsét? Nem ismerték, csak szőke tincsét! Villák körül ólálkodott, mit tisztes ember nem szokott. Mondják, ilyen gonosztevőnek egy sötét börtön kellene, ott volna jó csücsülnie úgy tíz évig, hozzávetőleg. Szememre hányják, sejtheted, hogy benne látom hősömet.
Toronyváros legügyesebb tolvaját egy nagy hatalmú varázslónő keresi fel: három furcsa, értéktelennek tűnő tárgy ellopásával bízza meg karácsony éjjelén. Cserébe arany, gyémánt és varázskeksz a fizetség - bolond is lenne az ifjú Fürkész, ha nem állna kötélnek! De vajon mire kell a varázslónak egy szelet kenyér, egy sótartó és egy bot? És vajon minden tolvaj szívtelen? Történnek-e még csodák karácsonyeste? A meséből megtudhatjátok!
Rendeld meg!
A karácsonyi jávorszarvas kalandjai
Van még manapság bárki is, aki hisz a Télapó létezésében? Hát Bertil biztos nem tartozik közéjük.
Ám egyik nap Mr. Moose, a jávorszarvas csapódik be a háztetőbe, és onnan aztán a család nappalijába. Állítólag éppen a főnökével, Télapóval hajtott végre egy próbarepülést, amikor lezuhant. Mostantól aztán Bertilnek van min töprengenie. Szerencsére gyorsan összebarátkozik a jávorszarvassal.
Ám kisvártatva felbukkan maga a Főnök is, és vissza akarja kapni a szarvasát! Pedig Mr. Moose már olyan otthonosan berendezkedett Bertilék garázsában…
Szerezd meg most!
Pehelykönnyű ünnepek - Mesék, receptek, játékok
A Pehelykönnyű ünnepek arról szól, amit a címe is ígér: a készülődésben segít, hogy olyanná tegyük az ünnepeinket, amilyennek mi szeretnénk.
Ismert kortárs írók meséi, versei hangolnak a jeles napokra. Harmath Eszter nagyszerű, pompás receptjeivel, Lovász Andrea játékaival lesz ez a könyv valódi használati útmutató ünnepekhez.
Advent, karácsony, szilveszter, farsang, húsvét, őszi ünnepek, születésnapok, vendégvárás, ajándékkészítés: csupa jeles nap, amire együtt készülhet az egész család!
Rendeld meg!
Vombat a hóban
Mi kell egy igazán mesés adventhez? Egy karácsonyváró meseregény pontosan 24 fejezettel! Plusz meglepetésként egy szokatlan főszereplő, egy kalandos utazás és hogy 100% biztonsággal fehér legyen a karácsony: vár még a könyvben sok-sok hó is.
Vombi, a kis vombatkölyök rettentően izzad az ausztrál hőségben. Semmire sem vágyik jobban, mint hogy meghempergőzzön a hideg hóban! És ha már elutazik északra - mert ezt tervezi -, akkor szeretne rénszarvast látni, és aztán találkozni a Mikulással.
Lappföld meglehetősen messze van, még szerencse, hogy Vombinak ennyi segítője akad - többek között egy kacsacsőrű emlős, egy torkosborz és egy öreg lékhorgász. Vajon odaér a kis vombat Lapföldre karácsonyig?
Kosárba vele!
Amikor megmentettem a karácsonyt
Jackson mindent tud a karácsonyról: hogy Karácsony apó szánját repülő rénszarvasok húzzák, hogy a titkos műhelyben az Északi-sarkon manók készítik az ajándékokat, és hogy valamilyen csoda folytán Karácsony apó egyetlen éjszaka képes házhoz vinni az ajándékot a Földön élő összes gyereknek. Csak egyet nem tud: hogyan lett a Karácsony apóból Karácsony apó?
Szenteste aztán a fiú személyesen is találkozik Karácsony apóval, aki elmeséli neki hihetetlen élettörténetét.
Elkezdődik a káprázatos mese egy varázslatos, hófödte tájon, ahol Torvil, a zsugori, boldogtalan manó él, aki nem érti, mi a jó a karácsonyban. Jackson talán egészen más történetre számított, de ahogy Karácsony apó is mondja, az igazán jó mesék mindig meglepőek…
Ben Miller színész és komikus Charles Dickens klasszikusát írja újra, amelyhez Daniela Jaglenka Terazzini készített csodálatos illusztrációkat. A könyv végére senkinek nem marad kétsége afelől, hogy Karácsony apó igenis létezik!
Rendeld meg most!
A Sarkcsillag varázsa
A jó barátok együtt mindenre képesek!
Csengettyű és a fiatal rénszarvasok izgatottan várják a Mikulást, hiszen itt az idő, hogy az ajándékokkal teli szánnal elkezdődjön a csodás utazás. Ám a Mikulás nem jön, és Csengettyű végül elhatározza, hogy elindul megkeresni őt.
Izgalmas kaland veszi kezdetét… De vajon sikerrel jár a kis póni?
Derítsétek ki! Tedd kosárba!
A legeslegszebb betlehemes
A Herdman gyerekeket mindenki ismeri a környéken, mint a rossz pénzt. Lopnak, csalnak, hazudnak, verekednek és gyújtogatnak.
A hat vásott kölyök első templomi látogatása alkalmával magához ragadja a betlehemes játék főszerepeit, amit senki sem tud megakadályozni. A kisváros békés polgárai a legrosszabbra számítanak. A próbák és az előadás számos bonyodalmat és meglepetést tartogatnak mindenkinek, elsősorban maguknak a Herdman testvéreknek.
Az olykor megdöbbentő, máskor kedves, humoros és megindító jeleneteken keresztül új értelmet nyer a jól ismert karácsonyi történet – nemcsak a könyv szereplői, hanem olvasói számára is.
Szerezd meg most!
LEGO Harry Potter - Karácsony a Roxfortban
Bűvös ajándékok, fenséges lakomák és mindent betöltő varázslat… Itt egy szuper, új Lego-könyv!
Látogassatok el együtt a Roxfortba karácsonykor, és fedezzétek fel a LEGO Harry Potter téli világát! Csodáljátok meg a kastély díszeit, vegyetek részt Harryvel az ünnepi kalandokban, és perdülj táncra a karácsonyi bálon!
Mert a Legót és a Harry Pottert mindenki szereti!
Kosárba vele!
Marci és a bűvészolimpia
Wéber Anikó Marciját már biztos sokan ismeritek a legvidámabb osztályból (Most én olvasok!-sorozat, Marci és Merkúr). Marci a vidámságfelelős, és nagyon komolyan veszi a feladatát. Igyekszik mindenkit felvidítani, esetenként vigasztalni, ha kell. A haladó olvasóknak szánt második kötetben Bűvészolimpiát rendeznek! Minden gyerek részt szeretne venni rajta, de csak egy csapat győzhet.
A gyerekeknek rá kell jönniük, hogy együtt dolgozni nem is olyan könnyű: van, aki mindennel elégedetlen, van, aki állandóan veszekszik, van, aki túl hangos, van, aki túl halk. Különösen nehéz a feladat, ha a tanító néni nem a legjobb barátokat osztja egy csoportba! Viszont Marci elhatározza, hogy nekik mégis sikerülni fog és megpróbálja összekovácsolni a csapatot!
Wéber Anikó mint mindig, most is egy nagyon fontos témát boncolgat: miközben végigizguljuk Marciékkal a felkészülést és a versenyt, megtanuljuk elfogadni, hogy a másik másképp gondolkodik. Ez olykor nehéz lehet felnőttként is, nemhogy kisikolásként, amikor annyi mindennek kell megfelelni. Ugyanakkor a konfliktusokban könnyen magára ismer az olvasó, és eljut oda, ahova a bűvészcsapat: együtt mégis könnyebb! Még ha elsőre nem is tűnik úgy.
Ahol a Hóangyalok laknak
Tudtad, hogyha egyszer készítettél egy hóangyalt, ő örökre veled marad? Soha nem tűnik el. Vigyáz rád és mindig visszajön, amikor szükséged van rá.
Szilvia egy éjszaka hirtelen felriad, és nem tudja, miért. Lélegzetelállító látványban van része - egy hatalmas méretű szárnypárt lát, amely az elképzelhető legpuhább hófehér tollakból készült. Angyal van a szobájában, egy igazi Hóangyal!A hóangyal azért jött, hogy vigyázzon Szilviára és megmentse az életét. Vajon tényleg vigyáz rá, és azokra is, akik fontosak számára?
A könyv nemcsak a gyerekekhez, hanem a gyermeklelkű felnőttekhez is szól, mindazokhoz, akik még hisznek a csodákban, varázslatban. Mindannyian esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk a saját gyerekkorunkba, amikor a valóság és fantázia határai még oly könnyen átjárhatóak voltak. Mert a Hóangyalok bennünk, a szívünkben laknak! Ez a varázslatos, szívet melengető mese tökéletes ajándék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Hanga régi karácsonyai
Ezt a csodálatos, karácsonyi mesegyűjteményt szintén Wéber Anikó jegyzi. Ezekben a mesékben Hangával, a hópihével látogatunk el különböző történelmi korokba, Sissivel és kislányával, Szendrey Júliával és az Andrássy grófokkal és grófnőkkel is megismerkedhetünk és megnézhetjük, ki hogyan ünnepelte a karácsonyt a múltban. Hanga a felhőkön közlekedik, és bármerre sodródik, mindig barátságot köt valakivel. Viszont - talán már hallottatok róla - a hópelyhek igazán különleges módon barátkoznak, ugyanis csak az látja és hallja őket, akinek a tenyerébe szállnak!
Megszokhattuk már Wéber Anikótól, hogy történetei fontos üzeneteket hordoznak. A rengeteg észrevétlenül átadott történelmi ismeret mellett a barátság erejéről, a jótettekről és a jót tenni akarásról is szólnak ezek a mesék. Hasonló témájú könyvek kedvelőinek szeretettel ajánljuk a Luca és Máté régi körhintáját is, melyben magyar történelmi nőalakokat, varázskezű anyukákat ismerhetünk meg.
A Hanga régi karácsonyai egy igazi békebeli, varázslatos hangulatú karácsonyi mesekönyv, amivel megidézhetjük a meghitt, gyerekkori ünnepet. Ahogy kinyitjuk a könyvet, érezzük a fenyőfa illatát, és már nem is kell más, csak egy finom, habos kakaó. Olvasás közben mi is érezhetjük a melegséget, amit Hanga: a meleget, ami simogat belülről, de mégsem olvaszt el.
Itt találod a könyvet!
Diótörőcske - Mesejáték
A Diótörőcske Csukás Istvánnak, a magyar gyerekirodalom nagy klasszikusának legutolsó műve. A varázslatos hangulatú karácsonyi mesejáték hősei megelevenedett játékok - Diótörőcske, Marcsibaba, Bohóc, Ólomkatona és Kéményseprő -, akiknek meg kell védeniük magukat és a karácsonyfát a rájuk támadó Fekete Király seregétől. Miközben dúl a nem túl ijesztő, ám annál szórakoztatóbb háború - többek között elrabolnak egy szakácsnőt, és felrobban egy kondér tejbegríz -, a játékok egyre jobban megkedvelik egymást, és cselt cselre halmozva felülkerekednek a fekete seregen.
A szeretet és összefogás erejéről szóló mesejáték ősbemutatója 2021 októberében volt, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A kötet a színpadi változatot adja közre, a színes illusztrációkat Bölecz Lilla készítette.
Rendeld meg!
A kék ajtó titka
Ennek a történetnek az olvasó a főhőse. Ő döntheti el, hogy merre halad, kivel beszélget, kinek segít, mialatt a történetben bolyong. A kalandkönyv helyszíne az Állatkert, a rejtély kulcsa pedig egy bogaras gyűrű, ami titokzatos módon éppen az olvasóhoz kerül...
Bojti Anna már kétszeresen is bizonyította - a nagysikerű Éjszaka az állatkertben és A Lidércerdő mélyén című kötetekkel -, hogy az olvasás igenis lehet interaktív élmény. A kék ajtó titka ezúttal a kicsit fiatalabb ( 6-12 ) korosztályt szólítja meg. A kalandkönyvekben az olvasó újra és újra választás elé kerül, a történetet pedig az ő döntései alakítják, így lesz valódi hőse, cselekvő részese a kalandnak.
A könyvben az az egyik legizgalmasabb, hogy helyszíne a Budapesti Állatkert, ahol a legtöbb gyerek legalább egyszer megfordult már. Az ismerős helyszínek még valóságosabbá teszik az interaktív élményt. Ha pedig A kék ajtó titka olvasása után látogatnátok el az Állatkertbe, szinte biztos, hogy a kis olvasó megháromszorozott lelkesedéssel fogja felfedezni a könyv helyszíneit.
Kattints ide a könyvért!
Rumini és az elsüllyedt világ
A Rumini 10. részében a történet ott folytatódik, ahol az előző, rész, a Tükör-szigeten véget ért. Rumini és barátai végre hazafelé indulnak, de miközben hajóznak az Áspis-tengeren némi egérvárosi béke után sóvárogva, szörnyű reccsenés hallatszik... Majd még egy. Mintha szétszakadtak volna a hajót tartó eresztékek, a fedélzet egyik oldala megemelkedik, miközben a másik oldal majdhogynem belemerül a vízbe. A Szélkirálynő percek alatt elsüllyed...
Mi lesz Ruminivel, Rozival, Fecóval és a többiekkel? Ki Megalion, a varázsló, és vajon a különleges víz alatti birodalom, Megantisz valóban létezik? Sellők és sellővadászok, dobócsillagos ugróegerek és törpekenguruk, tavi tigrisek és mélytengeri szörnyetegek hajóznak, úsznak és ugrálnak keresztül és kasul a regény lapjain.
Ennél szomorúbb kezdete még egy Rumininek sem volt - de talán ennél fordulatosabb, összetettebb, kalandosabb és varázslatosabb folytatása sem!
Tedd kosárba!
Biblia - Az ősi történetek
A Scolar kiadványa nem csupán rendkívül alapos, de elképesztően gazdagon illusztrált, szinte képregényszerű, hatalmas, amolyan "könyvvel együtt padlóra fekvős" könyv.
Az Ószövetség történetét ismerhetjük meg általa egészen Dánielig Frédéric Boyer Bibliaszakértő segítségével, méghozzá olyan módon, hogy akár vallásosak vagyunk, akár nem, segítséget nyújt a gyermekünknek a történetek alapos megismerésében. Az író nem arra fekteti a hangsúlyt, hogy cselekményvázat adjon át, hanem részletekbe menően magyaráz el újra félreértelmezett vagy akár cenzúrázott részeket is. A könyv közérthetőségre és egyszerűségre, sablonmentességre törekszik, szövege mégsem lesz száraz.
Fontos szerepet játszanak benne Serge Bloch csodás illusztrációi, melyekkel bátran bíbelődhetünk a szöveg olvasása közben, előtt és után.
Tedd kosárba itt!
A képek története gyerekeknek
A képek története gyerekeknek című művészettörténeti könyv végigkalauzol minket azon, hogyan jutottunk el a barlangrajzoktól a telefonnal készült fotókig, érintve minden fontos állomást és a legmeghatározóbb alkotókat. Olyannyira nagy sikert aratott az olvasók és a szakma körében egyaránt, hogy a Bolognai Gyerekkönyvvásáron díjat is nyert, és már több, mint 12 nyelvre lefordították.
David Hockney, az egyik legnagyobb hatású kortárs művész jegyzi a könyvet, aki hatalmas tudását szerencsére rendkívül szórakoztató és magával ragadó stílusban tudja megosztani a kis olvasókkal. Hockney alkotótársa Martin Gayford művészettörténész, együtt mesélnek mindenki számára érthetően és befogadhatóan olyan nagy művészek alkotásairól, mint Monet vagy Caravaggio.
Bár a könyv a fiatalabb generációnak készült (létezik egy felnőtt verziója is), nem csak a gyerekek számára lesz érdekes. A sok-sok új információ mellett olyan kérdéseket is felvet, amik kisiskolás kortól kezdve mindenkit elgondolkodtatnak.